Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-553

324 A nemzetgyűlés 553. ülése 1926. évi május hó 17-én~

} hétfőn. már csak abból a szempontból is, mivel nagyon össze vannak kuszálva a hatáskörök a közigazgatási hatóságok és a biróságok között. Ha azonban a kormány esetleg azzal a gondolattal foglalkozik, hogy ezeket az összekuszált hatásköröket élesebben választja szét a közigazgatósági hatóságok és a biróságok között, akkor megelégednének annyival, hogy az 1883. évi I. tcikk szellemében a gyakorlati közigazgatási vizsga tárgyai végre megállapittassanak és a gyakorlati vizsga életíbelépjen. (Helyeslés.) Lezárva a vármegyei tisztviselők anyagi és erkölcsi helyzetével kapcsolatos kérdések taglalását, rátérek a törvényhatóságok újjászervezésének tervbe vett problémájára. (Halljuk! Halljuk!) Mindnyájan tudjuk, hogy a belügyminister ur a törvényhatóságok újjászervezéséről törvényjavaslatot nyújtott be a nemzetgyűléshez, melynek bizottsági tárgyalása is megkezdődött. Én a törvényjavaslattal érdemben ez alkalommal foglalkozni nem kivánok, mert hiszen ennek nincs itt az ideje, de szeretnék foglalkozni vele alaki szempontból, hogy rámutassak e törvényjavaslat szerkesztési hibájára. Ez a hiba nem ujkeletü: megvan ez a törvényhatóságokról alkotott 1870 : XLII. és az 1886 : XXI. tcikkben is, amely törvények az 1848. évi törvényalkotástól eltér_őjeg a városi és vármegyei törvényhatóságokat egyazon törvénnyel azonos szellemben szabályozzák. Az 1870 : XLII. te. parlamenti tárgyalása alkalmával nemcsak a bizottságban, hanem a plénum előtt is, nemcsak az ellenzék részéről, hanem a kormánypárt padjairól is, sokan kifogásolták, hogy a városokról nem alkotnak külön törvényjavaslatot. Többek között Tisza Kálmán, Irányi Dániel, Péchy Tamás és Ghiezy Kálmán magvas érvekkel bizonyították, hogy a városok mind történelmi fejlődésükre, mind viszonyaikra és érdekeikre nézve nagyban különböznek a vármegyéktől. Pulszkv Ferenc ugyanakkor a következő kijelentéseket tette (olvassa): »Én rés(zemrői]i elismerem törvényhatóságnafo a megyét ugy, mint a várost és erre nézve nem látok különbségeit a kettő között, dis látok más különbséget és azt hiszem, hogy mindi a kettőt egy kaptafára húzni lehetetlen. Ezt egész Európa elismerte. Nem ismerek országot Európában, amelyben ne volna elkülönitve a városi rendszer a megyétől.« Hoffmann Pál, a római jog tudós tanára egyenesen lex saturéinak nevezi ezt a törvényjavaslatot, mivel a városokat is felöleili és igy heterogén tárgyakat egyesit magában. Az 1886. évi XXI. te. tárgyalása alkalmával ismételten megujultaik ezek a kifogások, nemcsak számos törvényhatóság felterjesiztésébíen, hanem a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása alkalmával is és Grünwald Béla neves álllamtiogtudósunk is erre az álláspontra helyezkedett. Az időmúlás azóta meglehetősen félretolta ezeket az aggodalmakat, de miután nem oszlatta el, szükséges volna ezzel a problémával újból foglalkozni. Szükségessé teszi ezt a városi és a vármegyei élet egymástól elütő fejlődése, szükségessé teszi ezt a városi és a vármegyei önkoimányzatnák más-más irányban haladó érdeke és ezekből kifolyólag a kétféle törvényhatósággal szemben a nemaeti sizempontoknak más-más szabályozással való biztosítása. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy magamat kellőkép megértessem, a történelmi múltból kiindulva szeretnék röviden rámutatni azokra a mélyreható eltérésekre, amelyek a városi és vármegyei törvényhatóságok kialakulásában, fejlődésében és jelenlegi állapotában is feltalálhatók. A történelemből tudjuk, hogy a vármegye Magyarországon a honfoglalás után egy-egy ősoemzetségnek volt a lakóhelye. Ez a birtok közösségen alapuló önkormányzat a Szent István által alakitott királyi vármegyékkel körülbelül Kálmán király idejében olvad egybe. A vármegye tehát a honfoglaló ősnemzetségből, a Szent István által létesitett várjobbágyi katonai rendből és a kisnemesek összeségéből alakult önkormányzati testületté. A városok azonban egészen más módon keletkeztek Magyarországon, Királyaink kezdettől fogva telepesek utján iparkodtak a városi életet fejleszteni s evégből Német- és Olaszországból német, olasz és szláv vendégeket hoztak az országba. A jogi értelemben vett városok alkotó elemei tehát a csekélyszámu magyarságtól eltekintve általában idegen származású jövevények voltak. Ennek lett azután természetes következr rnénye az, hogy különösen azokban a városokban, ahol a német elem volt a túlnyomó, a polgárjog megszerzéséhez megkivánták a német származást. Ez a kizárólagos uralomra való törekvés a XVI. században már olyan mérveket öltött, hogy törvényhozásilag kellett gondoskodni a városi magyar lakosság védelméről. A vármegyéknek és városoknak a magyar alkotmányosságba való beilleszkedésük tekintetében is nagy eltérés állapitható meg. A vármegyei nemesség ős jogon részese a magyar alkotmánynak, a városi lakosság azonban a királyainktól való szorosabb függése folytán sohasem játszott a közéletben olyan nagy szerepet, mint a nemesek közössége, a vármegye. A városok önállósága és függetlensége Zsigmond király uralkodásáig merőben királyi kiváltságon alapult, csakis az 1405. évi I. és II. dekrétum adott a városoknak nagyobb szabadságot és önállóságot és akkor is csak annak a néhány városnak, amely az országgyűlésen részvételi joggal birt. De hátrányára kell irni a városok múltjának a vármegyék nemzeti szellemével szemben azt is. hogy jogforrásaikban gyakran találkozunk idegen joggal, ami azt jelenti és azt bizonyitja, hogy ezek az idegen telepesek a magukkal hozott saját jogukkal éltek, sőt a közszolgáltatásokat is a saját joguk szerint telj esitették. Habár a városok idegen légkörben való fejlődésének nyomai ma már alig észlelhetők, mindazonáltal kétségtelen, hogy a rohamosan fejlődött kereskedelem és a nagyipar olyan elemeket vonzott a nagyvárosokba, amely elemek részint idegen származásuk, részint foglalkozásuk nem helyhez kötöttsége folytán a nemzeti közszellem szempontjából nem ütik meg azt a mértéket, amelyet a vidék régen megtelepedett lakossága elér. Épen ezért foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel már a városi lakosság kulturigényeinek fejlettebb volta szempontjából is és talán a törvényhatóságok újjászervezésénél ugy a városok, mint a vármegyék részéről különkülön szerkesztett törvényjavaslatot kellene benyújtani a nemzetgyűléshez. Ezek voltak azok a kivánságok, amelyek hangsúlyozását a belügyi költségvetés tárgyalása során szükségesnek tartottam. Nem olyan kivánságok ezek, amelyeknek telyesitése leküzdhetetlen akadályokba ütköznék s bizom is a belügyminister urban, hogy foglalkozni fog ezeknek a kérdéseknek megoldásával. Most már csak egy kérdés van hátra, nevezetesen a kormány iránti bizalom kérdése, ami a költségvetések általános vitája alkalmával a felszólaló képviselő urak ajkáról pro és kontra el szokott hangzani. Én is erre a gyakorlatra tá-