Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-554

Á nemzetgyűlés 554. ülése 1926. évi május hó 18-án, kedden. 363 el az első életév elérése előtt. 1924-ben már csak 19-4 és 1925-ben csak 16-7, 1925 januárjában az arányszám még- 19-6 volt, a folyó év első havában már csak 14*3. Ezek a számok bámulatos haladásról tesznek tanúságot. És hogy a nép mennyire tudatában van ez intézmény jellentőségének, amely gyermekeink életét menti meg, az kiderül abból a szinte megható versenyh öli, amellyel miéig a legkisebb t köizség is, anyagi erejének végső megfeszítésével is mindent elkövet, hogy a legközelebbi tervezett szövetségi fiók falai között állit tasslék fel. Sajnálattal kell megállapitanom, hogy a Stefáinia Szövetség támogatására szánt összeg nem emeltetett fel, holott megfelelő felemelés révén 30—35 fiók lenne felállítható, mivel körülbelül ennyi község nyilatkozott keksznek arra, hogy maga is hozzájárul! a fiók fentartásához. Remélni szeretném, hogy talián mégis csak lesz módja a kormánynak ahhoz, hogy ne csak iskolákat állítson fel, hanem oly au követelméinyek számára is fedezetet találjon, amelyeknek az a céljuk, hogy az uj iskolák számára megőrizzék a gyermekeket. Itt kell még megemlítenem azt, hogy a költségvetésben szereplő hitelösszegen felül a kormány még a hasznos beruhlálzásicik között jelentékeny hitelösszeggel, (3,500.000 aranykorona) kívánja lehetővé^ tenni kpdkórházaikban tüdőbeteg osztályok létesítését, tehát a tüdőbetegek elhelyezésére .szolgáló férőhelyek számánaki emelését és szanatórium építését, vagyis általában mindazon f törekvések megvalósítását, amelyek a tüdővész elleni küzdellem hatályosságát sikerrel biztosithatják. Körülbelül nyolc kórbiálz fent ártó város támogatása vétetett tervbeoly célból, hogy ezek kórházaikban tüdőosztály létesíthessen ék. Baja. Balassagyarmat, Tapolca, Esztergom, Miskolc, Szombathely és Kőszeg. A rokkantakról nem kivánok szólni, mert a népjóléti minister ur ismételten elmondotta mindazt amit érdekükben tehetett. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Maga a költségvetés, a dolog természeténél, fogva inkább foglalkozik a ministerium ügyköréneik azzal a területéveli, amelyet a »'népjóléti« szóval jelölünk meg, mint azzal a másikkal ,amelyre a »munkaügyi« szót alkadlmazizuik. Ezt az előterjesztést azoubani azt hiszem, nem fejezhetem be anélkül, hogy ennek is nie szenteljünk némi figyelmet, annál is inkább, mert mint volt szerencsém fentebb emliteni, a modern állam életében a munka és a munkáskérdés s mindaz, ami ezzel szervesen összefügg, az államélet elsőrangú problémájává nőtte ki magát, amelynek megoldia.tliansága súlyos veszedelmeket rejt magában, sízerencisés kezelése pedig nagymértékben járulhat hozzá az állani biztonságának zavartalan funkcionálásának és szociális és a gazdasági élet stabilitásának emeléséhez. T. Nemzetgyűlés, nem térhetünk ki az elől, hogy bizonyos mértékig igazat adjunk annak a vádnak, hogy nálunk még mindig meglehetős értetlenség és közömbösség tapasztalható ezekkel a kérdésekkel széniben, amit én leginká'oh arra tudnék visszavezetni, hogy sokan még ma is hajlandók arra, hogy a szociális problémákat összetévesszék a szocialista problémákkal <és a munkásügyet szociáldemokrata törekvésekkel azonosítsák. Ez a felfogás nyilván téves és tarthatatlan,^ ami abból is kiderül, hogy mi például a' tőke és munka viszonyát elismerjük a modern állami és gazdasági éíet egyik nagyfontosságu problémájának, de csak egyik problémájának, mig a szociáldemokrácia éhben látja kimerülni az összes problémákat. Mi, akik egy nemzetállam egyetemes érdekeit akarjuk kéoviselni, benne természetesen, a munkásság érdekeit is, nyilván szélesebb alapon állunk, mint azok, akik magukat egyetlen kategória képviselőinek vallják. Ma már nevetséges volna nem számolni á szociáldemokráciával, amely főképen a szervezett munkásságnak világszerte többi-kevesebb súllyal h író politikai alakulata, azonban ennek az alakulatnak a különlétezése 'bennünket nem mentesíthet az alól, hogy a munka és a munkásság problémáit éjpen mint az állami, az egyetemes társadalmi és gazdasági élet problémáit ne fogjuk fel és megoldani ne igyekezzünk. Sőt miniéi inkább szemben áll valaki a szociáldemokráciával, annál inkább kell óhajtania, hogy az állam e téren teljesítse a maga feladatait, nehogy a szociáldemokrácia és á szocialista szakszervezeti építmény láttassák e kérdések kizárólagos kezelőjének. Hogy csak egy példát említsek, a munkahiány ma hazánkban is élénken érezhető, az állam azonban ezidőszerint még semmiféle módon nem hat oda, hogy az egyénre ebből származó hátrányokat csökkentse. Ezt azonban megteszik a szocialista szakszervezetek ás igy hiába vonnánk kétségbe azt, hogy a szociáldemokraták mögött munkástömegek állanak, nem kétséges, hogy a helyzet kényszerűsége azt az állapotot felidézi. Ahhoz tehát, hogy valaki az államnak idevágó szociális feladatait elismerje, nem kell korántsem szocialistának lennie, aminthogy nyilván nem volt az Bismarck sem, aki mint mondotta: »Eminens kötelességének ismerte el azt, hogy az adott társadalmi és gazdasági keretek között a szociáldemokrácia programmjából meg valósítsa az igazságos éls jogosult kívánságokat.« Pedig Bismarck igazán élethalál harcot vivott a szoeiáldemokrácia ellen. De t. Nemzetgyűlés, épen tőlünk, a mi hagyományainktól nem állott soha távol a szociális gondolkozás és tévedés volna azt gondolni, hogy a szociáldemokrácia volt az, mely ezekre a problémákra a közérdeklődést elsőnek felhívta. A magyar törvényhozásban »a szociális eszmény« szolgálatát először gróf Apponyi Albert hangoztatta. A munkaidő első maximálásának emléke még Klauzál f Gábor nevéhez fűződik, a gyermekmunka védelmét elsőnek még Zay Adolf követelte és Irányi Dániel volt az, aki az elsők között oly ékesszólóan mutatott I*ci cl szociális követelméneykre. Mint konzervatív, tehát a történelmi hagyományok és a valláserkölcsi világnézet alapján álló képviselőnek, rá kell mutatnom arra, hogy a konzervatív politika egyik alkatrésze az ugyancsak konstruktív szociálpolitika és hiba lenne, ha konzervatív körök a szociális politikát összetévesztenék az osztályharcos jellegű, tehát az előbbivel lényegében teljesen ellentétes törekvésekkel. A konzervatív szociálpolitikának első főfeladata, hogy foglalkozzék azzal az égetően sürgős, fontos problémával, amely ma ugy a munkaadók, mint a munkások fantáziáját és elgondolását a legjobban izgatja és ez a munkahiány esetére szóló biztosítás kérdése. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban épen a népjóléti és munkaügyi mi1 nister ur előrelátását bizonyítja az, hogy a legutóbbi időben fokozottabb mértékben foglalkozván ezzel a kérdéssel, már hetek óta tárgyalásokat folytat ugy a munkaadói, mint a munkásérdekeltségekkel, hogy ezt a kérdést végre nyugvópontra hozhassuk. (Kothenstein Mór: De talán mégis csak azért, mert a szociáldemokrata párt sürgeti! -— Ellenmondások