Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-548
1S2 A nemzetgyűlés 548. ülése 19. oszlopa lesz, a maguk részéről nem felejthetik el, mekkora felelősség 1 háramlik Magyarországra a világháború kitöréseért és általában a kettős monarchia imperialista politikájáért.« Kell-e hosszasabban indokolnom, hogy Európa biztonságának és békéjének ezer esztendőn keresztül épen ez a magyar nemzet volt egyik oszlopai (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) És ha nem maradhat tovább ilyen oszlopa, akkor a bűn azokra hárul, akik ezt az ezer esztendős oszlopot csak ugy eldöntötték. Kell-e hivatkoznom arra, hogy Magyarországnak a világháború kitörésében való felelőssége egyenlő a nullával 1 (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) _ Régen megállapított tény az, hogy talán Poincaré Franciaországa, talán kissé az Izvolski-ak Oroszországa, talán kissé a Harwig-ok Szerbiája felelős az egész világra rázúdult katasztrófáért. A rettentő véromlásért egyetlen jottányi felelősség Magyarországot nem terheli (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon és a középen). Ennek a ténynek tudatában kellett lenniök, a művelt franciáknak (Pékár Gyula : Ezt már egész Európa tudja!) s ha ilyesmit^ Írásba tudtak foglalni, kénytelen vagyok megállapítani, hogy nem épen az objektivitás és a jóhiszeműség vezérelte őket. A monarchia imperialista politikájáért azt a szegény Magyarországot akarják felelőssé tenni épen azok a nemzetek amelynek mindig, évtizedeken át a dédelgetett csehekkel és egyéb nemzetiségekkel kötöttek ellenünk vérszövetséget. Követ tünk-e mi valaha is imperialista politikát? Hát volt-e évszázadokon keresztül imperialisa magyar politika ? De a rossz lelkiismeret megszólalt ebben a kísérőlevélben is. Ez a kisérőlevél sehogyan sem tudja megokolni azt, hogy a magyar békedelegáció megcáfolhatatlan érveivel miért helyezkedett szembe ctZ ci trianoni Franciaország. Itt a kisérőlevél ezt mondja (olvassa): »Ha ez a válasz nem tárgyalja pontról-poiitra a békekonferenciához intézett jegyzékeiknek érveit, hogy valamennyit megcáfolja, ez nem annyit jelent, mintha azoknak alaposságát elismerné; a szövetséges és társult hatalmak hallgatását semmikópen sem szabad helyeslésnek magyarázni; világosan ki kell jelenteni, hogy a válasz hiánya sehol sem jelenti az önök által védett álláspont elfogadását.« A továbbiakban azt mondja ez a levél (olvassa): »A szövetséges és társult hatalmak megfontolás után« — én azt hiszem, hogy a világtörténelem érettségi vizsgáján ez az érett megfontolás alaposan megbukott — helyezkedtek arra az alapra, hogy semmi tekintetben nem módosítják a békéiéit ételek területi határozmányait. Azért ha tároztak igy, mert meggyőződtek arról, hogy az általuk megállapitott határok minden megbolygatása súlyosabb következményekkel járna, mint amelyeket a magyar békedelegáció felemii t.« Kell-e külön részleteznem, hogy csonka Magyarország határainak olyatén megállapítása amint ez ennek az érett megfontolásnak alapján megtörtént, ugyancsak alaposan felbolygatta egész Közép Európa békéjét 1 ? De azt is mondja ez a kisérőlevél, hogy erre a. helyzetre nem lehet hivatkozni azzal az állítással, hogy jobb lett volna nem bolygatni a régi területi állapotot. A dolgok meglévő rendje, még ha ezeréves is, nem jogosult a jövőre nézve, ha igazságtalannak találtatott. À magyar nemzetgyűlés és a magyar nemzet szine előtt kérdezem: ha egy ilyen állapot igazságtalan, fentartható-e ezer esztendőn keresztül'? Nem olyan nagy ideje, hogy ez a békeszerződés becikkelyeztetett és érvénybe lépett és ime az '. évi május hó 10-én, hétfőn. egész kulturvilág tanunk rá, hogy az igazságtalan állapotok sem területi, sem gazdasági értelemben még csak rövid évekig sem tarthatók fenn. Hogyan gondolja kisérő levél és az a tisztelt kultur Franciaország, hogy ezer esztendőn keresztül mindig igazságtalan volt az az állapot, hogy itt a nemzet- és államfentartó magyar faj uralkodott? Arra is hivatkozik ez a kísérőlevél, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elé egyes határsérelmek beterjeszthetek lesznek és ha ilyen panaszok akadnak, ebben az esetben (olvassa-): »a szövetséges és társult hatalmak hozzájárulnak, ha az egyik érdekelt fél kéri, hogy a Szövetség Tanácsa felajánlhassa jó szolgálatait abból a célból, hogy az eredeti határt ugyanazon feltételek mellett békés utón megváltoztassa ott, ahol annak megváltoztatását valamelyik határbizottság kívánatosnak mondja.« Méltóztatott a t. Nemzetg v yülésnek látni az elmúlt esztendők alatt, hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa, a szövetséges és társult hatalmak milyen jó szolgálatokat ajánlottak fel és müssen jó szolgálatokat tettek a határok igazságos kiigazítása terén? Erre én nemcsak a magyar emlékezetnek, nemcsak r a memóriának időnként szükséges felfrissítése okából tértem rá, hanem azért is, hogy figyelmeztessem külügyi kormányzatunkat arra, hogy defetizmusra nincs semmi szükség; figyelmeztessem arra, hogy ime, talán még az is megérthető, hogy még egy gróf Apponyi Albert is életének abban a korszakában, amikor ő már valóban patriarchal, prófétai korszakra hivatkozott, megtéveszthette magát, de a mi külügyi kormányzatunk azok után a tapasztalatok után, amelyek ennyire nem kongruensek Milleraínd volt elnök ur kisérőlevelével, tönbél ne tévesztéssé meg magát és ne legyen hajlandó állandóan azokra a ku'lturnemzetekre, azokra a népszövetségi frázis-okra hallgatni, mert hiszen épen a mi folytonos és örök gavallér iánknak következménye az a szomorú és szégyenletes h&lyzet, amelyben ma vagyunk. Hasonlatos ennek a kisérőlevélnek képmutatása ahhoz a képmutatáshoz, amelyet a világtörténelem majd akkor, aemikor már egészen tárgyilagosan fog tudni irai, wilsonizmusnak fog nevezni; hasonlatos és ugyanazon képmutatás ez, mint amely kép-mutatással azok a nemzetek, amelyek a központi hatalmakat katonailag legyőzni nem tudták, a népek önrendelkezési jogáról, a leigázott népek felszabadításáról, győző és legyőzött nélkül való békéről beszéltek mindaddig, amig el nem érhették azt a helyzetet, hogy ők) legyenek a győztesek s a központi hatalmak — és ezek között a mi szerencsétlen ezeréves magyar nemzetünk — legyenek a legyőzöttek. A külügyi tárcához szólva, sokan szóvá tették a frankügyet. Röviden bár, de kifejtettem költségvetési felszólalásom során felfogásomat ebben a kérdésben. Ezt a felfogást ma sem tagadom meg, ezen a napon sem, f amikor bizonyos politikai rohamcsapatok ugy érzik, — bár tévesen érzik — hogy az ő destruktiv céljaikat elérték. Trianoni atmoszféráról beszélt ma Griger Miklós igen t. képviselőtársam s beszélt Eckhardt igen t. képviselőtársam. Csak annyit tehetek ehhez hozzá, hogy amikor ellenséges oldalról azt akarják felhánytorgatni, hogy: jó, meg lehet érteni az efféle cselekményeket, de még Trianon után sem lehet megérteni magas állásúak részéről — akkor azt kell kérdeznem: hát csoda volna-e, ha még igen magas állású férfiak is ebben a tönkretett
