Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

24 A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. ,Íok és kivánságok épen a kormány politikai felfogása következtében ugy sem valósulnak meg és mivel ebben a tekintetben minden bizalmatlanság jogosult, én a magam részéről a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Szijj Bálint! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik! Hebelt Ede jegyző: Berki Gyula! Elnök: A képviselő ur nincs jelen töröltetik. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Szabó Sándor! Elnök: A képviselő ur nincs jelen töröltetik. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Erődi-Harrach Tihamér! Elnök: A képviselő ur nincs jelen töröltetik. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Szabó Imre! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Az előttem felszólalt képviselőtársaim a kereskedelemügyi tárcával kapcsolatban bőségesen kifejtették azt az álláspontot, melyet a szociáldemokrata párt magáénalkl vall. Nem lehet csodálkozni azon, ha a kereskedelmi tárcával kapcsolatban talán több a panasz, több a hangcs kívánság, mint a többi tárcákkal kapcsolatban, A helyzet ugyanis az, hogy valamikor Magyarországon a kereskedelemügyi ministerium volt az, amelyben legélénkebben lüktetett az élet; a fktereskedelmi tárcához fűződött minden nagy érdek, és a kereskedelmi tárca volt az amelyen keresztül az egész ország gazdasági élete úgyszólván kifejezésre jutott. Most azután, ha azt kell látnom, hogy a régi tapasztalatok nyomán nem haladhat tovább ez a ministerium, ellenkezőleg, az a helyzet hogy a kereskedelemügyi ministeriummal kapcsolatban semmi ujat, semmi kezdeményezést nem találuníkl, akkor egészen jogos és indokolt mindaz, ami itt a kereskedelmi tárcával kapcsolatban elhangzik. Hiszen ma-holnap ugy áll a dolog- hogyha nem hangzik is eí] mindennap az a kurzus idejéből felkerült szállóige, hogy a kereskedelemügyi minister nem

< ellensége a kereskedelemnek, mégis, bár a jelenlegi minister nem kiabálja, hogy nem ellensége a kereskedelemnek és iparnak, ténykedéseiből ugy lehet megítélni a dolgot, mintha a kereskedelemügyi ministerium nem is_ azért volna, hogy Magyarország kereskedelmét és iparát istápolja, előbbre vigye, hanem azért, hogy mindazokat az érdekeket, melyek az iparhoz és kereskedelemhez füződneik; lehetőleg háttérbe szorítsa. Ennek is megvan a magyarázata. Ha látjuk, hö&y minden intézkedés, minden kezdeményezés, amely itt az összeomlás óta. gazdasági téren történik, nem az ipar és kereskedelem érdekében, hanem inkább ellene és a mezőgazdasági érdekek előtérbe tolása céljából történik, alkkor azt hiszem, nem is kell tovább mennünk, hogy a magyarázatokat még bőségesebben kifejtsük. Csak egy példát hozok fel arra, hogy mennyire a mezőgazdasági érdekek dominálnak. Sokat sürgettük már mi a kereskedelmi szerződéseket. Érdeke Magyarországon a csenevész iparnak és kereskedelemnek, hogy végre a külföldi államokkal kötendő kereskedelmi szerződések révén juthassunk el oda, hogy a meglevő ipar és kereskedelem foglalkozáshoz és kereseti lehetőséghez jusson. Mindenki, aki az ország közgazdasági életével foglalkozik és ismeri az elmúlt idők eseményeit, jól tudja, hogy az ipar és kereskedelem, ha egyáltalán nem is fejlődött volna a háború kezdete óta, de az az ipar, amely 20—21 milliós lakosú ország fogyasztása mellett még exportra is tudott dolgzni, 8 milliónyi lakosság mellett nem állhat fenn tökéletesen, ha valamilyen támogatást nem kap. Nagvon jól tudjuk, hogy az az ipar és kereskedelem, amely egy nagy és egységes gazdasági területre fejlődött ki, ebben a kis országban elveszti létalapját, a belső fogyasztást és arra kellene törekedni, hogy ha leépítésre kerül a sor, akkor ez a leépítés ne történjék oly drasztikus formában, mint ahogy most folyik, hogy az emberek százai, ezrei, tízezrei maradjanak egyik napról a másikra kenyér nélkül, hanem a leépités valahogy egy átmeneti folyamatként történjék meg. Ennek az ipari és kereskedelmi leépítésnek gyorsaságát, veszedelmességét lett volna tehát hivatva tompítani módszer, melyet mi sürgettünk, nevezetesen, hogy a környező államokkal, de általában a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződések révén a magyar ipar termékeit eljuttathassa külföldre. Mármost azt látjuk, hogy a sok sürgetésre végre itt is, ott is kereskedelmi szerződések köttetnek. Ezek azonban minden célt szolgálnak, csak az ipar felsegitését nem. Azt látjuk, hogy minden kereskedelmi szerződés, a francia kereskedelmi szerződés ép ugy, mint a most közel jövőben idekerülő osztrák-magyar kereskedelmi szerződés, az ipari érdekeket a legsiílyosabb mértékben hátraszorította azért, hogy a mezőgazdasági érdekek kerüljenek előtérbe. Kétségtelen, hogy egy oly országban, ahol a lakosság nagy többsége mezőgazdasági foglalkozást üz és ez a mezőgazdasági foglalkozás fölös produkciót hoz létre, gondoskodnunk kell ennek a fölös produkciónak elhelyezéséről is. De oly kivételes bánásmódra, amelyben Magyaroszágon ma a mezőgazdaság részesül az iparral szemben az exportlehetőségek előkészitésénél, szerintünk még a magyar mezőgazdaság sem számithat, ezt nem követelheti meg magának. Nem követelheti meg egyszerűen azért, mert egy ország léte, ha nagyrészben agrárjellegű is a lakosság^ foglalkozása, mégis bizonyos fokig az ipari fejlődéshez és a kereskedelem létéhez is hozzá van kötve. Mert tegyük fel, hogy megvalósul az a politika, amelyet annakidején nagyon kevés alappal, mondhatnám minden alap nélkül kibontottak,^ hogy Magyarország agrárállam és meg tud élni a maga agrárjövedelméből, tehát nincs szüksége iparra, — akkor is milyen a helyzet? A mezőgazdaságot sem lehet folytatni ipari cikkek termelése nélkül. Ha az ország ipara elpusztul, elvész, a mezőgazdaság maga nem tud megállni a saját lábán. Tegyük fel, hogy valakiknek az a céljuk, hogy Magyarország lakossága visszakerüljön abba az őskorba, amikor az emberek a saját maguk által termelt és kikészitett ruházkodási cikkeket használták, hogy a lakosok nagy többsége meg fog tudni elégedni azzal, hog*y csak abból éljen, amit a mezőgazdaság napról-napra vagy évről-évre kitermel és nincsenek oly nagy szükségletei, melyeket a XX. század mégis csak rádiktál a kultur-