Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

134 A nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én, íiétfon. kékzubbonyos munkásokat épugy, mint szegény diák-gyerekeket? Miért nem tud az önök demokráciája azokkal szemben felszólalni, miért nem tud az önök pacifizmusa egyszer szót emelni azzal a folytonos fegyverkezéssel szemben, amely 30—35 kilométernyire folyik Budapesttől! (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Azért, hogy az önök orgánuma oda bejuthasson. De akkor valóban azt kell kérdeznem ettől a kormányzattól, hát miért tűri ezt a defetizmust, miért tűri, hogy miközben a pacifizmus nevében támadják, innen is destruálják azokat a mi szegény, megszállás alatt nyögő magyar testvéreinket? (Várnai Dániel: Talán kötelezzék a Népszavát, hogy Lendvai beszédét közölje? Itt talán még nem tartunk?) A mai tárgyalás során Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam azzal kezdte felszólalását, hogy rámutatott az öngyilkosok statisztikájára és megmutatta, hogy e sötét statisztika mögött mekkora nyomorúság van, a nemzetnek milyen erkölcsi és anyagi romlása. Én kénytelen vagyok vele szemben azt mondani: az ilyen sötét perspektívák feltárásával a tisztelt pacifista, humanista és demokratikus hatalmakat nem fogjuk tudni megindítani. Azért cselekedték ők ezt, azért teremtették meg a trianoni békeszerződést, azért követnek el mindent velünk szemben, mert hiszen azt akarják, az az ő céljuk, hogy ez az ezeréves nemzet pusztuljon el. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Efféle argumentumokkal, — bármennyire tiszteletben tartom is Eckhardt t. képviselőtársam egyéb argumentumait. — ezekkel a hatalmasságokkal szemben nem fogunk boldogulni. Mi hiába mondjuk és fenyegetjük őket azzal, mint a rossz gyermekek teszik, hogy ha nem segitenek rajtunk, akkor a kútba ugrunk, mert hiszen épen azt akarják. Amennyire hiábavaló volt annak a szerencsétlen Károlyi-rendszernek késői felocsudása, annyira hiába próbálta Gyulafehérváron a imagas svájci ideológiába belebolondult Jászi Oszkár megfélemlíteni az oláh potentátokat azzal, hogy: hát akkor majd jön a komm un izmrus, jön a bolsevizmus Magyarországon. Ok nagyon helyeseltek s ha nem mondták is, de a szemük csillogásaiban és a lelkük mélyéin ott volt: hát jöjjön oda Magyarországra az a bolsevizmus is, mint ahogy valóban akkor, amikor itt a vörös rémuralom kitört és dúlt, az a tisztelt, művelt pacifista, humánus Európa azt mondotta Clemencau és a többiek száján keresztül: Hát égjen 'ki a tűzfészek! A történekmnek azonban törvényei és konzekvenciái vannak. Ha bennünk volna egy szikrányi káröröm, ma azt mondhatnók a hatalmas Anglia felé tekintve: Hát a brit birodalom is kezdi már érezni a sors öklének döngetését? Hát kezdi már érezni az a hatalmas világbirodalom is, hogy talán kár volt ezt az ezeresztendős Magyarországot csak, ugy a vörös ebek harmincadjára hagyni! És talán mi kárörömmel tapsolnánk hozzá. S ha bennünk káröröm volná, akkor jogunk volna most a világosság városa: Paris felé tekintve azt mondani: hát Clemencau Franciaországa, Poinoaré Franciaországa, most reszkess, hogy vájjon azok a fasiszta alakulatok felül tudnak-e kerekedni vagy pedig ott is, a világosság városán erőt vesz majd az a sötétség, amelyben mint sötét pokolban szenvedtünk négy esztendőn keresztül. De mi nem ezt mondjuk, — s itt én befejezésül arra kívánok rámutatni, hogy az egész földgömhön nincs egyéb harc és egyéb nagy történelmi probléma, mint a konstruktiv nemzeti erők harca egy irtózatos, egy hosszú ezer évek alatt előkészített internacionális, pacifista, demokratikus, humanista és egyéb álarcok alá fojtott és rejtett antikrisztianus és antinacionalista áramlattal szemben. Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy a házszabályok értelmében a vitát 7 órakor be kell zárni. Méltóztassék tehát beszédét befejezni. Lendvai István: Majd annak a most már megdöngetett Nyugat-Európának is talán magába kell szállania és talán rá fog jönni arra, hogy ennek a szegény keresztény Magyarországnak harca, minden túlzása, minden hibája és tévedése ellenére is nemcsak politikai klikkek harca volt, hanem talán valami megérzése annak, hogy itt a nemzeti és keresztény erőknek egy világmérkőzése van, a nem nemzeti és nem keresztény erőkkel szemben. T. Nemzetgyűlés! E pillanatban arra kérem külügyi kormányzatunkat épugy, mint az egész magyar kormányzatot: én, aki a nemzeti Hiszekeggyel kezdtem felszólalásomat: cselekedeteivel tegyen róla, hogy ne csak énekeljük és ne csak imádkozzuk a Hiszekegyet, hanem cselekedjünk is minél előbb Magyarország feltámadásáért. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a kösépenj Elnök: A házszabályok 212. §-ának ötödik bekezdése értelmében a külügyi tárca általános vitájára meghatározott idő lejárt. A házszabályok 212. §-ának 5. és 7. bekezdése alapján tehát a vitát bezárom. A külügyminister ur kivan szólani. (Halljuk! Halljuk!) Walko Lajos, a külügyministerium vezetésével megbízott kereskedelemügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy bár a tárgyalásra szánt idő lejárt, röviden kiterjeszkedjem a mai vita folyamán felmerült néhány konkrét kérdésre. A felmerült általános kérdésekkel épen az idő előrehaladott volta miatt nem óhajtok foglalkozni, szükségesnek tartom azonban, hogy néhány konkrét kérdésre vonatkozólag megjegyzéseimet megtegyem és felvilágosításaimat megadjam. (Halljuk! Halljuk jobbfelől.) Briand francia ministerelnök ur nem régen egy interpellációjára adott válaszában többek között egy nemzetközi bíróságot is megemlített, mint olyant, amely elé a magyar frankügy esetleg vihető, avagy oda az ügy appelláta utján utalható volna. Két olyan nemzetközi bíróságra lehetne az első percben gondolni, amely elé ez az ügy esetleg kerülhetne: a két hágai nemzetközi bíróságra. Az egyik az a hágai nemzetközi bíróság, amely mint választott bíróság még a háború előtti időkben létesült, a másik pedig .az, amely a népszövetségi paktum létrejötte után ugyancsak mint nemzetközi bíróság létesült. (Zaj. — Gaal Gaston: És ha nem megyünk oda? — Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Elnök csenget.) Nincs azonban egyáltalában olyan nemzetközi jogszabály, amelynek alapján olyan bűnügy, amely magyar bíróság elé tartozik és magyar bíróság előtt tárgyalás alatt van, ezen hágai bíróságok bármelyike elé vihető volna. (Ugy van!) Ilyen jogszabály egyáltalán nem létezik. Már most felmerül az a kérdés, hogy nem maga ez a bűnügy, hanem ezzel a frankügygyel kapcsolatosan felmerülhető vitás kérdések vihetők-e ezen két bíróság valamelyike elé, igen vagy nem. Erre a válaszom az, hogy csak olyan vitás ügyek vihetők oda, melyekre vonatkozólag két állam, két fél külön megálla-