Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

106 A nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi méij'is hó 10-én, hétfőn. seket élénk figyelemmel kisérni, soha sem vettem részt és belátható időn belül nem is fogok részt venni semmiféle olyan politikai akcióban, amely a Népszövetség hitelének vagy tekintélyének alátámasztására, a népszövetségi ligák uniójának működésére vonatkozik, mert a magyar nemzeti érdekekkel homlokegyenest ellentétesnek tudom és érzem mindazt a megnyilvánulást, amely a Népszövetséget, ezek után a dolgok után különösképen, magyar részről még bizonyos tekintéllyel, súllyal, nimbusszal vagy glóriával iparkodik övezni. Nékünk # a Népszövetséggel szemiben csak rekriminálni valónk, szemrehányni valónk és követelni valónk van. Mert az adott szó és az ünnepélyes Ígéret nemcsak a gyöngét, hanem az erőst is köti, sőt a noblesse oblige elvénél fogva az erősebbet talán fokozottab mértékben kötelezné. Nekünk magyaroknak sohasem szabad elmulasztanunk egyetlen alkalmat sem, hogy a Népszövetségnek — ezt a szót 'kell használnom — perfid magtartását a magyar nemzettel szemben isméit és ismét szemére ne vessük. (Zsirkay János: A zsákmány kihasználására alakult részvénytársaság!) A népszövetségi gondolat maga szent ós nagy gondolat. Az a gondolat, amelyet a háború idején felvetettek, hogy a háborús katasztrófák elkerülése céljából a népek békés együttműködéséinek, döntőbíróságok utján való viszály elintézésének lehetősége intéz menyesen biztosittass ék, nagy és szánt gondolat, amelyért minden em'bernek dolgoznia kell és érdemes. De a Népszövetségnek az a formája, ahogyan az most megvalósult, visszaélés ezzel a szent gondolattal, diszkreditálása, lejárata •Sei íi népszövetségi gondolatnak. Semmi sem bizonyítja ezt a tényt jobban, mintihoigy a népszövetsélgi gondolat szülőatyja, Amerika maga megtagadta gyermekét; idétlent hozott a világra ez az amerikai gondolat és Amerika undorral fordult el attól a szerkezettől, amely visszaélés ezzel a nagy gondolattal. Ha Amerika erre az álláspontra helyezkedik a Népszövetséggel szemben, szabad-© nekünk, megcsalt magyarotknak más álláspontra helyezkednünk, mint ugyanarra, amelyet Amerika, a népszövetségi gondolat igazi őre és napfényrehozója ismételten hangoztatott a Népszövetséggel szemben ! A diplomáciai küzdőtéren elszenvedett kudarcaink során rá kell mutatnunk arra a tényállásra is. hogy a katonai lefegyverzés és ellenőrzés talán legkíméletlenebbül épen Magyarországon történt meg. Németországban a katonai ellenőrzésnek a párisi bizottságon keresztül való foganatosítása már meg is szűnt. Magyarországon még szóba sem került ez a kérdés, holott ha valahol, akkor Magyarországon azok a rendelkezések, amelyeket a békeszerződés velünk szemben felállított, már a legbrutálisabban végrehajtattak. Miféle mértékkel mérnek ma, 8 évvel a világháború befejezése után, mikor velünk szemben a katonai ellenőrzést a legridegebb módon folytatják és fentartják, ugyanakkor azonban ugyanannak az okmánynak azt a rendelkezését, amely a fegyverkezés általános korlátozását irja elő más államokkal szemben is, semmiféle vonatkozásban sem hajtják végre, sőt merem mondani, ma távolabb vagyunk a fegyverkezés általános korlátozásától, mint valaha! (Mozgás bal felől.) Ne makaróni önöket felesleges számok felsorolásával untatni, de a helyzet az, hogy a mai Európában a valamikor militarista Németország és osztrák-magyar monarchia tökéletes lefegyverzése után a győztes államokban több katona van fegyverben, mint volt régen egész Európában. Miféle diplomáciai eredmények azok amelyek egy nemzetet 8 éven keresztül tökéletes katonai bizonytalanságra kényszerítenek, amelyek kitesznek bennünket annak a veszedelemnek, hogy szomszédaink közül bármelyik, ha eszébe jut, szabadon masírozhat országunkon keresztül, elveheti minden vagyonunkat és termésünket. Lehet itt életkedv, munkakedv, vállalkozási szellem addig, amig a biztonságnak legalább egy minimuma adva nincs? És ha már velünk szemben a lefegyverzés kíméletlenül érvényesíttetett miért nincs szomszédainkkal szemben is az általános leszerelési programm legalább kidolgozva, amelynek gyakorlati végrehajtása ugyanolyan módon és eszközökkel volna foganatosítandó amint velünk szemben már évekkel ezelőtt végrehajtatott. Itt van azután a szanálás kérdése, amelyről — miután az évek perspektívájába lehet beállítani — szintén szólnom kell. Mikor a szanálási javaslatok ide kerültek a nemzetgyűlés elé, akkor körülbelül ugyanaz volt az álláspontom ezzel a problémával szemben, mint általában az egész népszövetségi politikával szemben. Azt a tényt, hogy a külföld irányadó pénzügyi köreivel bizonyos kapcsolatba jőve, a magyar gazdasági életet lehetőleg nemzetközi vonatkozásba hozzuk az egész világpiaccal, elvileg, csak helyeselni lehetett. De a megoldásnak az a módja, amely a magyar nemzeti szuverenitás egy jelentékeny részének feladásával jár és főleg az időpont, amelyben az bekövetkezett, a legszerencsétlenebb volt ránknézve, mert nem jelentett egyebet, mint hogy 250 millió aranykoronányi drága kölcsönért az egész magyar kérdést eladtuk; az egész magyar kérdést szőröstől-bőröstől levettük a nemzetközi politika asztaláról; sőt tovább megyek, két évvel ezelőtt külföldön járva és a magyar ügy barátaival találkozván, Lord Newton-nal, vagy a Morning Post vagy a Times szerkesztőjével beszélgetve, meg kellett győződnöm arról a tragikus és mindennél szomorúbb tényről, hogy a magyar ügynek e külföldi nagy tekintélyű és tiszteletreméltó barátai abban a felfogásban élnek, hogy Magyarországgal szemben az entente mindent megtett, hogy a szanálási kölcsön következtében Magyarország most már rendbejött, sőt talán bizonyos mértékben hálával tartozunk a külföldnek azért a briliáns és nagyszerű eredményért, amellyel Magyarországot lábraá-llitották. TJgy fogják fel a magyar ügy barátai ezt a kérdést, mintha a magyar kérdés végérvényesen el volna intézve 250 millió aranykoronával. A magyar kérdés tökéletesen eltemettetett és ezért a nyomorult kis kölcsönért semmiféle szavunk a revindikáció terén, semmiféle követelni valónk saját barátaink szemében nincs többé. Mit szóljunk akkor ellenségeinkről? Szerencsétlen időpontban ment bele a kormány ennek a szanálási akciónak a megszervezésébe. Mert gondoljunk vissza arra, hogy két évvel ezelőtt Franciaországban a Poincaréféle politika már épen utolját járta. Franciaország minden erejével arra törekedett, hogy ne engedjen precedenst teremteni Németországgal szemben a békeszerződések revíziója tekintetében, mert Németországglal akkor súlyos tárgyalásokba volt bonyolódva. Nekünk, magyaroknak múlhatatlanul ki kellett volna várnunk azt az időt, amikor a francia-német megegyezés bekövetkezett, Mert egészen más konstellációban, nemcsak más diplomáciai at-