Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-553

A nemzetgyűlés 553. ülése 1926. évi május hó 17-én, hétfőn. 323 alkotmányvédelme hivatásuk van, épugy mint a független bíróságnak. Nézetem szerint ez a tisztikar is igényt tarthat arra, hogy épugy, mint a biróságoknál, az ő létszámviszonyaik is külön státus keretében szabályoztassanak. (Helyeslés a jobboldalon.) De nemcsak ebből a szempontból tartom szükségesnek a vármegyei tisztviselők külön státusát, hanem a vármegyei szolgálat különleges helyzetéből kifolyólag is. Jól tudjuk, hogy a vármegyei tisztviselők nem élethossziglanra szóló kinevezés, hanem meghatározott időre szóló választás utján nyerik megbízatásukat s ez a bizonytalan helyzet is megkívánja, hogy különleges elbánásban részesüljenek. (Barthos Andor: Reprezentálni is kénytelenek.) De különleges elbánást érdemel körülmény is, hogy a vármegyei tisztviselők tulaj donképen nem állami alkalmazottak, hanem önkormányzati tisztviselők, (Ugy van! a jobboldalon.) akik az 1886 : XI. te. által a vármegyékre átruházott állami funkciókat tulajdonképen nem mint állami tisztviselők, hanem mint önkormányzati alkalmazottak átruházott hatáskörben teljesitik. A vármegyei tisztviselőknek ez a külön státusa meg is volt egészen az 1904 : X. te. megalkotásáig, amely törvénycikk kimondta, hogy a vármegyei tisztviselők az állami tisztviselők részére alkotott VI—

XI. fizetési osztályba soroztainak. Megengedem, hogy az eddigi helyzettel szemben anyagi szempontból előnyös volt ez a törvénycikk a vármegyei tisztviselőkre nézve, de más oldalról határozottan állitom, hogy ez az a törvénycikk, amely a vármegyei tisztviselők később meg-megujuló elégületlenségének kútforrása^ lett. Mert én a vármegyei tisztviselők elégületlenségének okait nem csupán anyagi alapokból kiindulólag látom, hanem ennek nagyon sokszor morális alapja van, amely ugy merül fel, hogy a vármegyei tisztviselők magukat más, náluknál talán kisebb körű funkciókat teljesítő tisztviselőkkel összehasonlitva, mellőzötteknek, megalázottaknak tekintik. Hogy ebben a tekintetben nem "járok helytelen utón, bizonyitani fogom a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének a vármegyei tisztviselők létszámviszonyainak szabályozásáról 1922-ben alkotott törvény tárgyalása előtt tett következő^ nyilatkozatával (olvassa): »Mivel tehát a javaslat az állami tisztviselőkéhez hasonló előmenetel lehetősége elől az 1904 : X. te. 15. §-ának parancsoló rendelkezése ellenére továbbra is elzárja a vármegyei tisztviselőket, mivel továbbá a szakadék mind nagyobb és mélyebb lesz a többi közszolgálati ág előlépése és a vármegyei tisztviselők előlépése között, fájdalmas elhatározásra jutottunk, hogy inkább lemondunk a javaslat kínálta kedvezményekről, hogy sem ujabb megalázásnak tegyük ki magunkat.« Világos ebből az önérzetes kijelentésből, hogy az elégületlenségnek a vármegyei tisztviselőknél valóban az önérzet sérelme a legfőbb kútforrása. És ha ebből a szempontból induhmk ki, nagyon nehéz dolog lenne — mondjuk — a vármegye alispánját, ezt a talán legszélesebb működésű és hatáskörű főtisztviselőt egy országos státus keretében ugy helyezni el, hogy ennek az elhelyezésnek tövise ne maradjon. Épen ezért tisztelettel kérem a belügyminister urat, méltóztassék ezzel a kérdéssel foglalkozni a felhozott indokok alapján a vármegyei tisztviselőket az állami tisztviselők részére megállapitott fizetési osztályok KAPLó. XLiii, keretéből kiszakítani és részükre külön státust rendszeresíteni, (F. Szabó Géza: Ez volna a leghelyesebb!) mint ahogyan a vármegyei tisztviselők létszámviszonyairól alkotott törvény tárgyalása alkalmával elmondott beszédemben már 1922 november 23-án tisztelettel javasoltam is. (Helyeslés jobbfelől.) Ha a birák, vagy mondjuk, a katonatisztek, akik kifejezetten állami alkalmazottak, külön státusban lehetnek, nem tudom megérteni, miért ne lehetne a vármegyei tisztviselők részére is egy egészen megkülönböztetett, az ő viszonyaiknak megfelelő külön státust létesiteni! (Helyeslés a jobboldalon. — Szilágyi Lajos: Vagy pedig államosítani kell! Vagyvagy!) Amikor a vármegyei tisztviselők különös helyzetéről beszélek, szinte önkéntelenül kínálkozik egy másik kérdés is és pedig a községi és körjegyzők státusrendezésének kérdése. Azok az indokok, melyeket a vármegyei tisztviselők külön státusának létesitése érdekében elmondottam, nagy általánosságban vonatkoz.nak a községi és körjegyzőkre is, mert hiszen a községi jegyzők működése a vármegyei tisztviselők működésével annyira egybe van fonódva, mint ahogyan az óra kerekei egymásba kapcsolódnak. A községi jegyző is önkormányzati tisztviselő, aki megbízatását nem kinevezés, hanem választás utján nyeri. Épen azért nem találom meg a nyomós indokát annak, hogy miért kellene a községig és körjegyzőket is az állami tisztviselők részére megállapitott fizetési osztályok keretében csoportosítani. T. Nemzetgyűlés! Visszatérve még pár percre a vármegyei tisztviselők helyzetére, szeretném a t. belügyminister ur figyelmét egy mulasztásra felhivni, melyet a magyar kormányok 1883-tól kezdve elkövettek. Az 1883. évi I. te. ugyanis kimondja, hogy a szélesebb hatáskörű vármegyei alkalmazottak tartoznak közigazgatási gyakorlati vizsgát tenni, de ez a vizsga még a mai napig sines életbeléptetve. Én ennek a mulasztásnak kettős hátrányát látom. Az egyik az, hogy a vármegyei tisztviselők úgyszólván minden alkalommal emiatt esnek el magasabb illetmények élvezésétől, a másik hátránya pedig az, hogy a vármegyei tisztviselők nem rendelkeznek olyan kvalifikációval, aminőt tőlük a közszolgálat érdekében megkívánni lehetne. Én ugyan a magam részéről jobban szeretném, ha a közigazgatási gyakorlati vizsga helyett a vármegyei alkalmazottak is ugyanazt a vizsgát tartoznának letenni, mint amelyet a birák és ügyvédek tesznek le, mert hiszen tagadhatatlan, hogy a vármegyei szolgálat területén a büntetőjog és magánjog ismerete nélkülözhetetlen. (Ugy van! a jobboldalon.) Ott van például a gyámhatóságok működése, amely tisztán magánjogi természetű, (Ugy van! a joboldalon!) ott van az alispánoknak, a járási főszolgabíróknak községi felügyeleti hatásköre, amely minduntalan magánjogi viszonylatokkal áll kapcsolatban, a büntetőjog és bűnvádi perrendtartás alapos ismeretét pedig a bűnügyi nyomozatok teszik feltétlenül szükségessé. Ha például ki lenne mondva az, hogy a vármegyei tisztviselők, valamint az összes tisztviselők, akiknek jogi kvalifikációjuk van, ezt a szigorított vizsgát tartoznának letenni, akkor igazán felesleges lenne a kutuszminister urnák a jogi reformról gondolkoznia, mert egyszerre elérnők azt a célt, amelyet a kultuszminister ur maga elé tűzött, hogy a jogi pályát az ifjúság meg ne rohanja. (Ugy van! a jobboldalon.) Ennek a vizsgának rendszeresítését szükségesnek tartanám 45