Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-553

L4 nemzetgyűlés 553. ülése 1926. évi május hó 17-én, hétfőn. 331 mint a kormánypárti képviselő uraknak felszólalásaira is a rendelkezésemre álló idő alatt röviden válaszoljak. Mielőtt azonban ezt megtehetném egy másik kötelesség is vár rám ; nevezetesen válaszolnom kell azoknak a képviselő uraknak, akik a vitában nem vettek részt — és pedig tudatosan nem vettek részt — és ezt a kötelességüket egy deklaráció felolvasásával pótolták. A legnagyobb higgadtsággal fogok foglalkozni ezzel a deklarációval. A legnagyobb higgadtsággal azért, mert nézetem szerint a parlament egy kisebbségi pártjának — már pedig egy törpe kisebbségi pártjának — magavisetele nem okozhat a parlament életében és a kormány magatartásában nagyobb izgalmat vagy nagyobb változást. Mert t. Nemzetgyűlés, ha ez a deklaráció azt mondja, hogy a szociáldemokrata párt nem hajlandó részt venni a belügyi költségvetés vitájában azért, mert én, a belügyminister és a vezetésem alatt álló ministeriumjaz én működésem folytán letért a parlamentarizmus útjáról, akkor kénytelen vagyok csak ezzel az egy esettel kapcsolatban is a leghatározottabban megállapítani azt, hogy nem én vagyok az, aki a parlamentarizmus útjáról letértem, de azok, akik ezt a deklarációt felolvasták. (Úgy van! Ugy van! — Lendvai István : Akkor miért barátkozik velük ez a kormány és miért köt velük paktumot !) Mert az én igénytelen nézetem szerint, amig a nemzetgyűlés többsége támogat egy kormányt, vagy egy ministe rt, amig a többi alkotmányos tényezők bizalmát ez a minister birja, addig a parlament kisebbségének igenis foglalkoznia kell ennek a ministernek a működésével, azt kritizálnia kell, tanácsokat kell adnia és ha ezt megtagadja, akkor az a párt, amely ezt a deklarációt tette, az tért le a parlamentarizmus útjáról és került szembe a parlamentarizmus elveivel. (Ugy van ! Ugy van ! — Viczián István : Nekik igy kényelmesebb !) Én tisztában vagyok azzal, hogy elvégre a szociáldemokrata párt bizalmára én sohasem fogok számithatni, amint hogy ők is tisztában lehetnek azzal, hogy én nem fogok olyan intézkedéseket tenni, amelyek az ő politikájukat támogatják. De ez a bizonyos ellentét a politikai felfogásban a nemzet érdekében megteendő intézkedések megítélésében és kiválogatásában, ez a bizonyos ellentét adja magában véve a parlamentáris életet. Az ebből kifejlődő viták azok, amelyeknek lefolytatására a parlamentarizmus egyáltalában kivirágzott és nagyra nőtt és én a magam részéről sohasem voltam az, aki a vita elől kitértem volna. De van közöttünk egy nagyobb és élesebb ellentét, amely azt hiszem szintén áthághatatlan gát közöttünk és ez az — és ugy érzem, hogy ez okozza az erős ellentétet közöttünk, — hogy én hajthatatlanul és mindenkoron nemzeti alapon fogok és akarok állani (Élénk helyeslés és taps.), hogy nacionalista fogok maradni, ha támadnak is érte. És ha ez az az ellentét, amely miatt a szociáldemokrata párt, hogy ugy fejezzem ki magamat, nem hajlandó velem szóba állani, akkor ez az ellentét örökre fenn fog állani közöttünk (Elénk helyeslés.), és nem az én szégyenem lesz, hogy ezen az alapon nem tárgyalhatunk. A deklaráció részleteivel nem akarok foglalkozni. Mindössze néhány általános megjegyzést teszek. A deklaráció kifogásolja az én politikai működésemben, hogy az én hivatali működésem alatt a gyilkosságok, merényletek és atrocitások egész sorozatáért terhel engem a felelősség, mert azok nem lettek kiderítve. (Viezián István: De mikor kezdődtek az atrocitások 1) Én hivatkozom azokra a birói Ítéletekre, amelyek ellenkezőleg mindig azt mondották, hogy a rendőrség, ha hibát követett el, épen abban az irányban követett el NAPLÓ. XLIII. hibát, hogy túl nagy buzgósággal igyekezett az igazságot kideriteni és egyetlen olyan birói Ítéletet nem produkáltak ezeknek az atrocitásoknak a történetei, amely megbélyegezte volna a rendőrséget abból a szempontból, hogy a maga kötelességét nem teljesítette volna. Azt mondja a deklaráció, hogy nem állhat velem szóba a szociáldemokrata párt abból az okból, hogy én a szabadságjogokat elnyomom, lapokat tiltottam be, a gyülekezési és egyesülési jogot bizonyos korlátok között tartom. Erre röviden azt válaszolom, hogy minden jog, amelyet törvény vagy törvényerejű rendelet egy kormányra vagy rninisterre ráruház, a jog erejénél fogva már is kötelességgé vált. Addig amig a törvény a ministernek bizonyos eljárásokra jogot ad, ez a jog azt jelenti, hogy a minister köteles a legéherebb figyelemmel kisérni a közélet minden megnyilvánulását és abban az esetben, ha nézete és felfogása szerint az ország érdeke azt ugy követeli, azzal a joggal nemcsak élhet, de azzal a joggal élni köteles is. Ha tehát az igen t. képviselő urak ugy fogják fel, hogy én ezzel a joggal élvén, a parlamentarizmussal kerülök ellentétbe, akkor az igen t. képviselő urak ismét nincsenek tisztában a parlamentarizmus lényegével, mert igenis a parlamentáris alkotmányformából következik az, hogy a minister felelős azért is, hogy a ráruházott és a törvény erejével kezében levő joggal éljen, miután a jogokkal nem élni épen olyan bűn és mulasztás, mint azokkal visszaélni. (Lendvai István közbeszól. ~ Zaj.) Elnök : Csendet kérek képviselő urak ! Rakovszky Iván belügyminister : Azt mondja továbbá a deklaráció, hogy én tettem földönfutóvá és hazátlanná sok ezer Magyarországon született embert. Valóban nem egészen értem, hogy miképen jutok ahhoz, hogy a trianoni békeszerződésért is én legyek felelős. Ha ez a békeszerződés széttépte az ország határait és széttépte az eddigi állampolgári kötelékeket és ha az ennek alapján létrejött és előállott jogesetek elvégre egyoldaíulag meg sem változtatható nemzetközi szerződéseken alapulnak, akkor én hibás nem vagyok, én legfeljebb a konzekvenciáit vonhatom le ennek a nemzetközi jogi helyzetnek. De a leghatározottabban utasítom vissza azt a vádat, hogy én az országtól elcsatolt területeken született, az országtól elcsatolt területeken annak idején községi illetőséggel bírt egyéneket, volt állampolgárokat nein igyekeznék minden szempontból a legliberálisabb elbánásban részesíteni, mert én, aki magam is olyan területről származom s életem nagyrészét olyan területen töltöttem, amely ma nem tartozik ehhez a csonka országhoz, én a trianoni ^ békeszerződés óta nagyon sokat tettem, legalább is igyekeztem tenni abban az irányban, hogy az onnan származott magyarok helyzetét megkönynyitsem. Ebből azonban nem következik az, hogy én túltehetném magamat olyan törvényes intézkedésen, amilyen pl. a beköltözési tilalom ; hogy túltehetném magamat a trianoni békeszerződés előírásán vagy hogy túltehetném magamat a bevándorlásról szóló és még igenis a háború előtt törvénykönyvbe iktatott törvény szigora rendelkezésein. Ezeket nekem be kell tartanom. Elvégre kormányozni és különösen belügyministernek lenni annyit jelent, hogy a törvény alkalmazásánál bizonyos kíméletlenséget is kell gyakorolni. Ezt a kíméletlenséget minden, a törvénynek engedelmeskedő közigazgatási közeg természetesen maga is nehéz súlyként fogja érezni a lelkén, de elvégre a törvénytől eltérni nem lehet és a törvényt végre kell hajtani akkor is, ha annak végrehajtása magunknak is rosszul esik. A deklarációnak a politikára vonatkozó eme 46