Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-543
270 A nemzetgyűlés 543« ülése 1926. évi május hó 4-én, kedden. zetgyülést. Azt hiszem, a nagyobb témákat, amelyeket beszédem alapjául kitűztem, kimerítettem, és mindebből csak azt a konzekvenciákat vonom le . . . Elnök: A képviselő ur beszédideje lejárt! Méltóztassék beszédét befejezni. Strausz István: ...hogy a költségvetésnek általam tárgyalt fejezeteit még általánosságban sem fogadhatom el, (Helyeslés balfelöl.) mert a kormány iránt bizalmatlan vagyok. Elnök: Szólásra következik! Hebelt Ede jegyző: Györki Imre! Elnök: A képviselő ur nincs itt! Töröltetik! Következik! Hebelt Ede jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy a kisebb tárcáknak előttünk fekvő nevezett költségvetésihez röviden hozzászóljak. Én a szocialista biráLat szemüvegén keresetül kell, hogy ezt a költségvetést is nézzem. Ha pedig ^ ebből a szempontból teszem meg röviden, néhány szóval észrevételeimet, akkor őszintén meg kell vallanom, hogy ennél a kérdésnél is egyedül az a gondolat és az az érzés vezet, vájjon a költségvetésnek egyes tételei olyanok-e, amelyek az ország mai közgazdasági állapotának megfelelnek, nem ölel-e fel olyait ez a költségvetés, amely a mai viszonyok között felesleges és olyan-e ez a költségvatés, amely figyelembe veszi az ország mai leromlót közgazdasági állapotát 1 ? Ha minden politikától mentesen, csupán ebből a szempontból nézem és teszem bírálat tárgyává a költségvetést, már előre is sajnálattal kell megállapítanom, hogy bizony hiába keresem a megértést az ország irtózatos lerongyolódésa és nyomorúsága iránt, nem találom meg azt a megértést, amellyel pedig elsősorban maga a pénzügyi kormányzat tartoznék az ország népének. E helyett azt látom, hogy mint az egész költségvetésben, ugy az előttünk fekvő tárcánál is bizonyos gavallériát játszik a pénzügyniinister ur. Szinte hallom, mintha a pénzügyniinister ur azt mondíaná ebben a költségvetésben, hogy szegények vagyunk, de azért jól élünk. (Malasits Géza: Már aki! — Zsirkay János: Sajnos, nagyon kevesen!) A pénzügyniinister ur szempontjából nézve, ugylátszik, sokan vannak, akik igy gondolkodnak és igy élnek. Mert ha nem ez az elgondolás vezetné a pénzügymdnister urat, hanem az ellenkező, ha a pénzügyniinister ur a 'költségvetés elkészítésekor az egyes tárcák részére engedélyiszett előirányzatnál nem ezt nézte volna, akkor nem volna szabad a költségvetésben olyan tételeknek előfordulniuk, amelyek nélkül ez az ország talán ezer esztendőn keresztül megélt vagy pedig nem volna szabad oly gavallérosan költekezni, mint ahogy az itt egyes tételekből kitűnik. Méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden sorra vegyem az egyes tételeket és megkeressem azoknak elfogadható indokolását. Kétségtelen, hogy ez az ország közgazdaságilag teljesen le van romolva. Iparunk úgyszólván teljesen elpusztult, kereskedelmünk teljesen csődben van, a munkanéliség okozta nyomorúság az egeket veri, a kisipar, a kiskereskedelem pusztulása oly méreteket öltött, hogy ahhoz hasonlót ebben az országban még nem láttunk. Elnök: Kérnem kell a^ képviselő urat anélkül, hogy szólásszabadságát a legcsekélyebb mértékben is korlátozni akarnám, méltóztassék a tárca anyagának keretén belül maradni. A költségvetés általános vitája már be van fejezve, méltóztassék tehát a tárca keretében maradni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem akadályozom a képviselő urat szólásszabadságában, csupán kérést intéztem a képviselő úrhoz, és ezt, azt hiszem, figyelembe fogja venni. Esztergályos János: Teljes tisztelettel adózom a t. elnök ur szíves és jóindulatú figyelmeztetésének. Ezt csak azért voltam bátor elmondani, hogy az a kép. amelyet itt majd tételrőltételre festeni fogok, annál világosabb legyen. Mert méltóztassék megengedni, amidőn felesleges vagy túlzott kiadáisokat látok, akkor nekem az ellenkező képet is be kell mutatnom, ami maid indokolttá teszi mindenki előtt, hogy miért tartom én szükségesnek az egyes tételek csökkentését vagy teljes kihagyását. E nélkül nem is tudnám elképzelni a dolgot. Méltóztassanak megengedni, hogy sorjába vegyem az egyes tételeket. Mindjárt az I. fejezetnél mag*asnak tartom a kormányzó ur tiszteletdíját. Teljes tisztelettel hajlok meg az előtt a munka előtt, amelyet a kormányzó ur Őfőméltósága az ország érdekében kifejt, azonban nekem mégis csak az volna szerény véleményem, hogy talián ezen a téren is lehetne valamelyes megtakaritást eszközölni. A kormáinyzó ur tiszteletdíjára ugyanis 92.800 pengő van előirányozva, ami papirkoronában hozzávetőlegesen meghaladja az egymilliárd koronát. majdnem egymilliárdkétszázmillió korona. Amikor a nyomorúság ilyen nagy, amikor a nemzetgyűlésen éveken keresztül hiába panaszkodunk, hogy az állam még adós azoknak, akiket annakidején elküldött az ország határainak megvédésére, amidőn az állam most már hetedik vagy nyolcadik esztendeje nem váltotta be azt az igéretét, amelyet annakidején tett a harcba vonuló katonáknak és az itthonmaradottaknak, amidőn az állam még nem váltotta be azt az igéretét, hogy a haza hű lesz fiaihoz és akik életüket és vérüket áldozzák, akik feláldoznak esetleg mindent, a családi otthont, a családi boldogságot, vért, életet és azokkal szemben tudni fogja kötelességét, amidőn még mindig ott tartunk és azt kell hallanunk a kormányzat részéről, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák részére nincs elég fedezet, amidőn az állam nem tudja beváltani ezekkel szemben az igéretét, amidőn a népjóléti ministeriumban pl. irásbelileg azzal utasítanak el egynéhány koronát könyörgő hadirokkantakat, özvegyeket és árvákat, hogy nincs fedezet: akkor én mégis csak ugy érzem, a kormányzó ur Öfőméltóságának is meg kellene elégedni jóval szerényebb tiszteletdíjjal, mint amennyi beállítva van. Hiszen meg vagyok arról győződve, hogy egy szép gesztus volna, ha a kormányzó ur Őfőméltósága, aki tudomásom szerint nem épen a legszegényebb társadalmi osztályhoz tartozik, akinek van egyéni és magánvagyona is, amelyből nap-nap után telik apritni való a tejbe, azt mondaná: »Miután szegények vagyunk, miután az állam nem tudja a háborúban résztvettekkel szemben kötelességét teljesíteni épen a nagy szegénységünk miatt, én pl. megelégszem azzal, hogy ha a magiyar állam az eddigi tiszteletdíjnak 50%-át adja részemre, mindaddig, amig olyan pénzügyi helyzetbe nem kerül, amely lehetővé teszi az állam részére, hogy magasabb tiszteletdíjban részesítsen.« Én tehát szeretném ezt a gesztust látni a kormányzó^ ur Őfőméltóságától és meg vagyok róla győződve, hogy nagyon jó hatást gyakorolna az, ha- pl. ezt az összeget a hadirokkantak, hadiözvegyek részére adná. .
