Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-539
4 nemzetgyűlés 539. ülése 1926. évi április hó 27-én, kedden. 33 forgott, eldöntötte. En momentán nem olvastam el ezt a törvényszakaszt. (Zaj és derültség a jobboldalon. — Szomjas Gusztáv : Menyus beugratja, vigyázzon !) S ugyanolyan kíváncsisággal nézem, amikor most felolvasom azt önöknek. Áz emiitett törvénycikk 3. §-a igy szól (olvassa) : »A földadókataszternek az 1. | 2 pontjában emiitett kiigazítása a törvényhatóság, a pénzügyigazgatóság (adófelügyelő) a helyszinelési felügyelőség, illetőleg a kolozsvári kataszteri igazgatóság a községi képviselőtestület vagy legalább 20 községbeli földadóköteles birtokos indokolt és az illető földterületeket is feltüntető javaslatára inditható meg.« ílvády Béla: Egész község határára ! — Zaj) » A javaslat a szomszédos határterületekre is kiterjedhet. A törvényhatóságnak és a képviselőtestületnek kiigazilást kivánó határozata az esetleges jogorvoslatra való tekintet nélkül végrehajtandó.« (Iyáöy Béla : Tehát egész község határára !) T. Nemzetgyűlés ! Az én tiszta falusi magyar nyelvérzékemet nem cserelem ki azoknak az uraknak nyelvérzékével, akik a tételes törvény szakaszaival szemben meg akarják cáfolni azt az állításomat, amely ugy szól, hogy csakis kérelemre, kívánságra indítandó meg a kataszteri kiigazítás eljárása. Ha önök e tekintetben velem tovább is vitatkozni akarnak, méltóztassék, de engem tovább meg nem nyernek erre a vilára. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elvégre nem tudhatom a törvénykönyveket mind kívülről. (Barthos Andor : Akkor nem kell hozzászólni !) Az is elég, hogy igy megálltam a helyemet, meg vagyok elégedve magammal. (Élénk derültség.) Sajnálom, hogy a kereskedelemügyi tárcával már alig foglalkozhatom, bizonyos azonban, hogy a kereskedelemügyi minister ur figyelmét is felhívhattam volna néhány olyan jelenségre, amelyek megismerésének hasznát látta volna tárcája keretében. A közelmúltban zajlott le Budapesten a bőrkongresszus. Ez a kongresszus, amelyen több képviselőtársammal volt szerencsém megjelenni, bebizonyította, hogy a magyar kereskedelem és a magyar ipar nem vesztette el még összes kapcsolatait azokkal a területekkel, amelyeket a trianoni úgynevezett béke elszakított az anyaországtól. A kormányzatnak semmiféle iniciativáját nem láttuk eddig e tekintetben, hogy a megszállóit területeket tőlünk elvett apró nemzeti államokkal megtalálta volna azt a kereskedelmi kontaktust, amely nélkül fejlődő magyar kereskedelemről és iparról, különösen pedig nagyipari'ól beszélni sem lehet. A magyar bőrösök ellenben összeálltak, és néhányadmagukkal összehívták ebbe az országba azt a kongresszust, amelyen megjelentek a felső vidékiek, erdélyiek és Jugoszláviából is a bőriparnak és bőrkereskedelemnek expoziturái. Ez a bőrkongresszus bebizonyította, hogy ha kereskedelmi kormányzatunk mellékesen nem gyakorolna a külügyministeri szerepet is, talán volna ideje arra is, hogy ilyen kereskedelmi problémákkal foglalkozzék. Igy azonban sajnos a kereskedelem pang. Nem mulaszthatom el, hogy ha csak röviden is, de megemlékezzem ez alkalommal arról, hogy Budapest székesfőváros a maga közüzemeivel milyen szédületes kárt okoz az iparosságnak. Nem említek mást, mint amelyről a kezemben van egy memorandum, a temetkezési üzemet. A főváros még a halottakat is magának foglalja le és nem tűri, hogy mások adjanak el a halott számára koporsót, mások szállítsák ki a temetőbe, nem tűri, hogy más temesse el. Ehhez csak neki van joga, mert ez olyan méreg drágán teszi, hogy a szegény embereknek már egyáltalán nincs módjuk a temetés költségeit fizetni. (Pikler jEmil: Meghalni sem érdemes ! — Kiss Menyhért : Élni még kevésbbé !) A közoktatásügyi tárcával — sajnos — már nem foglalkozhatom, néhány rövid szót azonban mégis kell szólanom a párbérről, mert ez a kérdés az, amelyet bármilyen eszközzel a kormányzatnak rendeznie kell. Senki sem vádolhat meg bennünket azzal, hogy talán propagandát csinálunk valami olyan eszmének, hogy a nép tagadja meg a párbért, de viszont az is bizonyos — és ezt ma már minden felekezet papja belátja -— hogy a párbér intézménye mai formájában olyan elavult, igazságtalan és tarthatatlan, hogy azt tovább igv fentarUni nem lehel. Hiszen ha csak azt tekintjük, hogy abban a progresszivitásnak egy parányát sem látjuk, ha csak arra gondolunk, hogy a párbér miatt szegény emberek kénytelenek vándorbotot venni a kezükbe és itthagyni az országot, mert egyetlen tehénkéjüket, minden vagyonukat adják el és ha csak azt tekintjük, hogy ezen a cimen az utolsó napszámos is ugyanannyit fizet, mint a dúsgazdag gyáros, vagy nagybirtokos, akkor mindannyiunk igazságérzete követeli, hogy a párbér revíziója ne késlekedjék sokáig. Nagy János (egri): Megvan! Csak nem hajtják végre! — Malasits Gréza: Közben még egy párszázezer ember kivándorol a párbér mialt !) A múlt esztendőben megjelent egy rendelet, amely ugy szólr, hogy ezután, ha a párbért az illető felekezet papjai nem kapják meg, akkor a papokkal szemben a községek vállalnak érte felelősséget. Nagy János (egri) : Egészen másként van! Előadója voltam a javaslatnak, tudom !) A múlt évi rendelet szerint ez igy van, ami pedig nagyon kárhozalos. Nagy Jánps (egri) : Majd elmondom, hogyan van ! — Zaj!) Élénken várjuk. Nem zárhalom azonban le a közoktatási tárcához való hozzászólásomat anélkül, hogy ne te.inék említést a leventetörvény végrehajtásáról. (Halljuk: a szélsőbaloldalon.) Abban a törvényben a nemzetgyűlés kimondotta, hogy csupán a tanköteles koron felülálló férfilakosságra vonatkozik ez a törvény. Es mit látunk? Az 1868: XXXVI. t-c. amely a tankötelezettségről intézkedik, a tankötelezettség határát 16 éves korban szabja me,.;, a leventetörvénynél pedig a belügymin is terium, a kultuszministeriummal egyetértőleg 12 esztendős korban szabta meg. Ha a minister urak az 1868 : XXXVI. tcikket nem ismernék, bátor vagyok felhívni figyelmüket arra, hogy a leventeoktatást ma a 12 és 16 év között teljesen jogtalanul, törvénytelenül végzik, mert a megalkotott törvény értelmében ez csakis a 16 éven felüli gyermekekre vonatkozhatik. (Renezes János : Nem csinálnak vele kárt ! — Esztergályos János : Van önnek fia leventekorban ? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Én igenis, károsnak tartom, ha 12 esztendős iskolásgyerekeket abba a cigarettázó kurzusba járatnak. A 12 esztendőseket egészen külön csoportban, az ismétlőiskola keretében kellene oktatni és nevelni, nem pedig a Leventében, ahol nem tanulja azt a jót, amire a gyereknek szüksége van. ( Malasits Géza : Nagyszerűen megtanul cigarettázni, káromkodni !) De nem ez a szempont a legfontosabb, hanem az a szigor, amelyet a leventetörvény végrehajtásánál országszerte látunk. Nemcsak, előttem jelennek meg küldöttségek, hanem, azt hiszem, önök előtt is. A minap a belügyministerium illetékes osztályához intéztem azt a kérdést, hogy mit csináljak ezekkel a szegény emberekkel, akik megjelentek nálam, hogy szerezzek nekik útlevelet Amerikába Elpanaszolták, hogy egyetlen tehénkéjüket árverezik el azért, mert a fiukat nem küldhetik Leventébe, mert hiszen a fiuk a harmadik határban volt urasági munkás és onnan nem jöhet haza vasárnap. De van olyan falusi gyerek is, aki mint kubikosmunkás, a szomszédos vagy harmadik vármegyében dolgozik, és ugyanakkor otthon megbüntetik a szülőt. (Zaj a jobboldalon.) És ez önöknek hihetetlen ! Az illető NAPLÓ. XLIL :
