Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

À nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én, hétfőn. 107 Bioszférában, de egészen más tárgyi lehetőségek között tudtunk volna akkor jóvátételről, szanálásról, sőt tovább megyek, az egész magyar kérdés reviziójáról tárgyalni. Ugyanis már akkor nem állott volna fenn az az aggiály, hogy a magyar kérdésnek bizonyos rendezése Németország felé precedens gyanánt felhasználható lett volna. Ha még egy esztendeig várunk: ha Káilay Tibor és Bethlen István szörnyű pénzügyi politikája nem kényszeritette volna idő előtt térdre ezt a nemzetet: igenis, a locarnói megegyezés után lett volna ideje annak, hogy mi is odaálljunk a népek fóruma elé, kivanjuk és követeljük a magyar kérdésnek megfelelő módon való rendezését. Egy teljesen elhibázott, rosszul kiszámitott és a pénzügyi csőd végszüksége alatt ránk diktált szanálási javaslat és törvény kivette a nemzet kezéből a diplomáciai orvoslásnak, a magyar kérdés diplomáciai eszközökkel való megoldásának hosszú időre minden lehetőségét és még azt a minimumot sem biztosította, hogy legalább a Jóvátétel végösszege preciziroztatott volna velünk szemben. A jóvátétel Damokleskardja itt lebeg a fejünk felett, tiz egynéhány esztendőn keresztül dolgozhatik, vergődhetik, kinlódhatik ez a magyar társadalom és akkor, ki tudja, milyen konstelláció közepette ennek a nemzetnek minden munkaeredményét egyetlen tollvonással ismét kisajátíthatják az akkor még bizonyára fennálló entente- és egyéb diplomáciai hatalmasságok a maguk számára. Azt látom, hogy az egész szanálási politika végeredményben a békeszerződések által teremtett és ránk nézve elviselhetetlen status quo megerősödéséhez és állandósulásához vezet. A szanálási javaslatok révén stabilizálódott Trianon és konszolidálódott az a magyar nyomorúság, amelyet bevezető szavaimban az öngyilkosstatisztikával voltam bátor jellemezni. Mi hát a helyzet mai Ha visszatekintek ezeken az akciókon, a magyar kálváriajárásnak ezeken a fájdalmas stációin, akkor azt kell mondanom, hogy az elmúlt évek politikája lényegben semmi más nem volt, mint követte azt az irányvonalat, amelyet 1918-ban Károlyi Mihály nyitott meg ebben az országban. Ahogy 1918-ban és 1919 elején a franciák a Vix-féle vonalakat Magyarország elgyengülésének arányában egyre beljebb és beljebb tolták Magyarország testébe, diplomáciai téren ugyanezeket a Vix-féle vonalakat, ezeket a diplomáciai Vixféle vonalakat egyre beljebb és beljebb tolta az országba, a békeszerződések aláirása után a határok igazságtalan megállapitása, a teljes katonai lefegyverzés,, a kisebbségi kérdésekben szenvedett fokozott csatavesztés, majd végezetül a szanálási politika a nemzet szivén vitte keresztül a Vix-féle vonalat és végeredményben, amit Károlyi Mihály megkezdett, amihez ő rakta le az alapokat, csonka Magyarországot, a trianoni Magyarországod az elmúlt öt esztendőnek külpolitikája állandósította és stabilizálta. Énre a bűnre, amelyet Károlyi Mihály épített itt, a koronát a legutóbbi évek politikája tette fel. Ez állandósította, ez stabilizálta és azt kell mondanom, ugyanazzal a naiv, gyermekes együgyűséggel fogtuk fel azokat az ünnepélyes Ígéreteket., mint ahogyan az 1918 —1919-es közvélemény is a wilsoni elvekbe és az adott szó szentségébe vetett hittel várta a magyar aspirációk megvalósítását és honorálását. Ma is azt látom még^ mindig, hogy különböző hatalmak jóindulatában, a Népszövetség politikájában bízva várnak, a magyar közvélemény nem tud beletörődni a helyzetbe és állandóan .várja a csodát, szinte terminusra még mindig, hogy mikor fog ez a helyzet megváltozni. Én azt hiszem, hogy ez a csodavárás már kissé hosszúvá kezd lenni, »hogy nekünk nincs időnk már várakozni, mert ahogyan a nyomorúság itt benn az országban fogyasztja és csökkenti a magyar erőt, épugy a határokon túl a magyar' kisebbségeknek már nincs idejük várni; és amint a gyermek már nem a maga magyar anyanyelvén tanul, amint a magyarok alól kihúzzák a földet és gazdasági erejüket elveszik, amint a magyar nemzetiségeket üldözik és tönkreteszik, érzem, hogy a határokén túl tavaszi hó módjára olvad össze a magyarsás\, itt bent a határok közlött pedig rothad, pusztul, züllik, nyomorhía dől az egész magyar társadalom. Én abka a külpolitikába, amely ugy él és ugy dolgozik, mintha száz évek lennének még előttünk, mintha tetszés szerint érnénk rá kivárni a problémáik jobbrafordulását, beletörődni nem tudok, hanem a magam részéről bátor vagyok rámutatni arra a tényre, hogy nekünk a mai adottságunkkal szemben minidén ponton meg kell keresnünk az ellenakciónak és az eredményes gyakorlati politikának a lehetőségét. Itt van mindenekelőtt a Népszövetség kérdése. Annakidején az egyik érv a népszövetségi politika mellett volt az is, hogyha, 'belépünk a Népszövetségibe, ezzel a magyar kérdésnek a nagy világ előtt való tárgyalására is hatalmas tribünt, szószéket nyerünk és a magyar kérdést akkor alkalmunk lesz -állandóan a nagyvilág szeme előtt kellő konkrét formáiban és a legkompetensébb tényezők előtt tárgyalni. Azt kérdem, r megtörtént-e ez az elmúlt időik folyamán. Én a magyar delegátusoknak a nemzetek szövetséige előtt elhangzott beszédéiben soha nem éreztem még azt a hangot, amelyet a ministerelnök urnák a Tisza-vacsorán itt az országban mondott beszédéből kiéreztem. A Népszövetség előtti 'beszámolók állandóan megelégedéstől, boldogságtól sugároznak. Én emlékszem arra, amikor Korányi bláró a múlt esztendőben a Népszövetség! előtt oidaig ment, hogy messzemenően, szerintem a hála nyilvánítása mellett azt a meggyőződését fejezte ki, nem a saját maga, hanem a magyar nemzet nevében, hogy a magyar nemzet hajlandó a maga nemzeti ideáljait a Népszövetség magasabb eszményeinek alárendelni. Hát igen t. Nemzetgyűlés, hol maradt az a propaganda, amelyre szüksége van a magyar ügynek arra, hogy bizonyos lehetőségek táruljanak fel előtte! Mi eddig kizárólag a népszövetségi gondolatnak voltunk propagandistái Genfben és egyebütt. Sohasem hallottam még nragyar kérdést azzal az őszinteséggel és világossággal exponálni Genfben, mint ahogyan ez kötelessége volna minden magyar delegátusnak. És ha a ministerelnök ur végre megtalálta az őszinte szót a Tisza-emlékvacsorán, nekünk azt a 'kérdést kell hozzáintéznünk, mondja el ugyanezt a 'beszédet Genfben is a Népszövetség illetékes faktorai előtt és ne áltassuk a külföldi fórumokat, ne akarjunk nekik mindig kellemeset, kedveset mondani. Én ha nem lennék magyar ember, talán magam is ugy gondolkoznék a ministerelnök ur politikájáról, mint ezek a népszövetségi vezető tényezők, mert nagyobb szolgálatot KözépEurópa konszolidációjának, mint a ministerelnök ur, tényleg senki sem tett, A békeszerződések leggyalázatosabbikának méregfogát húzta ki a ministerelnök ur. Trianont konszolidálta, a leglehetetlenebb feladatot hajtotta