Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

 nemzetgyűlés 5à6. ülése 192$. emberekre, mondom, tegyük fel, hogy ez a visszafejlődés elképzelhető volna, de nem tudom elképzelni, hogy intelligens kulturemberek egy ilyen visszafejlődésbe bele tudnának törődni. Én ugyanis messzebb megyek a gondolat taglalásánál, nevezetesen addig, hogy ez a mentalitás talán ideig-óráig érvényesülhetne, de végeredményben az az ipari anyag, amely talán ebben a pillanatban vagy esetleg néhány évig is rendelkezésre állana, kikopna, elpusztulna s a mezőgazdaság sem dolgozhatnék ipari szerszámok, ipari gépek nélkül. Ha már most ezeket az eszközöket külföldről kénytelen az agrárállam ismételten beszerezni, ha ezeknek jórészét nem termeli idehaza az ország ipara, akkor ez nagyban veszélyezteti az ország függetlenségét, mert hiszen mindenki által tudott dolog, hogy ha a belső iparnak nem is volna egyéb haszna, de az árszabályozó hivatását elvitatni nem lehet. Magyarország ipara nem oly kicsiny és nem oly alárendelt jelentőségű, — legalább az ország viszonyait tekintetbe véve — hogy anynyira le lehetne beesüni. hogy a külföldi ipari termeitekkel szemben még árszabályozó hatása sines meg. Egészen bizonyos, hogyha ezt az ipart megfelelően kezelik, nemcsák árszabályozó 'hatását, hanem azonkívül más egy'élb, messzemenő nemzetgazdasági érdekeket is ki tudna elégíteni, illetőleg hatását éreztetni tudná. Ilyen szempontból véve. nem áll meg az az állítás, mintha az ország megélhetne csak a mezőgazdaság istápol ása révén, mert szükséges, hogy a^z országnak a megfelelő ipara is megmaradjon. Mi a magunk részéről, akik ezekkel a kérdésekkel talán elsősorban a munkásság szempontjából, de merem állítani, hogy nemcsak a munkás saisi, hanem általában a 'közgazdaság szempontjából is foglalkozunk, azt tartjuk, hogy bár el kell ismerni, hogy a 20 millió lakosságra, kifejlődött ipar olyan wem lehet, mint amilyen volt a hábioru előtt, viszont a nyolcmillió lakosú országra rászakadt ipart sem lehet ugy leépíteni, hogy letz á leélpités az exisztenciák ezreit és tízezreit dobja az utcára és tegye kenyértelenné. A külkereskedelmi szerződések megkötésével kapcsolatban azt látjuk, hogy az ipari érdekek veszélyeztetéséivel a mezőgazdasági érdekek tolultak előtétbe. Azt hiszem, a! kormányzatnak —• hiszen épen azért áll a legelső helyiem, honnan a dolgokat irányítják — a^ legfőbb teendője az lett volna, hogy a mezőgazdalsági érdekek istápolása mellett ne feledkezzék meg az ipari érdékek istápolásáról sem. Ha azt látom és azt hallom, hogy a vasipari érdekék ezekben a szerződésekben milyen súlyos csorbát szenvednek és ha a hozzám legközelebb álló szakmát, á faipart nézem, akkor csak megerősíthetem ezeket az állításokat és végtelen keserűség fog tel, amikor ezt .a kérdést a kereskedelmi tárca tárgyalásával kapcsolatosan szóvá kell tennem. Az osztrák-magyar 'kereskedelmi szerződés, amely a közeljövőiben ratifikálás végett idekerül a Ház elé, a faiparra nézve azt jelenti, hogy az eddig is félig-meddig haldokló, a porban sínylődő magyar faipar érdekeivel ellentétben az osztrák faáru az eredeti arany vámtarifákkal szemben 30—'33%-^os kedvezményt fog kapni. A magyar faipar olynagy fejlődési fokot árult el az utóbbi egy-két évtized alatt, amilyen fejlődést egyetlen iparág sem tud felmutatni. Nincsen az országban egyetlenegy olyan NAPLÓ. XLIII. évi május hó 7-én, pénteken. 25 ipar sem, amely ilyen rövid idő alatt ilyen tökéletesen tudott volna kifejlődni. Merem állítani, hogy ez a fejlődés legnagyobbrészt az ipari munkások és iparosok érdeme, mert ez az ipar igényelte és kapta az államhatalomtól, az államkasszától a legkevesebb támogatást. Ma, ebben a pillanatban az a helyzet, hogy a magyar bútoripar nem tud fejlődni, de nemcsak a bútoripar, hanem a faiparnak majdnem minden ága sem. Hogy egyebek között ne említsek mást. az autokarosszéria készítés is sokkal nagyobb munkáslétszámmal történik, mintsem a gyártmányokat itthon el lehetne helyezni; sokkal nagyobb területeket tudnánk ellátni autókarosszériával, mint az ezidőszerinti kis Magyarországot. A helyzet az, hogy ez a két szakma az utóbbi idők fejlődési lehetőségeit a legjobban ki tudta használni. A magyar bútoripar tökéletesen felveszi a versenyt a hires, régi és nagy párisi mübutoriparral, de ez a naggyá fejlődött magyar műbutoripar képtelen arra, hogy a nagy létszámú munkásságot, amelyet eddig foglalkoztatott, elláthassa és igy ezidőszerint is körülbelül a munkások 70—80%-a van munka nélkül. De nemcsak a munkások, de sok munkaadó is, akik leginkább a kisiparossághoz tartoznak, a szó szoros értelmében éhezik, nyomorog, pedig tehetséges, jóravaló emberek, de alig tudják mindennapi kenyerüket megszerezni. Amikor kereskedelmi szerződéseket kötünk, a kormányzat legelemibb kötelessége az volna, hogy meghallgatná azokat az iparosokat, akiknek a bőrére megy tulajdonképen a vásár. Merem állítani, hogy ha történt is egyegy ilyen meghallgatás egy-egy ankét keretében, ez inkább csak a forma kedvéért történt, a lényegben mindig az iparosérdekek áldoztattak fel, ebben az esetben speciálisan a mezőgazdasági érdekeknek. Most mi fog történni? A faiparnál a vámtarifát illetőleg 30—33% -os differencia mutatkozik az eredeti tételekkel szemben. Az osztrák faiparnak fejlettebb a technikája, miivel ők mégis csak előbbre vannak: erének, műhelyberendezések és más egyéb eszközök tekintetében, de ezenkívül az osztrák munkás sokkal megelégedettchb, kereseti viszonyai is jobbak, tehát a termelésben is elsőbbrangut képes produkálni, hiszen nem kell minden nap azon srondolkoznia a műhelyében, hogy gyermekei mit fognak ebédre kapni odahaza, mert megvan a mindennapi kenyere. De ettől eltekintve is a nagy tömegben való termelés lehetőséére is agyon fogja nyomni a magyar ipart, úgyannyira, hogy az a néhány ezer magyar munkás, aki ezt a szakmát becsületes szorgalmukkal kifejlesztette, vándorbotot vehet a kezébe kimehet újra a külföldre tanulni, vaery azért, hogy elpusztuljon. Ezzel kapcsolatban fe] tudnék még sorolni egy egész sereg panaszt, azonban az előttem szólott t. képviselőtársaim részletesen taglalták már, hogy nincs senki a kormányzat részéről, aki ezekkel a kérdésekkel komolyan szembe merne szállni. Néha hangzanak el kijelentések itt-ott, — itt a Héiz plénuma előtt is, — hogy igy, vagy ugy, nekigyürkőznek a dolognak, de végeredményben Ígérgetéseken kívül ebben a kérdésben nem történik semmi. Nemi térek rá több szakma ügyére, csak példakép hoztam fel, hogy egy-egy ipari szakma mikép megy tönkre azért mert a kormányzatnak nincs elég energiája ahhoz, hogy a mezőgazdasági érdekek előtérbe tolásával szemben, segítse egy kissé az ipari érdekeket is az előhaladás útjára. A kereskedelmi kormányzat tevékenységé4