Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

A nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én, hétfőn. 133 trianoni Magyarországban családi nevelésükben nyert erkölcsi felfogásukon is talán csúfot téve, efféle fegyverekre gondolnának, amikor azt kell látniok, hogy annakidején a wilsonizmusnak nevezett világszédelgés mögött és annak felelőseként az amerikai Egyesült-Államok elnöke állott, amikor azt kell látniok, hogy az az ur, aki ezt a kísérőlevelet irta és küldte, amely kísérőlevélnek semmi foganatát, hanem csak ellenkezőjét tapasztaltuk azóta, az úgynevezett grande nation-nak, a nagy francia nemzetnek államfője volt, amikor itt azt kellett látniok, egészen más, sokkal magyarabb erkölcsökben felnevelkedett uraknak, hogy a Ruhr-vidéken mindaz, ami a németség letiprásával, a németség kirablásával, a német márkának meghamisításával járt, a világtekintélyeknek égisze, nemcsak türelme, hanem egyenesen parancsa alatt történt? Én azt mondhatom: nekem semmiféle frankhamisításhoz soha semmi közöm nem volt, frankhamisításra, mint ilyenre — általában pénzhamisításra — sohasem gondoltam és nem kívánok itt glorifikálni semmiféle pénzhamisítást és hasonló eszközöket, de ha ez a trianoni Magyarországon megtörtént, bármiféle céllal, akkor legalább azt az egyet ki kell kérnünk magunknak az összetiport magyar nemzet nevében, hogy azok álljanak ide erkölcsi birákul, akik efféle példát adtak nemcsak az elmúlt években, hanem már a történelem folyamán évtizedekkel ezelőtt is. (Ugy van! jobbfelől.) Az összetört, kétségbeesett trianoni Magyarország, ne csodálják, ha nem lehet ma-holnap különb az ő győztes és hatalmas győzőjénél. Amikor én itt defetizmu-sról beszélek' amikor nemcsak most, hanem már előző felszólalásaimban is olyan süríin hivatkoztam a külügyi politikáinkban r mutatkozó defetizmusra. — amely kijelentéseket itt most nem kívánom megismételni, — akkor egy más defetizmusra is rá kell mutatnom, egy más vonásra is épen külügyi politikánk részéről. Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam a múltkor szóvá tette, hogy a külügyi kormááayzat a maga részéről nem cseleikédett semmit sem az ellen s nem látta,, hogy milyen, belső erők működnek itt a magyar nemzeti gondolat aláásásán. amikor egyes napilapok, egyes orgánumok szabadon juthatnak a megszállott területekre ugyanakkor, amikor más orgánumok oda nem juthatnak be. Csakugyan azt 'kell mondanom, ne csak arra méltóztassanak vigyázni, hogy miféle orgánumok jutnak ide be Magyaroországba, hanem épen nagyon fontos külpolitikai okokból tessék arra is vigyázni, hogy miféle orgánumok jutnak innen ki. E tekibtetben ismét az én igen t. Szilágyi Lajos [képviselőtársam felfogiálsáihoz csatlakozva, csodálkoznom kell azon hogy kormányzatunk abban a pillanatban, amikor tudomására jutott, hogy a megszállott területekre csak a Világ és a Népszava juthatnak be, (Felkiáltások a szélsőibaloldalon: Éljen a Népszava!) nem, érezte meg rögtöln. hogy ez csak ugy lehetséges, hogy ezek a lapok odakint semmiesetre sem alkalmasak a magvar nemzeti gondolat és az ezer éves összetartozás gondolatának ápolására, hogy ezek épen azt a gondolkozást képviselik, amely nemcsak előidézte Magyarország területi megcsonkítását, hanem amely azóta is idebent mindig: ugy viselkedik, hogy a bocskoros^ győzteseknek kutyakorbáesát. kancsukáiját és kardját megcsókolja s miközben idebent pacifista frázisokat szaval, miközben kardcsörtetésről beszél ebben az Összetört és letört országban, soha egyetlen szava nincs, hogy a figyelmet arra a mértéktelen fegyverkezésre irányítsa, amely épen a megszállott területeken a paeifizmus nevében foliyik. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalom.) A Világ című orgánumról nem kívánok hosszasabban szólaaii. Elhangzott itt azonban az a kijelentés, hojgy »Éljen a Népszava!« (Rothenstein Mór: Éljen!) Az ön éljenzése jellemzi legjobban a Népszavát. (Rothenstein Mór: A maguk kormánya rontja el a sajtót!) Arról az oldalról sűrűn hangzottak el felszólalások ebben a teremben arról, hogy addig nem lehet egészséges külpolitika ebben az országban, hogy addig- ez a mai rendszer nem kaphat kapcsolatot a megszálló hatalmakkal, az u. n. szomszédállamokkal, amig- itt demokratikus politika nem lesz. Én már épen elégszer fejtettem ki azt a felfogásomat, hogy épen keresztény, nemzeti szempontból kevés az a demokrácia, amely az itteni kormányzatban megnyilatkozik, de a demokráciának hangoztatását a megszálló hatalmakkal szemben arról az oldalról egészen furcsának és logikátlannak találom. A nemzetgyűlés tegnapi ülésén Eckhardt Tibon igen t. képviselőtársam egy magyar állampolgárnak üldöztetését tette szóvá. (Szilágyi Lajos: Tegnapelőtt. — Derültség a szélsőbaloldalon.) A legutóbbi ülésről van szó. Mindig örülnék, ha az önök logikája csak ilyen kicsit tévedne. Mondom, Eckhardt Tibor t. képviselőtársam szóvátette annak a mi magyar honfitársunknak igazságtalan bebörtönzésót, üldöztetését a Felvidéken a cseh hatalmasság által, akit azért tartanak ott, mert ártatlan ugyan, de a bátyja állítólag irredenta cselekményekben bűnös. Erről a demokráciának orgánuma, a Népszava nemzetgyűlési tudósításában a következőket írja (olvassa): »Végül Eckhardt (fajvédő) — most idézőjel követkekezik — egy magyar állampolgárnak a csehszlovák hatóságok részéről ért sérelme — az idézőjel befejeződik — tárgyában interpellált a külügyministerhez, (Szabó Imre: Talán leírja az egész beszédet!) Azt kell kérdeznem, hogy az a mi honfitársunk miféle mágnás, miféle főpap vagy miféle nagyság, hogy az ő demokráciájuk, amely mindig a szenvedésekről, a börtönökről, az igazságtalan üldöztetésekről szaval, nem tartotta szükségesnek, hogy erről hűséges tudósítást hozzon az ő demokrata olvasói számárai Hát ennek egyfelől az a magyarázata, hogy másképen a Népszava nem lenne megtűrt, beengedett orgánum ott a Felvidéken, (Úgy van! Ugy van! a jobboldalon.) másfelől ez rávilágít arra a demokráciára, amely demokrácia itthon mindig csak akkor nyilatkozik meg, amikor elvtársak üldöztetéséről van szó, amikor anynyiszor, de annyiszor beszél Zalaegerszegről, internálótáborokról, börtönökről és üldöztetésekről, de amikor erről a szegény és valóban grófnak vagy bank-kapitalistának nem mondható, ártatlanul szenvedő, magyar állampolgárról van szó, akkor megelégszik ezzel a rövid közléssel, amely egyúttal még külön gúnyossá tétetik azzal a bizonyos idézőjellel. (Ügy van! Ugy van a jobboldalon.) Miért nem mér az a t. túloldal, amely mindig demokráciát hirdet, amely mindig a szenvedőknek és üldözetteknek igazságát követeli, még véletlenül sem szembeszállani egyszer sem azzal a megszálló cseh hatalommal szemben, amely annakidején, amikor az önök pacifizmusa 1918-ban Pozsonyt és Kassát elrabolta tőlünk, Pozsony utcáin nem grófokat, nem plutokratákat lövetett agyon, hanem egyszerű