Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-546
A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. 7 Elnök (csenget): Csendet kérek! Peyer Károly: Épen aziéfrt hozom fel. Ramélem, hogy ezek a szavaim meg fogják hatni a minister urat is s tekintettel • arra, hogy ennek a kerületnek épen ő a 'képviselője, gondot fog forditani arra, hogy Baja város remdeseblb összeköttetést kapjon ugy vasúti, mint főleg telefonösszeköttetés szempontjából, hogy ezéltal ez a határmenti város, amely ott bele van ékelve egy szegletbe, amelynek kereskedelme és ipara szenved e miatt valamilyen módicin felélénkittessëk és ha már nem: tud Szabadka felé terjeszkedni, akkor legalább a Dunántúl, Báttaszék, Szekszárd és Péos felé irányítva és kiterjesztve kereskedelmi összeköttetését, részben pótolja azt, amit területileg elveszített. Ezeket tartottam szükségesnek megemlíteni a vasút, a posta és egyéb állami üzemek •szempontjából s meg kívánom említeni még az állami gépgyárakat és állami üzemeket. Meg kell említenem azt is, hogy az utóbbi időben épen arról kaptunk értesítéseket, hogy az államvasutak gépgyára, szemben a magánvállalatokkal, a munkaidőt egyoldalulag megIiosszabbitotta 8 óráról 12 órára s ugyanakkor a munkaibiért vagy leszállította vagy ennek a műnk ai dorn egih o sszalbb it ás n a k ellen értékét a munkásoknak nem fizette meg. Ez nem lehet az állam részéről követendő üzleti politika. Ha az állam nem tud jobb viszony akat teremteni munkásainak, mint a magáínüzemek, ak'kor legalább olyan jó viszonyokat teremtsen, mint amilyen jó viszonyokat teremtenek a magániparban. Ha az állam nem tudi magasabb munkabéreket fizetni, nem tud szociális téren többet nyújtani, mint a magánüzemiek, akkor legalább annyit kell tudnia nyújtani, mint amennyit a magiánüzeniek nyújtanak. De az állami üzemek nem szolgálhatnak például a magánkapitalizmusnak a tekintetben, hogy az állami üzemekre való hivatkozással próbálják a magánüzemekben is a munkásoknak amúgy is súlyos helyzetét még súlyosabbá tenni, mert ha az állami üzemek csak ilyen áldozat árán tarthatók fenn és ha azok jövedelmezősége csak ilyen minimális összegekkel és ilyen áldozatok árán érhető el, akkor én megfontolás tárgyává tenném azt, hogy érdemes-e ilyen állami üzemeket fentartani. Ezek az állami üzemek nem tudják minimális kötelességüket sem teljesíteni, mert árban ós minőségben versenyezni a legtöbb esetben sem tudnak, vagy ha tudnak is, akkor olyan területen tudnak, ahol vagy állami vagy egyéb szállitásokkal előnyben vannak a magániparral szemben. Távol áll tőlem már pártállásomnál fogva, nogy az állami üzemmel szemben a magánipart védjem. Nekem elsősorbanis az az elvi álláspontom, hogy közüzemek létesíttessenek, ezek legyenek jövedelmezők és ezeknek jövedelméből nyujtassék jólét az ott foglalkoztatott munkások és tisztviselők részére és ennek azután árnivelláló hatása legyen a magánipart illetőleg. Annakidején, amikor az állam szénbányákat vett még Wekerle idejében, az volt a cél, azért vették a szénbányákat, hogy a szénbányák kartelliével szemben az árakat le tudják törni, hogy őket legalábbis valamelyes árleszoritásra tudják kényszeríteni. Ha az állam versenyképességét ugy kivan ja helyreállitani. hogy rosszul fizeti^ alkalmazottait, és hosszab ideig is dolgoztatja, tehát rosszabb munkafeltételeket teremt^ részükre, ezt nem szabad szó nélkül tűrni és erről a helyről a legnyomatékosabban tiltakozom az ellen, hogy az állam járjon ezen a téren elől és az állam igyekezzék példával szolgálni arra, hogy a magánvállalatok munkásaiknak milyen rossz munkaviszonyokat teremtsenek. Általában is clZ cl kérésem, hogy a kormánynak többet kell foglalkoznia az iparral, mert ha a kormány nem fog több gondot forditani az iparra és kereskedelemre, akkor itt súlyos válság fog bekövetkezni. Az igen t. minister ur a költségvetés tárgyalása alkalmával rámutatott arra a szomorú helyzetre, amelyben az ügyvédek vannak. Ezzel kapcsolatban legyen szabad talán nekem rámutatnom arra a legalábbis ugyanolyan szomorú helyzetre, amelyben ma már műszaki emberek, mérnökök és technikát végzett emberek vannak, akiknek nyomora talán nem jut annyira kifejezésre, mert egy részüknek módjukban volt épen e szakma internacionális voltánál fogva valahol külföldön elhelyezkedniük. A magyar mérnöki kar tudása tetején volt és a magyar mérnököket nagy előszeretettel alkalmazzák akár Berlinben az A. E. G.-nél vagy pedig más külföldi, például francia gyárnál, akár Amerikában, a magyar mérnöknek mindenhol becsülete volt és becsülete van ma is. Hol akarjuk mi ezt a szakmát foglalkoztatni, ha itt az ipar visszafejlődik? Egész; sor olyan gyár van ma a Váci-uton és a Soroksári-uton, amely üzemét beszüntette, amely egyetlen munkást sem foglalkoztat, vagy ha vannak gyárak, amelyek üzemben vannak, akkor azok régi munkáslétszámjaiknak csak egytizedrészét foglalkoztatják- egyik-másik még ennél is kevesebbet. Egy darab ideig bírhatja azt az üzem, hogy az ő műszaki személyzetet megtartja, de ha annak az üzemnek jövedelmezősége veszélyeztetve van és nincs rá kilátás,, hogy a régi termelési arányokat újra viszsza tudják állítani, akkor képes lesz az adminisztrációban, a műszaki és egyéb személyzeteknél is olyan redukciókat végrehajtani, amelyeknek folytán az elbocsátott emberek elhelyezkedése teljésen lehetetlen a mai szűk Magyarországban. Nekünk tehát elsősorban is egy sokkal messzebbmenő iparpártoló politikát kell folytatnunk. Nemcsak azért fontos ez, hogy az államnak ez nagy jövedelmet és bevételt jelent hanem fontos azért is, mert különben hogyan akarja az állam az ő tisztviselői létszámát redukálni 1 ? Mert hiába próbálják a kérdést megkerülni, azt mégis csak redukálni kell majd és arányba kell hozni a lakosság számával. Hát hol helyezkedjék el az az állami és egyéb elbocsátott tisztviselő, ha nem az iparban és kereskedelemben talál elhelyezést? Az ipar és kereskedelem mai állapotában még a meglévőket sem tudja foglalkoztatni, hol próbáljanak tehát elhelyezkedést találni azok, akik minden évben kikerülnek a műegyetemről- vagy hol helyezkedjenek el azok, akik bányászati és kohászati főiskolát vagy technológiát végeztek, nem is szólva arról, hogy hol helyezkedjenek el azok, akik a magyarországi három egyetemről minden évben kidobatnak az életbe, akiknek ugyancsak az iparban és kereskedelemben kell kereseti lehetőséget nyújtani» mert az azt hiszem, tisztán áll előttünk, hogy az állam nem képes ezeket befogadni, hogy az állani nem képes a jogászoknak további munkaalkalmakat biztosítani akár az állami, akár a megyei, akár a városi közigazgatásban. Egy terület marad tehát: az ipar és a kereskedelem, ahol ezek el tudnak helyezkedni, ahol ezek meg tudják találni a maguk megélhetését. Ha az állam nem fog itt intézkedni,
