Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

120 Â nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én, hétfőn. Románia, amely nem birja megemészteni se az odacsatolt magyarokat, se a szászokat, amely nem akarja konszolidálni a maga külpolitikai helyzetéi, hiába szaladgál külföldi kölcsönért, és hiába NagyRomániának a gondolata! Méltóztassanak nézni a csehországi viszonyokat, ahol több a nemzetiség, mint amennyi az államfentartó elem, ahol hiába törekszenek a németekkel és magyarokkal szemben rendszabályokra, a nagyobb szánm nemzeti kisebbséget nem tudja az úgynevezett sovén vagy nacionalista elem megemészteni. Egy olyan ország, amely utódja Ausztriának abban a tekintetben, hogy valóságos nemzetiségi konglomerátum, reánk nézve veszélyt nem képezhet. Ha méltóztatnak nézni Jugoszlávia gazdasági és politikai helyzetét, akkor ugyanazt méltóztatnak látni. A mai magyar helyzet nem kivan egyebet, mint okos belpolitikát és okos gazdasági politikát, azt kivánja, hogy nálunk legyen végre kenyér és legyen élet, legyen élet- és vagyonbiztosság. Ha az emberek érzik azt, hogy itt minden állampolgár felett egyenlően őrködik az államhatalom, ebben az esetben a magyar államnak, a magyar államhoz való csatlakozásnak gondolata propagandisztikus erővel fog birni azokon a területeken, melyeket tőlünk elvettek. De, ha ebben az országban^ továbbra áll és él a kaotikus világ, ha itt továbbra is hadat viselnek az állampolgárok bizonyos kategóriája ellen, méltóztassanak elhinni, hogy Magyarországnak ez a kitűnő és kedvező világpolitikai helyzete, amely pedig ma önként adódik, Magyaroszág részére kellően nem lesz kihasználható. Ha megnézzük, hogy mi van Magyarországon, kik képviselik Magyarországot kint, akkor mit látunk 1 Én most nem a külügyi kormány külföldi képviselőiről beszélek s nem azokról a nexusokról, amelyeket fentartanak, hanem beszélni akarok azukról a magyarokról, akik odakint a külföldi életben forgolódnak, akiknek szavuk van, nemcsak régi magyarországi múltjuknál fogva, hanem azon tehetségnél fogva is, amely márkát jelent a külföldi piacokon és egy egész furcsa és csodálatos körülményre kell felhivnom a nemzetgyűlés figyelmét. Valahány alkalommal a mi ministereink a külföldön járnak, — itt volt a genu konferencia, a rapallói konferencia —mindig látunk a külföldi újságokban elsősorban, de a magyar újságokban is képeket, u. n. karrikaturákat, amelyek ma a legdivatosabbak az egész világon, és hallunk neveket, amelyek márkát jelentenek a világpiacon is és amelyek viselői a mi ministereioknek állandó karrikaturarajzolói. Emlékezhetnek t. képviselőtársaim, akik Kopenhágában együtt jártunk az interparlamentáris konferencián, hogy ott az egész magyar küldöttség propagandisztikus helyzetét, azonkivül, hogy gróf Apponyi Albert vezette ezt a küldöttséget, az állapította meg, hogy az összes külföldi újságoknak s elsősorban pedig a kopenhágai helyi lapoknak, a Politiken-nek és a többi nagy lapoknak magyar rajzolói voltak. (Almásy László : ügy van! Ez igaz!) Ahány rajz megjelent a külföldi lapokban, s ahány kitűnő rajzolót ott láttunk, az egytől-egyig mind magyar volt. Ezek az emberek, ezek a fiatal fiuk tehetségüknél fogva márkát jelentenek az egész világon, mert a világ legkiválóbb államfőivel kerülnek össze ; olyan kitűnő kezelői a ceruzának, hogy a királyoktól kezdve a legnagyobb államférfiakig a nagyembereket ők rajzolják le. Ezek közül többen vannak olyanok, akik hét esztendővel ezelőtt 21—22 esztendős korukban, idehaza olyan rajzokat készítettek, melyek az országban akkor uralkodó politikai meggondolás szerint az uralkodó áramlat politikai felfogásának nem feleltek meg, Magyarországra haza nem rjöhetnek. Ezek közül az egyik, aki 1920-ban idehaza vagy Bécsben bizonyos rajzokat tett közzé, melyek a magyar belpolitikai szituáció birálatát képezték, Parisban nagy kiállítást rendezett, melyen az egész párisi világ jelen volt, s amely kiállítás Paris szenzációja volt. Amikor erre a kiállításra a magyar meghatalmazott párisi minister nem kapott meghivót s csodálkozását fejezte ki afelett, hogy ilyen nagy magyar művész kiállítására őt meg nem hivják. A művész erre természetesen kötelességének tartotta, hogy legközelebbi kiállítására meghivja. Közben azonban a meghatalmazott ministernek tudom jutott, hogy idehaza ezt a művészt 1920. évi rajzai miatt nem nézik jó szemmel, s erre természetesen nem ment el a kiállításra. Ezek a fiuk, akik tudásukkal, nevükkel az egész világpolitikában, ha nem is jelentős szerepet játszanak, ha csak a humoros krónikás szerepét játsszák is, de olyan helyekre is eljuthatnak, ahova a mi ministereinknek nincs módjukban eljutni. Amikor ilyen kis országnak a propaganda minden eszközét igénybe kell vennie, nem tudom megérteni, hogy hét asztendővel ezelőtt elkövetett karrikaturákért — nem akarok neveket említeni, csak egyet említek — például miért nem szabad Vértes Marcellnak szülei látogatására Magyarországra hazajönnie, mikor ennek az embernek neve márkát jelent az egész világon, és amikor azt hiszem, hogy ez a Vértes Marcell idehaza nem tudja fellázítani az egész Magyarországot a ma uralkodó kormányrendszerrel szemben 1 T. Nemzetgyűlés! Egy kis országnak mindent el kell követnie, hogy nagy eredményeket érjen el. Egy kis ország által a világpolitikában elért minden kis eredmény nagy eredmény, mert ahhoz, hogy mi a világpolitikában valamely komolyabb eredményt tudjunk elérni, nagyobb erő kifejtésre és nagyobb propagandaerőre van szükségünk, mint egy nagy országnak. Hogy mi eljuthassunk a külpolitikában jelentőséges nagy külföldi sajtóhoz, ezt kétféleképen lehet elérni: vagy nagymennyiségű pénzzel, ami külügyministeri um rendelkezési alapjának jól dotáltsága mellett is nehéz, vagy pedig azzal, hogy kiváló tehetségeink, akiknek nemcsak nyitva van az ut ezekhez a külpolitikai fókuszokhoz, hanem akik szívesen látott vendégek vagy tollúk vagy ceruzájuk folytán. Tisztelettel kérem a külügyminister urat, hogy a tyukszemrelépésnek ezt a politikáját, amelyet ezekkel az emberekkei szemben követ a magyar állam, amikor nem ad nekik útlevelet, vagy ha adnak nekik útlevelet, Magyaroszágra vissza vem jöhetnek, méltóztassék beszüntetni. Tudom én nagyon jól, hogy a magyar külügyi képviseleteknek nincs elegendő pénzük, hogy odakünn nagy reprezentációs arányokban lépjenek fel. Minthogy tehát hatalmas estélyeket az állam költségére adni nem lehet, olyan embereknek kell kimenni a külföldre, akik a maguk személyével és tehetségével márkát képviselnek odakünn. A régi osztrák-magyar monarchiának megvolt az őrülete, hogy diplomata csak arisztokrata lehet. Ennek az elgondolásnak az volt akkor az alapja, hogy ezeknek a kulisszák megett a társadalmi életben jobb az elhelyezkedésük, és ezek könnyebben tudnak elérni valamit, mint polgári szármasásu emberek. Ha méltóztatnak nézni az uj Csehországnak, vagy Romániának magának a diplomáciáját odakünn, méltóztatnak látni, hogy ezek mindig arra törekszenek, hogy a legkitűnőbb és legtehetségesebb embereiket küldjék ki a maguk sokszor igazságtalan ügyének a védelmére. Nem akarom személy szerint a magyar külügyi kormány külföldi képviselőit nem pellengérre álliíani, hanem a nemzet szeme elé hozni, esak arra kérem a külügyminister urat, hogyha pro-