Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-553

336 A nemzetgyűlés 553. ülése 1926. évi május hó 17-én, hétfőn. faragni többet nem lehet. Az én nézetem szerint a szükségrendelet, ha egyszer a szükséghelyzetből kifolyóan kibocsáttatott, törvény erejével bir és a kormánynak nincs joga a saját szeszélye szerint vagy a parlament egyes csoportjainak kívánsága szerint változtatni ezen a rendeleten, mert azt hiszem nem szükséges hosszasabban fejtegetnem. hogy ez hová vezetne. Odavezetne, hogy a jogélet minden terén, ahol egyszer szükségrendeletet bocsátott ki a kormány, teljes önkény állna elő, és az olyan kormány, amelynek ezt a lelkiismerete megengedné, visszaélhetne ezzel a jogával. Elnök : Figyelmeztetnem kell a minister urat, hogy a házszabályok értelmében a tanácskozásra szánt idő letelt és a minister ur beszédének félbeszakításával a házszabályok értelmében intézkednem kell a vita bezárásáról, természetesen módot nyújtván a minister urnák arra, hogy beszédét a vita befejezése után folytathassa. Minthogy a napirend tárgyalására szánt idő letelt, a házszabályok 212. §ának 5. és 7. bekezdése alapján a vitát bezárom. Kivan a belügymínister ur szólani 1 Kakovszky Iván belügymínister: Röviden be is fejezem mondandóimat. (Halljuk ! Halljuk !) A szónokok egy része elsősorban Petrovácz képvitelő ur a főváros szempontjából az egységespárt egyes szónokai pedig a vármegyék^ szempontjából foglalkoztak az autonómia kérdésével. Tudom, hogy bizonyos fokig ugy vagyok beállítva a közvélemény előtt, mint aki az autonómiának ellensége vagyok, mint aki az autonómiát megnyirbálni akarja. Azt hiszem, ez a beállítás egyszerűen annak következménye, hogy Magyarországon az autonómia fogalmának lényege valahogyan teljesen elsiklott. (Lendvai István : Vagy autonómia, vagy nem autonómia! — Szilágyi Lajos: Községi háztartás, megyei háztartás!) Elnök : Ceudet kérek. Kakovszky Iván belügymínister : Itt, Magyarországon szeretnek az emberek autonómia alatt valami abszolút dolgot képzelni, holott az autonómia^ bizonyos önkormányzati testületeknek megadott jogkör. Ezt a jogkört más mint az állam, mint a törvényhozás nem adhatja. Ez a jogkör alá van rendelve a törvényhozásnak, a törvénynek és elsősorban magának az államnak. Azt hiszem, efelett az alaptétel felett nem lehet vitatkozni. A másik kérdés azután az, hogy akkor, amikor az állam és a törvényhozás az autonómiának jogkörét megállapítja, mi az a szempont, amelyből ki kell indulnia. Azt hiszem, erre is csak egyetlenegy válasz lehet : ez a szempont £t2Ü cl Ham érdeke. Ha azon a ponton, hogy áz állam érdekében adott autonómia bizonyos tereken szélesebb, vagy szükebbkorü legyen-e, kiterjedjen-e valamilyen irányban, vagy sem, vita támad államférfiak és államférfiak között, az én nézetem szerint egyik sem vádolhatja a másikat azzal, hogy az autonómiának ellensége, mert végeredményben az ország érdekéről lévén szó, nem az autonómia szeretete, vagy az ezzel szemben állítólag érzett ellenszenv, hanem mindig az állam érdeke, az országos érdek kell, hogy vezesse mind a két vitatkozó felet. Ha azt méltóztatnak mondani, hogy nekem az autonómia terén bizonyos speciális felfogásom van, azt felelem, hát természetes, hogy van, és ha valaki egy életet töltött azzal, hogy nemcsak idehaza, de a világon másutt is tanulmányozta a különböző közigazgatási rendszereket, szégyen volna, ha nem lenne önnálló nézete. De azt igenis hangsúlyozni vagyok kénytelen, hogy én épenséggel nem megnyirbálni és csorbitani szeretném az autonómiát, hanem ellenkezőleg, szeretnék végre eljutni oda, hogy Magyarországon is egy teljesen egészséges, teljesen önnáló életet élő és a maga életfunkcióit teljesen kitöltő autonómia jöjjön létre. (Lendvai István : Akkor nem is lenne zsidó Magyarországon !) Addig, amíg nálunk az autonómiák ugy fogják fel a helyzetet, hogy ők nem az államéletbe és a kormányzat teendőinek végrehajtásába bekapcsolt, a közérdek szolgálatára rendelt testületek, hanem bizalmatlansággal, hogy ugy fejezzem ki magamat, mindig pajzzsal és karddal a kezükben állanak szemben a kormányzattal, addig attól félek, hogy bizonyos fokig mindig csonka lesz az önkormányzat. De valljuk meg őszintén, a mi törvényhozásunk a legújabb időkben nagyon mostoha volt az autonómiával szemben. Mostoha volt azért, mert épen azokat a bizonyos, igazán legnagyobb jelentőségű, legnemesebb és az autonómiának legideálisabb munkáját kitöltő, különböző működési tereket, amelyekkel tulajdonképen a törvényhozás még ma is tartozik a magyar autonómiának, valahogyan el is felejtettük, ezekről nem is beszéltünk. Az autonómia legfőbb védelmezői nem is áílitottak fel követeléseket ezen a téren, épen azért, mert az összemííködés a kormány és az autonómia között mindig bizonyos fokig a bizalmatlanság jegyében élt, mivel sohasem foglalkoztunk azzal, hogy mi az, amivel feldíszíthetnénk, gazdagabbá, izmosabbá tehetnénk az autonómiát, hanem ellenkezőleg mindig csak azzal foglalkoztunk, mi az a negatívum, ami noli me tangere legyen. (Ugy van ! jobbfelől.) Ne méltóztassanak tehát feltételezni rólam» aki ennek a gyönyörű magyar autonómiának történetével is alaposan foglalkoztam, mintha én nem azt szeretném, hogy ezt az autonómiát továbbfejlesszük és tökéletesebbé tegyük, mert ha az egyes részletkérdésekben van is nézeteltérés az autonómiákat egyformán szerető férfiak között, ez csak azt jelenti, hogy gondolkozunk, foglalkozunk ezzel a témával, már pedig az ember csak azzal a témával foglalkozik szívesen, alaposan és teljes jóindulattal, amely téma közeláll a szivéhez és amely témát szereti. A leghatározottabban kijelentem, hogy pl. az az állítólagos konfliktus, amely közöttem és a székesfőváros között felmerült, szintén nem táplálkozik olyan forrásból, amely ellentétben állna az autonómiával. Mert nagyon könnyű azt ugy beállítani, hogy én üzem vizsgáló bizottságot kreáltam az üzemek ellen. Ez az üzemvizsgáló bizottság azonban nem az üzemek ellen, hanem az üzemek érdekében dolgozott. Amikor pedig én a székesfővárossal együttesen üzemellenőrző bizottságot szeretnék felállítani, ezt az üzemek érdekében teszem, és a székesfőváros érdekében mondok le a magam jogkörének egy részéről a székesfőváros javára. Erre lehet igen-nel vagy nem-mel válaszolni, de autonómia-sérelmet keresni ebben nem lehet. (Lendvai István : Ezért kell a kormányt támogató ellenzék, ugy-el) Méltóztassanak megfigyelni, hogy épen ebben a kérdésben mi történt. Akkor, amidőn a belügymin isteniek törvényes és megtámadhatatlan joga az, hogy a város üzemeit ellenőrizze és pedig tetszése szerint kiválasztott kiküldöttek utján, akkor az autonómia védelmezői olyan javaslatot akarnak elfogadtatni, amely megtagadja az együttműködést a belügy m misterrel. Ez pedig nem az autonómia védelmét jelenti, hanem annak a bizonyos bizalmatlanságnak jele, amelyről az előbb beszéltem, emellett szól az is, hogy az autonómia határozati javaslatban akarja megállapítani azt, hogy a belügymínister a maga jogkörében miképen gyakorolhatja az ellenőrzést. (Lendvai István : Nem lenne szíves a minister ur ezt a kormányt támogató Wolff-pártnak mondani?) Elnök: Nem lenne szíves Lendvai képviselő I ur egyszer már csendben maradni! (Derültség.)