Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-553
322 A nemzetgyűlés 553. ülése 1926, évi május hó 17-én, hétfőn. az egyik. A másik pedig az, hogy az estkü alóli feloldás kérdését akár törvényhozási beavatkozással, akár más módon okvetlen dűlőre kell vinni, mert amig az eskü alóli feloldás nincs meg, mindig minden titkos társasági tag rabja az illető társaság vezetőségének. Végül pedig — ezzel felazólalásoinat be is fejezem — véget kell vetni annak, hogy itt a hazafias célokra való Mvatkoizás valakinek mentességet adjon a felelősség alól. Sem a kormánnyal szemben, sem a nemzetgyűléssel, sem a bírósággal szemben nincs mentessége az ilyen hivatkozásnak. Tanulják meg az emberek: addig-, miff ez meg nem történik, a titkos társaságok problémájának megoldása tekintetében minden kísérlet csak kísérlet marad. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 Csik József jegyző: Mokcsay Zoltán! Mokcsay Zoltán: T. Nemzetgyűlés! A belügyi tárca költségvetésének általános vitája alkalmával három olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyek a belügyi kormányzattal szoros összefüggésben állanak. (Halljuk! Halljuk!) A legaktuálisabb e kérdések között mindenesetre az, amelyről már Szabó Géza t. képviselőtársam megemlékezett s amely ma úgyszólván az összes tisztviselői karokat némi izgalomban tartja. Mielőtt tulajdonképeni tárgyamra rátérnék, visszapillantást vetek Wolff Károly t. képviselőtársamnak ama beszédére, amelyet az 1925/26. évi igazságügyi költségvetés tárgyalása során mondott el a birói külön státus fentartása érdekében. Beszédének különösen azt a részét tekintem megfontolandónak, amelyben a birói külön státus mellett azt a gondolatot vetette fel, hogy helyénvaló lenne, ha a többi közszolgálati ágak is szorgalmaznák külön státusuk létesítését. Meg vagyok róla győződve, hogy nemcsak az érdekelt közalkalmazottak, hanem az irányadó körök is foglalkoznak ezzel a gondolattal, mert hiszen lehetetlen egy országos közös státus fentartásával olyan megoldást találni, amely az összes közalkalmazottak igényeit kielégítené. Ebben a tekintetben elegendő, ha rámutatok arra, hogy a közalkalmazottak között egyenlő kvalifikáció mellett is olyan mélyreható eltérések vannak a szolgálat minősége és értéke tekintetében, hogy ezeket a különbségeket egy országos státus keretében kiegyenlíteni lehetetlen. (Ugy van! Ugy van!) Köztudomású dolog, hogy vannak olyan közfunkció'k, amelyeknek keretén belül az alkalmazottak inkább fizikai ereje, viszont vannak olyan közfunkciók, amelyeknél az alkalmazottaknak inkább szellemi ereje van igénybe véve; viszont vannak olyan közfunkciók, amelyeknél valami magasabb, mondjuk alkotmányjogi szempontok birnak különös fontossággal. Wolff Károly t. képviselőtársam ebbe az utóbbi kategóriába sorozza — nagyon helyesen — a független magyar bíróságot és alkotmánybiztositási szempontból tartja szükségesnek a birák külön státusának fentartását és ennek keretében honorálni óhajtja azokat a fontos feladatokat, amelyeket a független birák teljesítenek. Annak előrebocsátása mellett, hogy én a t. képviselőtársául okfejtését mindenben magamévá teszem, épen az ő eszmemenetét követve, térek át egy másik tisztviselői karra, amelynek különleges helyzete szintén megkülönböztetett elbánást igényel. Méltóztassanak megengedni, hogy nagyon röviden megrajzoljam azt a keretet, amelybe az a tisztviselői kar, amelyről beszélni óhajtok, működését tekintve beletartozik. Jól tudjuk a történelemből, hogy a XIII. század közepe táján alakult ki nálunk a vármegyei önkormányzati rendszer, amely közel 700 esztendőn keresztül hiven teljesítette alkotmányjogi hivatását; legtöbbször természetesen a partikuláris jogalkotás terén, de nagyon sokszor országos ügyekkel is foglalkozott, különösen azokban az időkben, amikor uralkodóink néha évtizedeken keresztül nem hivták össze a magyar országgyűlést. így pl. 1729-től kezdve 12 esztendőn át, 1741-től kezdve 10 esztendőn át, 1751-től kezdve 13 esztendőn át, 1765-től kezdve 26 esztendőn át és 1811-től kezdve 14 esztendőn át nem volt Magyarországon országgyűlés. Sőt elmondhatjuk a vármegyei önkormányzatról azt is, hogy sokszor még alkotmányunknál is erősebbnek bizonyult. Ebben a tekintetben elegendő hivatkoznom arra, hogy a mohácsi vész után két világhatalom versengett Magyarország bírásáért; s ebben a küzdelemben a magyar állam egysége tulaj donképen megsemmisült és a vármegyék vették át az állam összes funkcióit, háborúba bocsátkoztak s követeik utján a békekötéseknél szerepeltek: szóval az állam egységét, tehát alkotmányát is a vármegyék önerejükből mentették meg és tartották fenn ezekben a vérzivataros időkben. De a vármegyék alkotmányjogi hivatását a legszebben és legtalálóbban fejezi ki maga Kossuth Lajos egy 1883-ban Földváry Mihályhoz, Pestvármegye akkori alispánjához intézett levelében. Ennek a levélnek erre vonatkozó része a következőképen hangzik (olvassa): »Van egy bámulatos tünemény nemzetünk múltjában, mely csaknem egyedül áll a világtörténelemben, s ez az, hogy dacára a tenger ellenségnek, dacára a századokon át rendszeresen vesztünkre törő nyomásnak, a maroknyi magyar nemesség képes volt nemcsak megóvni hazánkat a provinciává sülyesztő beolvasztástól, még oly hatalmas egyéniségekkel szemben is, aminő József császár volt, hanem még alkotmányos életünket is fentartani vagy viszszaszerezni, ha eltiportatott. Mi volt a büverejü talizmán, mely a maroknyi magyar nemességet e csodára képessé tette? A talizmán az volt, hogy a megyei szerkezet a maga alkotmányos hatósági épségében az elevenen pezsgő közélet vérkeringésének folyvást hatalmasan lüktető szerve gyanánt működött.« Nem szándékozom tovább fejtegetni a vármegyei önkormányzat alkotmány védő hivatását, mert hiszen Kossuth Lajos gyönyörű szavai után ez teljesen felesleges. Az ő szavaiból kitűnik, hogy a vármegyei önkormányzat volt az, amely minden alkalommal védelmére kelt a magyar alkotmánynak, s ezt sokszor olyan erővel tette, hogy a hatalom kénytelen volt engedni és visszatérni az alkotmányossság régen elhagyott útjaira. Ha tehát ebből világos, hogy a vármegyék mint önkormányzati testületek fontos alkotmányvédelmi hivatást töltöttek be. akkor ebből az is világos, hogy a vármegyék ezt a hivatásukat a vármegyei tisztikarral együttesen teljesítették, (ügy van! Ugy van!) Az az eset, hogy ez a két faktor egymás ellen vagy egymás nélkül cselekedett volna, sohasem fordult elő a történelemben; ellenben az gyakran előfordult, hogy ezeket a hazafias mozgalmakat maguk a vármegyei tisztviselők irányították. (Ugy van! Ugy van!) Kétségtelen dolog tehát, hogy a vármegyei tisztviselőknek is