Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

À nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én, hétfőn. Î11 zonyit a Pester Lloydnak ez a cikke. Nem az volt a baj, hogy mi nem akartunk elmenni, nem az volt a baj, hogy az akkori hatalom birtokosaiban nem élt volna az a gondolat, hogy fegyveres erővel siessünk esetleg Lengyelország támogatására és amennyiben Lengyelországot az orosz szovjet ellen megsegítjük, akkor az entente hozzánk irgalmas lesz és az ország határainak megszabásánál elnézőbb és kegyesebb lesz, mint az a trianoni békeszerződés szerint mutatkozott, hanem tisztán azon múlott a dolog, hogy az európai hatalmak egyszerűen nem hittek a magyar kormánynak, nem biztak a magyar kormányban és hogy nem biztak és nem hittek neki, annak főképen magyarázata, hogy ezt az eljárást megelőzőleg a magyar kormányférfiak részéről igen sürün történtek kijelentések, amelyek oda alludáltak, hogy csak fegyveres erővel, a magyar hadsereg feltámasztásával lehet a trianoni határokat kijebb szorítani. Az a fegyvercsörtető hang, ez a vértől csepegő és indulatoktól fűtött hang volt az, amely az entente-hatalmakat megvaditotta és bizalmatlanná tette Magyarország iránt, és ez a bizalmatlanság még ma is éi. Tehát nem egy elmulasztott alkalom volt az 1920-ik év, mert akkor a magyar kormány részéről, ha nem is közvetlenül, de közvetve történt ilyen felajánlkozás, hogy azonban ez nem sikerült, az tisztán annak az egyszerű ténynek tudható be', hogy az ententeJiatalmak nem bizr tak a magyar kormány kijelentéseinek őszinteségében, nem biztak abban,^ hogy csak Lengyelország segítéséről van szó, ellenben a felajánlkozás mögött valami mást sejtettek, ami esetleg az ő céljaikat zavarta volna Egy második kijelentése Eckhardt Tibor képviselő urnák az, hogy ha megmaradtunk volna abban a külpolitikai passzivitásban, amely megnyilvánult abban, hogy a Telekikormány egypár alkalmat, amikor a kisentente képviselőivel tárgyalhatott volna, nemcsak hogy elmulasztott, hanem udvarias formában bár, de elutasított és ha nem kezdtünk volna a Népszövetséggel tárgyalásokat, akkor a magyar külpolitika helyzete ma egészen méskép állana és a trianoni békeszerződésben is felmutathatnánk olyan eredmény.ket, amelyeket, sajnos, ma nélkülözünk. Az embereket különösen a világháború igen erősen materialistává tette. Ma azok az ideálok, amelyekért a háború alatt, vagy a háború előtt az emberek életüket áldozták, nincsenek meg. Legyen szabad csak rámutatnom a középkorra, amikor pl. egész Európa ifjúságának szine-virága elment és végig barangolt Európa ismeretlen országain, borzasztó nélkülözéseket állva ki, hogy a Szentföldet visszahódítsa. Azokat a lovagokat és katonákat, akik a pápa felhívására elmentek a Szentföldet meghóditani, nem vezették materialista érdekek, elvégre az akkori viszonyok között rendezett államokból indultak ki, jobbat nem volt reményük felfedezni, hanem bevitette őket az a tudat, hogy magasabb ideálokért adják életüket, ez adott erőt arra, hogy azokat a nélkülözéseket el tudják szenvedni, amelyekben részük volt. 1848-ban is, amikor a haza fegyver alá szorította a nemzet ifjúságát, ideális eszmékért harcoltak, mert igaz ugyan, hogy a jobbágyságot felszabadították, de ahhoz, hogy az igy felszabadított jobbágyság egyenrangú állampolgár lehessen, illetőleg egyenrangú állampolgárnak érezze magát a hazában még igen sok kellett. A 48-as törvények épen az idő rövidsége NAPLÓ, XLIII. miatt azt a rendkivül sok állami és egyéb dolgot, amire szükségünk volna, nem tudták megteremteni. Jövőbeli elgondolás alapján, tisztán ideális célokért ment a nemzet szine-virága ütközetbe és harcolt. A világháború elején is ezeknek a derék harcosoknak túlnyomó része attól az ideális gondolattól volt eltelve, hogy azért megyünk a harcba, hogy egyrészt megfékezzük Szerbiát és annak féktelenkedő külpolitikáját, másrészt pedig, hogy megtörjük a cári uralmat, amely egész Európa szabadságmozgalmára káros és veszedelmes volt. A világháború után azonban az emberek már sokkal materiálisabban és sokkal anyagiasabban gondolkodnak, mint a világháború előtt, amit nagyrészt annak lehet betudni, hogy a világháború igen sok értéket pusztitott el és a világháború a maga borzalmaival nemcsak az emberi életben, hanem anyagban és erkölcsökben is borzalmas pusztitást vitt véghez. Leszegényedett egész Európa és a leszegényedett népek és nemzetek elsősorban az anyagi érdekük kielégítését keresik és csak azután az ideális értékeket. Legyen szabad rámutatnom egy körülményre, amely ezt a tételemet a legszebben bizonyítja. Magyarország és Lengyelország között évszázados barátság állott fenn. Ki ne emlékeznék arra, amit Jókai annak "idején oly szépen megénekelt, ki ne emlékeznék Bem József tábornok hadi tetteire, ki ne emlékeznék arra a bámulatos támogatásra, amiben a lengyelek a 48-as forradalmat részesítették, ki ne emlékeznék Jókai regényéből arra a benső és igazán ideális barátságra, amely Lengyelországot Magyarországgal összekötötte. Hiszen Jókai felemlítette azt, hogy a lengyeleknek volt egy igen kedves nemzeti daluk, amelyiben azt énekelték: Wenger, polyák dva bratia, ako pohár, ako sablya, a magyar és a lengyel testvérek, pohár ós kard mellett. Ez a lengyel testvériség most igen szépen összefér azzal, hogy a lengyelek ellenünk katonai szerződést kötnek Romániával. Igen szépen összefér azzal, hogy Lengyelország bennünket a kisententeval^ szemben igazán nem véd meg, hanem a saját érdekeinek kielégülését keresve azzal köt szerződést, akivel ezt gazdasági érdekei élpen szükségessé teszik. Nem ideális értékekért folyik az, hanem amint látjuk, az évszázados lengyel-magyar barátság, mondhatnám, abb etil ci pillanatban az asztal alá esik, amikor Lengyelország ugy érzi, hogy neki a mi ellenfelünkkel, Romániával kell szerződést kötni a saját érdekeinek védelmére. Az az elgondolás tehát, hogy maradjunk passzivitásban, f az az elgondolás, hogyha 1920-tól mostanáig passzivitásban maradtunk volna, akkor Európa ránk szorult volna és feléink fordult volna, kezdtek volna nekünk udvarolni, és ha mi gyerekek módjára duzzogunk, erre majd ők azt mondják, gyertek ide, üljünk le. beszéljünk arról, mi az oka annak, hogy a trianoni határ nem megfelelő, ne duzzogjatok e miatt, 'kicsit majd visszaadunk belőle; ez az elgondolás kissé naiv és ha Eckhardt t. képviselőtársam azt hiszi, hogy külpolitikai duzzogással vissza tudltuk volna szerezni a trianoni határokat és ezzel a külpolitikai duzzogással valahogyan leihetségies lett volna elérnünk azt, hagy ebből a külpolitikai izoláltságból kizökkenjünk, ugy erre azt 'kell mondanom, hogy a képviselő ur zajosan téved. Téved azért, mert amint mondottam, a nemzeteket különösen a világháború után nem az ideális értékek, ihianem tisztán a materiális érdekek vezetik. 16