Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-540
À' nemzetgyűlés 540. ütése 1926. évi április hó 28-án,szerdán. de mert a közvélemény szerint ez könnyítéseket hoz, meg- kell próbálni, annál is inkább, mert a pénzügy minister ur többszöri kijelentése a közvéleménybe, a köztudatba belevitte, hogy ezt kisérletkép be fogják hozni. Sokat panaszkodnak a forgalmi adó mértéke ellen. Csodálatos, hogy amikor a pénzügyminis ter ur a forgalmi adót 3%-ról 2%-ra leszállította, a panaszosok még megszaporodtak. Mondják, több a forgalmi adó, mint volt régen; nem azt kifogásolták, hogy kevés százalékkal szállították le, hanem azt, hogy 2% mellett magasabb a forgalmi adó, mint 3% mellett volt. Erre válaszul azt mondotta az igen t. pénzügyminister ur, hogy ilyen eseteket nem ismer. Én produkáltam neki több ipartestület részéről ilyen eseteket s tartozom kijelenteni, hogy az orvoslás a pénzügyminister ur részéről meg is történt. A hiba ott történik, hogy a kisiparosok és a kiskereskedők jobbára átalányban fizetik a forgalmi adót es az átalányok megállapításánál a pénzügyi hatóságok számítanak a forgalom nagy emelkedésére, nagyobb forgalmat kalkulálnak a pénzügyi közegek, — saját elgondolásuk szerint a való élettől elvonatkoztatva — úgyhogy a forgalmi adó nem 2%, hanem 4%-ra, sőt 5%-ra is felrúg az általány mérvében. E miatt van a sok panasz, valamint a miatt, hogy mindig csak fiskális szempontokat vesznek figyelembe az átalányok megállapitásánál. Nem veszik figyelembe, hogy a forgalmi adóátalány méltányos megállapítása nemcsak egyéni, hanem elsőrangú közgazdasági érdek is, különösen a mostani kereseti viszonyok mellett, (ügy van! ügy van! — Dréhr Imre: El kell törölni és nem leszállítani!) Erre egyelőre én nem mernék vállalkozni, igen t. Dréhr képviselőtársam. Ön úgyis közelebb áll a ministeri székhez, mint én, ön ezt előbb megvalósíthat ja. (Derültség.) A fonalat elvesztve, az egyik kérdésben nevezetesen abban, hogy mi történjék az állami pénzekkel azon esetre, ha egészükben koncentrálva lesznek a Magyar Nemzeti Bankban, szerettem volna hallani a ministerelnök úrtól ebben a kérdésben véleményt, de ez talán inkább a pénzügyminister úrra tartozott volna. Ismét az ellenőrzést fürkészem. Nagyon tisztában vagyok én azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank a maga bankszerű és bankjegyigazgatásában szinte szuverénül független, azonban a koncentráció és pedig már a részleges koncentráció folytán is ez a bank pénztárává vált az államnak. Ott egy nagy kezelési munkálat folyik, amelyről könyvkivonatokat küld a Magyar Nemzeti Bank a kormánynak. Erre azt mondom, hogy ez nem elég. Kötelességévé kell tenni a legfőbb állami számvevőszék elnökének a helyi ellenőrzést a Magyar Nemzeti Banknál, mint az állam legfőbb pénztáránál. Könyvkivonatok utján nem lehet gyakorolni mélyreható és hatékony ellenőrzést. Más az élet a kezelésben és mások a könyvkivonatok. Sok történhetik ott — és nem mondóm, hogy történt — olyasmi a kormány részéről, ami nem szabad. Ezt csak a helyszíni vizsgálat utján: bírálhatja el a ministerek gazdálkodásának bírája: a legfőbb állam számvevőszék. Ezt a kérdést én már pedzettem, feszegettem akkor, amikor itt a pengő-értékéről szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk. Szó tárgyává tettem, hogy a kontingentált váltópénzekre nézve azt, hogy miképen fogja ellenőrizni a vezetésit a legfőbb állami számvevőszék, ami fontos kötelességévé van téve. A pénzügyminister urj megnyugtatott engem, de nem tudom, hogy az általa tett kijelentések a gyakorlatban hogyan fognak intézkedés alakjában érvényesülni, de ismétlem, megnyugtatott engem s remélem, hogy egyetért velünk az álláspontunkra nézve is, hogy a Magyar Nemzeti Banknál az állami pénzek kezelése körül feltétlenül szükség van a helyi ellenőrzésre és ezt az ellenőrzést nem teljesítheti más, mint a legfőbb állami számvevőszék. A köztisztviselők státusára vonatkozólag kiadott rendeletre kivánnék még egy pár kritikai megjegyzét tenni. A javadalmak megállapitása — egy szóval kifejezem a magam kritikáját — antiszociális. Ebben az illetményrendszerben ugyanis látok még egymillió koronán, 500.000 koronán és 300.000 koronán aluli javadalmakat, de látok még ennél kisebb javadalmakat is. Nagyon természetes, hogy az általam megjelölt összegek havonkénti járandóságókra szólnak. Nem képzelem el, miképen történhetik meg az, hogy munkásoknak, akik éveken át küzdöttek és nehéz, fárasztó munka közt töltöttek be, havonként 300.000 korona ellátást, mondjuk nyugdijat adjon az állam. Ez lehetetlen állapot. Nem képzelem el azt, hogy egy helyettes vagy megbízott tanár, akinek meghagyták a címét, havonként alig kap többet egymillió koronánál, és hogy ez feltűnést ne okozzon, per analogiam megtették a helyettes gimnáziumi tanárokat s a polgári iskolai megbízott tanárokat gyakornokoknak, iletőflég a gyakornoki állásokkal egyforma megélhetés alá vonták az illetmény mérvéneik a megállapitásánál. Bemélem, hogy ez a rendelet, mely az u. n. 33-as bizottságnak jóváhagyása utján adatott ki, minél előbb revizió alá kerül és kiküszöbölik belőle azokat az antiszociális illetménymegállapításokat, amelyeket a . mostani korszelemben egy belátó kormánynak nem lett volna szabad magáévá tenni. Egyes bransok, egyes szakok között a státuselőmeneteilekben egészen indokolatlaan eltérések vannak szociális tekintetekből, de abból a szempontból is, hogy ha a végzett munka mennyiségét és minőségét mérlegeljük. Két szakot emelek ki: a fogalmazói és a számvevőségi szakot. Békeidőben kialakult bizonyos arányszám a kinevezések lehetősége tekintetében az egyes fizetési osztályokban. Jellemző, hogy a fogalmazói szakban ministeri tanácsosi és osztálytanácsosi rangban az V. és VI. fizetési osztályba a tisztviselőknek 34—36%-a juthat be, s ugyanakkor a számvevőségi tisztviselők közül az V. fizetési osztályba senki sem. (Tamássy József: Természetes!) Mennyiben! (Tamássy József: Kisebb a kvalifikációjuk!) Ezt elismerem, t. képviselőtársam, de az iskolai végzettség mellett a munka minőségét, mennyiségét is számba kell venni, ez fontos. Tamássy tisztelt képviselőtársam tisztviselő volt s benne van a takarékossági bizottságban, s „így méltóztatik tudni, hogy a számvevőségi tisztviselők csak középiskolát végeztek ugyan, de a mellett, hogy külön államszámviteli államvizsgát tesznek, önképzés utján ugyanazokat az ismereteket kell megszerezniük, mint a fogalmazói karnak, mert különben érdemleges munkájukat nem tudnák elvégezni. A számvevőségi tisztviselői kar nemcsak azt a munkát végzi, amelyet végeznie kell, hanem rendtartási munkát is végez, aki pedig azt méltóan akarja elvégezni, annak mindent még jobban kell tudnia, mint annak , s aki ennek a munkának a betöltésére eredetileg hivatott. De a
