Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

m A nemzetgyűlés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. zal a kijelentéssel, hogy ezen a földön nines j olyan ember, ha akármilyen zsidó raffinériával van is kikenve, aki ezt be tudná bizonyítani. Én soha életemben nem fogadtam el az antiszemitizmust azért, hogy keresztény lehessek, az én hitem ezt nem ismeri. De ha a zsidóság azt hiszi, hogy esze csak neki van, akkor téved és igy csinálja meg maga az antiszemitizmust. Bennem a keresztény hit sokkal erősebb, semhogy akármilyen zsidó raffinéria engem az én hitemből kizökkentsen. De erről a helyről ennek az országnak jól felfogott érdekében figyelmeztetem azt a sajtót, a zsidóságot, amely azt hiszi, hogy neki privilégiuma az, hogy felületes értesítésből támadhasson engem, hogy ilyenformán nem használ a közérdeknek, mert ismétlem, ezen a földön nincs és nem található olyan ember, aki be tudja bizonyítani vagy rá tud mutatni arra, hogy én a közből vagy bármi tekintetben i s egyeltenegy görbe fillért magamnak megtartottam volna. Én inkább adtam egyszerű iparos mivoltom dacára a köznek és amennyit tudok, adok, azonban olyat, hogy én rám azt lehessen mondani vagy kimutatni, hogy én az én életemben a közből egyetlen egy fillért is megtartottam volna, ilyet csak az elkapatott zsidó pökhendiségből lehet kimagyarázni és nem az antiszemitizmus szempontjából. Figyelmeztetem az Újságot és mindazokat a lapokat, amelyek azt hiszik, hogy a sajtó a hetedik nagyhatalom, hogy velem szemben ennek foganatja van s legfeljebb magának árt. És akkor ne kiabáljon sem a Világ, sem az Újság, sem hasonló lap, ha a kormány vagy a kormányzópártpárt az olyan sajtót, amely nem a közérdeket és a magyar közvéleményt tartja szem előtt, hanem egyszerűen a közérdeket és a közvéleményt felforgatja, — betiltja. Ne kivallja akkor az ilyen sajtó, hogy mi az ilyet szankcionáljuk vagy az ilyennek pártjára álljunk, hogy mi az ilyen dolgot közérdekűnek tekintsük. Az a sajtó nem tudja kimutatni soha, hogy én valaha életemben a köz rovására egyetlen fillért is megtartottam volna. (Propper Sándor: Sajtópert kell inditani!) Meg lesz, illetve megvan talán már. (Klárik Ferenc: Az a leghelyesebb! — Propper Sándor: De nem mindjárt betiltással fenyegetőzni!) Megérdemli, ha ilyen dolgokat ir. Ne súgjon össze azzal a Jutassival, aki 32 esztendeig valósággal fejte a vámmolnárságot és eszköznek használta fel s aki — ugy tudom — dúsgazdag ember. Ez a lap elhiszi Jutassinak, amit az mond, mert igen jó barátja az igen t. Kóbor Tamás ur, aki nem vesz magának tudomást arról, hogy Jutassi egy egyszerű, de tisztességben és becsületben megöregedett embernek igy akarja a becsületét sárba rántani. Szükségesnek tartottam, hogy ezt a t. Nemzetgyűlés előtt megcáfoljam. Egyben megnyugtatom a nemzetgyűlésnek minden egyes tagját, hogy akármilyen cikk jelenik meg velem szemben, azt, amiért támadnak, nem én csináltam. Az 1020 tagból álló kongresszus mondotta ki azt a határozatot, hogy az ebből befolyó pénzek 50%-át az egyesület felsegélyezésére, illetve egyes intézményekre, igy többek között molnár-iskolára, molnár-otthonra beszolgáltatja. Ezt azonban nem kell feltétlenül megtennie, megvonhatja minden időben ezt a megbízást, ugy amint bármelyik ügyvédtől vissza lehet venni a pert. Engem tehát ebben vád nem érhet, legfeljebb azt az 1020 molnárt érheti, aki ezt elhatározta. Én nem határozhatok velük szemben. A tényeknek és a valóságnak ez felel meg. Amikor köszönöm a nemzetgyűlés szives türelmét, egyben felhivom a figyelmet arra, hogy bármilyen ilyen alaptalan, hitvány és aljas támadás ér, ez a Jutassiék berkéből jön, aki félti a zsiros koncot és iparkodik minden lehető módon engem megfélemliteni, hogy ő visszakapja azt a koncot. Ez nem fog ennek az urnák sikerülni, még abban az esetben sem, ha tiz Újságot és — talán enyhén igy fejezhetném ki magamat — jóhiszemüleg Kóbor Tamás urat is megnyeri az ügynek. Ezt kivántam elmondani. Elnök: Napirend előtti felszólalás sem vita, sem határozathozatal tárgyát nem képezhetvén, áttérünk napirendünkre, mégpedig az 1926/27. évi állami költségvetés (írom. 1042) egyes tárcáinak folytatólagos tárgyalására. Soron van a népjóléti ministeri tárca költségvetésének általános vitája. Szólásra következik Rothenstein Mór képviselő ur, aki beszédének elhalasztására tegnapi ülésünkön engedélyt kapott. Rothenstein Mór: T. Nemzetgyűlés! A népjóléti ministerium a háború után kelt életre, mint egyik következménye ennek a szerencsétlen háborúnak. Igaz, nemcsak ebben az országban, de mindenütt, ahol háborút viseltek, a háború után ilyen népjóléti ministerium ok létesültek. A háború előtt tehát nem volt népjóléti ministerünk, de volt népjólétünk, ma azonban sajnos, ellenkezőleg áll a helyzet: van népjóléti ministerünk és nincs népjólétünk. Ha nézzük az előirányzatot az előttünk fekvő füzetben és boncolgatjuk az egyes tételeket, akkor én is igazán azt kell hogy mondjam, amit a t. előadó ur mondott, hogy nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy a minister ur miképen vállalhatja ezeket a tételeket, mert ezek nem engedik meg azt a tevékenységet, amelyet a fennálló viszonyok között a népjóléti minis térnek ki kellene fejteni. A népjóléti minister ur tárcája költségvetési vitájának belvezeitése képen igen röivid, de igen értékes beszédet mondott. Az ebben a beszédiben elmondottakat jórészt magrami is és a mi frakciónk is aláirja. Mert ha a népjóléti minister ur azt mondja, hogy akkor, amikor ő munkáspolitiikláít csinál, nem teszi ezt kizárólag a munkásé ág érdekében, hanem az egész nenv zet érdekében, ezt — mint egész valami termer Sízieiteset — má is aláhúzva mondj

ulk. Mindig azit hangoztatjuk, hogy ajkkor, amikor mi sikra szállunk a dolgozók érdekében, egyszersmind sikra szállunk az egész nép jóléte érdekében, mert fontos kelléke a társadallomnak, hogy a lehetőség szerint egy megelégedett munkástáborral rendelkezzék az ország. Ha igaz az, amit a népjóléti minister ur mondott, hogy olyan lázadókra, akik azért lázadoznak, mert éhesek, lövetni meni lehet, akikor (kell hogy igaz legyen az is, hogy a mindenkori korniiány ép oly fontosságot kell hogy tulajdonítson a szociális intézményeknek és ép oly fontos legyen nekünk ezeknek az intézményekneik a kiépítése, mint akármilyen mi&ls berendezése az államnak. De ha azt látjuk:, hogy például a népjóléti ministerium előirányzata összesen 54,833.000 pengő és eazjel szemben a beilügyministerium előirányés a honvédelmi tárea előirányzata mégegyszer annyi, — én még ezzel nem akarom azt mondani, hogy sok, amit a honvédelmi és a belügyministerium az országtól és a nemzetgyűléstől követeli — akkor azt kell mondanom;, hogy ezzel szemben kevés az az összeg, amit a népjóléti minister ur a szociális és higiéniai szempontok céljára követel a niEímzeteyüléstőL Ha azt mondom, hogy a szooiábs berendezíscik