Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

40 A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. zához és oszlassa fel a nemzetgyűlést, (Erdélyi Aladár: Meg

1 lesz. Nem tudom, hogy majd örülni fognak-e azok, akik annyira követelik! — Pikier Emil: Biztosan meg lesz? — Szomjas Gusztáv: A renegátok reszkessenek!) uj választásokat irjon ki és kérdezze meg a nemzet széles rétegeit, hogy helyesnek tartja-e a mostani politikát és hogy a nemzetgyűlés mellett felsorakozik-e olyan sűrű tömegekben, mint a múlt alkalommal. (Erdélyi Aladár: De legkevesebb 12.000 választó lesz egy kerületben, nem 300!) Nagyon sajnálom, hogy kisiet Erdélyi Aladár t. képviselőtársam, (Erdélyi Aladár: Rögtön jövök vissza — Derültség.) leghatározottabban fentartom azt a felfogásomat, hogy igenis igaza van Haller Istvánnak, a nemzetgyűlés eltávolodott a tömegektől és a kormánynak ugy lehet a nemzetet ebből a helyzetből kiszabadítania, ha uj választásokat ir ki és megkérdezi a nemzet nagy tömegeit, hogy helyesnek tartják-e azt a politikai életet, amelyet ma a kormány inaugurál. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Feltétlenül igaz az, hogy egy uj politikai elindulásnak elengedhetetlen feltétele volna az, hogy általános, titkos és községenkénti választójog alapján # jöjjön össze a harmadik nemzetgyűlés. (Pikier Emil: A tehenek csak tejet adjanak és ne mandátumot!) Én minden erőmmel és minden csekély képességemmel a mellett vagyok, hogy meggyőzzem az embereket és a kormány tagjait, hogy amint Oroszország kivételével Európának valamennyi államában az általános, titkos választójog van bevezetve, akképen Magyarországon sem lehet ettől eltérni és a már egyszer bevezetett általános, titkos választójoghoz vissza kell térni ós ezen az alapon kell az ország népét megkérdezni. (Pakots József: Ettől a titkosságtól azonban félnek!) Épen Haller István beszéde alatt, mikor erről szólt és amikor innen a baloldalról többen az általános, titkos választójogot vetették közbe, pártja majdnem egyhangúlag felzúdult ellene és azt mondotta, hogy az általános, titkos választójogtól nem várnak semmi különöset. (Pakots József: Majd Petrovácz urvár!) Ahogy mi, akik járjuk az ország vármegyéit, járásait, kerületeit és érintkezünk a népgyűléseken vagy népgyűléseken kivül a választópolgárok tömegeivel, ma az ország közállapotait ismerjük, nekem az az érzésem, — lehet, hogy rossz próféta vagyok — hogy még ennél a megkötött, ennél a minden erőszaknak kitett nyilt szavazati rendszernél sem tudná a kormányzat mégegyszer azt a többséget biztosi tani magának és még ennél a rendszernél is kilátás van arra, hogy egy más parlament jön össze, amely természetesen más közgazdasági és szociális politikát fog inaugurálni. Épen ez rontotta le tulajdonképen azt a nagy hatást, amelyet Haller István t. képviselőtársamnak beszéde majdnem minden oldalon egyformán kiváltott, mert mindenki elismerte érveit és azt a tudományos felkészültséget, amellyel ő például a kollektiv munka és a tőke viszonyát megrajzolta, és rámutatott arra a helyzetre, amelyben például a keresztényszocializmus a szociáldemokráciával szemben van. Különösen érdemes volt hallani MaeDonaldnak a szocializmusról szóló és magyarra is leforditott könyvéből azokat a citátumokat, amelyekkel Haller István azt igyekezett kimutatni, hogy tulajdonképen a keresztényszocializmus volt a szociáldemokrácia előtt az a gazdasági rendszer, amely a munkásmozgalmakat egyesitette. De amikor mindezeknek megállapítása után mégis csak elfogadta a költségvetési javaslatot s bizalmat szavazott annak a kormányzatnak, amely mindezekkel az elvekkel hadilábon áll és mindazokat az igazságokat nem ismeri el magáéinak a gyakorlati életben, akkor természetesen egy nagy kérdőjelet rajzolt a szemünk elé ós a hallgatóságban, különösen az ország közvéleményében mindenesetre nagyon sokan lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy ez a beszéd szép volt, nagy volt, igaz volt, a gyakorlati életben azonban nem valósítják meg azokat épen azok, akik ezeket a beszédeket megtartják. Elfogadom azt az elvet, amelyet a mélyen t. túloldali képviselő urak követelnek tőlünk, hogy ne a frankügy rejtelmeiről, bonyodalmairól ós kellemetlenségeiről beszéljünk, hanem kizárólag közgazdasági és szociális problémákról, és mint legnagyobb szociális problémát és a nyugtalanság legnagyobb fészkét idehozom ismételten és ismételten a hadikölcsönök ügyét. Épen ma reggel is egy beadványt kaptam, amely »a hadikölcsön címlet tulajdonosok országos akciójának memorandumsa« nevét viseli ; igen tekintélyes férfiak aláírása van rajta. De megelőzőleg eg'y könyvet, egy füzetet is küldtek szét — azt hiszem, minden nemzetgyűlési képviselő megkapta azt — »Mi lesz a hadikölesönökkel!« címmel, ahol részletesen elmondják a hadikölcsönök jegyzésének történetét, kimutatják a költségvetésekből és zárszámadásokból, mennyi olyan hadikölcsönköívény van nosztrifikiálva, amelynek címleteit tulaj donképen valorizálva 'kellene visszafizetni. Egy megoldási módozatot is előad a szerző, amely megoldási módozat szerint a kormány olyan helyzetben lehet akár mától kezdve, hogy ezeket a címleteket ä jegyzéshez mérten aranyértékbein tudná a hadikölcsönjegyzőknek visszafizetni. Én ebből a nagy kérdésből épen csak a a legfontosabbat ismertetem. Szerettem volna, ha Bud igen t. pénzügy minister ur is jelen lett volna, hogy meghallgassa ezeket a dolgokat és szeretném, ha elolvasná ezeket az állandóan megjelenő füzeteket és hagyná magát kapacitálni, mert hiszen ezeket rendkívül értelmes és pénzügyi kérdésekben szakavatott emberek írják. Ezek nem olyan tervek, amelyeket nem lehet valóra váltani és megcsinálni, ezekhez jóakarat kell (Felkiáltások a jobboldalon: Pénz kell hozzá!) és péinz kell. Ha a Viktória-malom szanálására van az államkincstárnak 200 milliárdja, ha van pénz más pénzintézetek szanálására, ha a szénapanamánál kitűnik, hogy hány milliárd összeget adtak kamatmentes kölcsönképen ezeknek a vállalkozásoknak, akkor feltétlenül kell, hogy pénz legyen ezeknek a szegény embereknek, az állam hitelezőinek járó kamat fizetésére, akik a magyar államot a legnagyobb bajában, a világháborúban igyekeztek megmenteni és igyekeztek neki segítséget adni. (Horváth Zoltán: Bach érnek mennyi pénzt adtak!) Annakidején Tisza István és maga Teleszky János hívták fel hadikölesönjegyzésre a közönséget. Emlékezzünk azokra a felszólitásokra és cikkekre, amelyeket az összes újságok közöltek, amelyekben felszólították az ország népességét, hogy a legnagyobb mértékben jegyezzen hadikölcsönt. Gróf Tisza István cikkében igy nyilatkozott: A hadikölcsön a magyar állam becsületbeli adóssága. A kommunizmus szennyes uralmának megdőlése után a kommunisták által nyomtatott pénzeket ötödrész értékben beváltotta a ma-