Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

liO A nemzetgyűlés 548. alèse 31 mástól, mi lesz velünk, hova megyünk, »quo vadis, domine!« Ugy érzem, hogy nyoleesztendei kinos vergődés után ott állunk azon a mesgyén, ahol végre el kell határozni magunkat: akarunk-e végre felfelé haladni vagy végleg elsülyedünk a semmiségben? Világos és határozott feleletet várunk és .követelünk az igen t. kormánytól: mit tud és mit fog a nemzet érdekéiben elsősorban épen külpolitikai téren, cselekedini; kérjük, mondja meg végre, hova megyünk, merre visz ez az ut? (Malasits Géza: Ha ő ezt tudná!) Mindaddig, amig erre iá kérdésre világos és határozott választ nem kapunk, mindaddig, amig azt látom, hogy koncepciók helyett csak a napi taktikák irányítják a kormáiny tevékenységét külpolitikai téren is, én a magam résziéről bizalommal a 'kormány iránt nem viseltetem és épen ezért a külügyi költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a jobbközépen.) Elnök: Az ülést félór felfüggesztem ! (Szünet után.) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik % Hebelt Ede jegyző: Malasits Géza. Malasits Géza: T. Nemzetgyűlés! Nagy figyelemmel hallgattam Eckhardt liour t. Képviselőtársamnak szünet előtti beszédét és bátor vagyok általa elmondottakra néhány kritikai megjegyzést tenni. Mindenekelőtt igazat kell neki adnom abban, hogy a trianoni határokon belül az élet majdnem lehetetlenné válik. Igaza van abban, hogy a trianoni határok kulturális és gazdasági fejlődésünket akadályozzák és ameddig ez a trianoni kinai fal körülöttünk megvan, addig Magyarország sem kultúrában, sem gazdaságilag nem bir akkora fejletséget venni, amennyi elegendő volna ez ország lakosainak jó és megfelelő szinvonalon való eltartására. Ebben a tekintetben nekünk szociáldemokratáknak nem lehet szemrehányást tenni, mert hiszen ezt mi már jóval Eckhardt t. képviselőtársam előtt tudtuk. Már 1918-ban a Svájcban tartott egyik kongresszuson, amikor még csak hire hallatszott annak, hogy Magyarországot meg fogják csonkintani, szónokaink rámutattak arra, hogy amennyiben Magyarországot megcsonkítanák, ha itt erőszakos csorbítás történik, ha Magyarország történelmi és geográfiai határait megbontják, akkor az ország le fog sülyedni egy nyomorúságos kis országgá, amely az egyik szónok állítása szerint a koldusok és kalandorok országa lesz. Mi tehát már 1918-ban láttuk a trianoni határok lehetetlenségét s már 1918ban csekély erőnktől telhetőleg küzdöttünk is a trianoni határok megállapítása ellen. Később a tanácskormány idejében is látták a trianoni határok lehetetlenségét, mert azt a körülményt, hogy Kun Bélának sikerült rövid időn belül egy hadsereget szervezni és hogy sikerült a cseheket, legalább az általuk elfoglalt területek egy részéről kiszorítani, nagyrészt nem a kommunizmusnak, nem annak lehet betudni, hogy a magyar nép borzasztóan lelkesedett volna a kommunizmus eszméjéért, hanem inkább annak, hogy még a legszegényebb proletárnak a lelkében is élt az a tudat, hogy amennyiben a trianoni határok megmaradnak, ha az ország testéről leszabnak akkora darabokat, mint amekkorákat az entente le akart szabni, akkor az^ ittélés elsősorban a munkásság számára válik lehetetlenné. Az a 2o. évi május ím lo in, hét fon. körülmény, hogy tudat alatt élt a munkások" ban az, hogy az ország megcsonkítását lehetőleg meg kell akadályozni, (Rakovszky Iván belügyminister: Meg egy kis hazafiság is volt bennük) ez adott erőt és elszántságot annak a hadseregnek, mely a csehek ellen menve kétségtelenül igen szép eredményeket ért el. A kommunizmus bukása is nagyrészt annak tudható be, hogy Kun Béla elkövette azt a toronymagasságú ostobaságot, hogy visszavonta a csapatokat a Felvidékről és átengedte ezeket a területeket a cseh impériumnak és így az ő csapatai elvesztvén minden morális bázisukat, a románok ellen már nem tudtak azzal a lelkesedéssel és elánnal harcolni, amely ilyen harcnál feltétlenül szükséges. Mi szociáldemokraták is tisztában vagyunk azzal, hogy a trianoni határok közé szorított Magyarország kulturálisan és gazdaságilag csak igen nehezen tud fejlődni, és csak igeai) keservesen tud kikecmeregni azokból a bajokból, amelyekbe épen a trianoni békeszerződés szorította. Ahogy ettől a borzasztó békeszerződéstől szabadulni lehet, ahogy ennek megváltoztatásáért küzdünk, abban térnek el utaink. Azt a módot, ahogyan mi ezeknek a határoknak megváltoztatását gondoljuk, később fogom röviden ismertetni. Eckhardt t. képviselőtársam felállította azt a teóriát, hogy mit tehettünk volna és itt arra a gondolatra jut, hogy ha a magyar kormány 1920-ban, amikor az orosz-lengyel háború közvetlenül a varsói ütközet előtt állott, bekapcsolódott volna ebbe a harcba, illetőleg, ha mi Lengyelország segítségére siettünk volna, akkor talán ezen az utón lehetséges lett volna a nagy entente-tói olyan engedményeket kapni, amelyek felértek volna azzal az áldozattal, amely áldozatot érte hozunk. Röviden: a trianoni békeszerződés korrigálását Eckhardt t. képviselőtársam fegyveres erővel gondolta és erre legjobban az 1920-ik évi orosz-lengyel háborút tartotta alkalmasnak. Hogy mennyire nincs igaza Eckhardt képvibelőtársamnak, azt a következőkben vagyok bátor igazolni. Igenis, történtek magyar részről kísérletek arra, hogy ebbe a háborúba beleavatkozzunk. Történtek kísérletek, sőt felajánlkozások arra nézve, — ha esetleg szükség van — hogy a lengyelek segítségére siessünk. Én és Jászai t. képviselőtársam 1920-ban kint jártunk egy nemzetközi kongresszuson Londonban és ott nyíltan beszélték az entente-országok képviselői, akik kormányukhoz közeiállottak, hogy igenis, közvetve — hogy közvetlenül-e, azt nem merem állítani — történtek felajánlkozások arranézve, hogy esetleg egy nagyobb magyar hadsereg be fog vonulni Lengyelországba és segíteni fogja Lengyelországot az orosz szovjet ellen. Eckhardt t. képviselőtársam ugy állította be a dolgot, hogy ez azért nem történt meg, mert itt Magyarországban averzió volt a szovjet ellen, féltek attól, hogy a szovjet által esetleg infieiáltatnak a magyar csapatok. T. Nemzetgyűlés! Nem ez volt az akadály. Hogy a felajánlkozás komoly formában történt, erre vonatkozólag legyen szabad felemlítenem azonkívül, amit már elmondottam, a következőket is. A kormánynak van egy külpolitikai félhivatalosa, a Pester Lloyd. A Pester Lloyd utján közli a világgal, a nyugati hatalmakkal és országokkal a kormány a maga terveit, s esetleges külpolitikai elgondolásait. 1920-ban, közvetlenül a varsói ütközet előtt, a Pester Lloyd azt irta: »Adjatok nekünk fegyvereket, muníciót és ahogy mi az ország belsejében legyőztük a kommunizmust, ép ugy le fogjuk győzni a Kárpátokon túl is.« Tehát közvetve történt felajánlkozás, amit legjobban bi.-