Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

26 Â nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. bői — jobban mondva, tevékenységének eredménytelenségéből — több részletet hoztak fel már a képviselőtársaim, tehát csak azt akarom még megemliteiii, hojgfya hibás kalkereskedelmi politika eredményét látom abban, hoery a külkereskedelem i forgalom a békebeli átlaggal — sőt az utóbbi évek atlagaival szemben is — tekintélyes csökkenést mutat. Amint Peyer t. kéoviselőtársam délelőtti felszólalásában hangsúlyozta, a szomszéd államok tranzitó-forgalma elkerüli az országot és ez a tökéletes gazdasági csődbe juttatja a magyar kereskedelmet is. Ennek okát is felsorolták már képviselőtársaim. Oka ennek egyrészt cLZ Si súlyos adóztatási rendszer, amely Magyarországon a kereskedelmet és az ipart megbénítja, másrészt az a nehézkes és a viszonyokká] nem számoló tarifapolitika, amelyet a Máv. üzletpolitikájában követ. Elég, ha egy adatot említek fel a kereskedelem hanyatlására nézve. Az inflációs időszakot nem fogadhatom el olyan mérték gyanánt, amilyen mértékkel normális időkben mérni szoktunk, de mégis furcsa és jellemző az az adat, amelyet épen a napokban az egyik lapban találtam, amely szerint 1920-ban Budapesten 24.000 kereskedelmi vállalkozás és iroda volt; a múlt év utolsó napjáig 30.599 uj üzlet alakult, de ezzel a szaporodással szemben 13.983 ama vállalkozások száma, amelyek bármilyen okból — kényszeregyesség vagy más, egyéb ok miatt —• becsukták a boltot. Egészen bizonyos, hogy egy olyan országban, ahol egységes alapokon nyugszik a kereskedelem politikája egy városban, majdnem 14.000 üzlet még sem csukhatta be a boltot. Ezzel szembeszegezhetik azt, hogy az egészségtelen üzleti vállalkozásért nem lehet épen a ministeriumot okolni. De ha nem is okolom teljes mértékben, ha az egyéneknek is van abban valami részük, hogy az az egészségtelen kereskedelmi élet ilyen jelenségekben nyilvánul meg, mégis azt kell mondanom, hogy a gazdasági élet bizonyos válságos pillanatai állandóan ujabb és njabb kísérletezésekre ösztönzik az embereket, az emberek élni akarnak, ha élni akarnak, meg akarják keresni az ehhez való kenyeret, a mindennani kenyérért próbálkoznak és kísérleteznek. Ebben a kísérletezésben azonban az embereket elő kell segíteni, de nem azzal, hogy a legmérbetetlenebb adópolitikával az emberek elől elvágják az érvényesülés lehetőségét. Az emberek akarását legalább is jóindulattal kellene kisérni: nem azt kell hangoztatni, mint az az utóbbi idők nolitikai mentalitása volt, hogy minden kereskedő gazember és minden iparos csaló, hanem mindenki számára elő kell segíteni gazdasági életének lehetőségeit. Ezzel szemben azt látjuk, hogy ahány adótörvény az utóbbi éveklben a szanálás révén. vagy a szanálás előtt csak alkottatott, az mind ngy. hajtatott végre hogy elsősorban az mart és kereskedelmet sújtotta és csak majd jóval később került >a sor az ország polgárságának többi foglalkozási ágaira. így azután egyáltalában nem esodiáilkozbatonk azon, ha Magyarország hovatovább a kétségbeesett exiszteneiáki országává, válik, nem csodáikozibatunk azon, ha az öngyilkosok esész serege uvvszólván nrmról-nanra emelkedő számmal dokumentálja azt. hogy Magyarországon már csak ugy lehet leélni az életet, ha az ^mber a Dunába fojtja magát, vagy valami más módon vet annak véget. ,,. Kezemben van az egyik környékbeli váHys iparosainak határozata, ame^vhen felsorollak azokat a 'kívánságokat, amelvek teljesítése lehetővé tenné hogy tovább élhessenek. Ezek a kívánságok azzal kezdődnek, hogy a közterheket igyekezzenek enyhíteni és folytatódnak végig azoikfcal a kívánságokkal, amelyeket már un-os-untalan hallunk, amelyeket azonban legfelljebb meghallunk, a kormányzat azonban ezeknek a kívánságoknak hangját hiába hallja, azoknak megfelelően nem tud, vagy nem akar cselekedni és a vége -az, hogy elpusztul az ipar, elpusztul a kereskedelem. Ne higyje senki sem azt, hogy az ipar és a kereskedelem pusztulásaival megvan mentve az ország, különösen meg van mentve a mezőgazdasági foglalkozású lakosság további exisztenciájai, mert ha az egyikből már kifogyott az erő, — és már látszik, hogy fogy ez az erő — akikor ez nem áll meg ott, hanem folytatódik tovább és egészen bizonyos, hogy rá fog kerülni a sor a mezőgazdaságra is. Amint a kisgazdák sőt a nagygazdák panaszaiból is halljuk, egészen bizonyos, hogy már ott is érezteti hatását az u. n. szanálás és egyéb közteher. Tény az, hogy a szanálási törvények hatása alatt itt ahelyett, hogy — amint Ígérték a kormány részéről — erősebb gazdasági fellendülés 'következett volna be, a gazdasági élet teljes megbénulását lehet ma már r megállapítani. Hogy mekkora ez a veszteség és hogy hova fog ez veizetni, erre elég legyen csak megemlitenem azt, hogy 1925-ben, tehát egyetlen év leforgása alatt a mi számításunk szerint 819 milliárd az az összeg, amelyet a munka nélkül levő szervezetlen munkásoknak, tehát a munka nélkül levő állástalanoknak! talán egyharmada elveszített. Azt hiszem, hogy 819 milliárd papírkorona még a mai időkben sem megvetendő összeg. Ha a többit is hozzávenném, azt hiszem, őrült nagy összeg kerülne ki ezekből a kereseti veszteségekből, véleményem szerint egyáltalán nem érdeke az országnak az, hogy az emberek itt céltalanul bolyongjanak előre-hátra, az egyik csoport a fővárosból induljon ki vidékre munkakeresés céljából s a másik onnan ide. Az volna a közös és kölcsönös érdek, ha az adott helyen mindenki találna munkalehetőséget és egyszersmind kereseti lehetőséget, hogy dolgozva, becsületes munkával a talpraállás eszközeit tényleg megteremthessék az ország számára is. Ahogy nem látjuk a kereskedelemügyi kormányzat kezdeményező szerepét sehol, és valahogy inkább jóleső passzivitást látunk minden munkálkodásában, — feltéve, ha ilyet is látunk — nem látjuk ezt apró, kis dolgokban sem. A vasútról, mint az ország vérkeringésének legelső és legfontosabb szervéről már szó esett itt. Szó esett a postáról, távirdáról, telefonról és ha én most mégis visszatérek az egyikre, nevezetesen a vasútra, ez nem azért történik, mert ismétlésekbe szeretnék bocsátkozni, hanem csak azért, mert szeretném ezt az alkalmat felhasználni egyszersmind arra, hegy érintsek még egy olyan kérdést, amelyet ugyan már a kereskedelemügyi minister tir ugy hiszem befejezettnek tekint, de amelyre mégis szükségesnek tartom visszatérni. Panasz merült fel abban a tekintetben, hogy milyen mórtékben csökkent a magyar államvasutak forgalma. Látunk kimutatásokat, amelyekből azt olvashatjuk ki, hogy 1925-ben az 1924. évihez viszonyítva a teheráruforgalom 9-2%-kai és a személyforgalom ]0%-kal csökkent. Azt is látjuk, hogy a m. kir. államvasutakat annakidején egy nagyobb nénzügyi operációval szanálták és azt is tudjuk, hogy a szanálási törvénynek, az 1924. évi