Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-543
266 A nemzetgyűlés 543. ülése 1926. évi május hó 4-én, kedden. a maga gazdálkodásában is. A nemzetgyűlés plénuma állapit ja meg költségeit és gondoskodik arról, hogy az elnök urat a rendelkezésére bocsátott hitelek felhasználásában külön szervezett számvizsgáló bizottság ellenőrizze. Én is egyik igen szerény tagja vagyok ennek a bizottságnak. Itteni megbízatásom telji&sitélsében szereztem azt a tapasztalatot, hogy a nemzetgyűlés, épugy, mint a ministerelnökség vagy más tárca, a Legfőbb Állami Számvevőszékhez beadványokat küld és eszerint, minden tekintetben aláveti magát a Legfőbb Állami Számvevőszék ellenőrzésének, ugy, mint egy minister, vagy egy ministsrium alá rendelt hatóság. Nem akarok bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni, de már abból is, amit leszögeztem, megállapítható, hogy a nemzetgyűlés elnöke a legfőbb állami számvevőszékhez beadványokat küldeni nem köteles. Minden munka, amely e beadványok készítése körül felmerül, céltalan, teljesen meddő. A számvevőszéknek nincs ingerenciája arra, hogy a nemzetgyűlésnek, illetőleg elnökének gazdálkodását ellenőrizze. Itt van a számvizsgálóbizottság, amely t mellette működik akkor is, ha a nemzetgyűlés feloszlattatik, vagy ha a nemzetgyűlés megbízatása lejár. Ha a Legfőbb Állami Számvevőszék a gazdálkodás bírálatára nézve összeütközésbe kerülne a számvizsgálóbizottsággal, egészen bizonyos, hogy a nemzetgyűlés plénuma a számvizsgálóbizottság álláspontjára helyezkednék, nemcsak azért, mert adott esetben azt találná helyesnek, de azért is, mert a számvizsgálóbizottságot semmiféle más alkotmányos szerv nem vizsgálhatja felül, mint maga a nemzetgyűlés. Ez abuzus volt. Lehet, hogy azt méltóztatnak nekem felelni, hogy ez egy szuperplusz. De az alkotmányjogi elhatárolások körül nincs megengedve a szuperplusz. (Nemes Bertalan: A zárszámadás teljessége szempontjából van szükség erre!) Igen t. képviselőtársam, ebben igaza van. Épen erre a következtetésre akarok jntni. A nemzetgyűlés elnöke csak egyet tehet. A zárszámadást a maga idejére pontosan és rendesen elkészíti, ezt a számvizsgálóbizottság felülvizsgálja és felülvizsgálás után elküldi a legfőbb állami számvevőszék elnökéhez, hogy illessze be az államháztartás egészébe, amire azért van szükség, hogy az teljes legyen. Ez az alkotmányjogi követelmény és egyedül ez a rendszer a helyes. Különben nagyon fogok örülni, ha igen t. képviselőtársam az én álláspontomat alkotmányjogi okfejtéssel meg fogja tudni dönteni. Az államadósságok fejezetére kívánok áttérni. Csak néhány szóval mutatok rá arra a fonák helyzetre, amely a jóvátételi bizottság megállapításai folytán az államadóssági terhek megosztásánál állott elő. Már az általános vitában számadatokkal igazoltam, hogy az államadósságoknál tulajdonképeni adófizetőképességünkhöz viszonyítva, 854 millió aranykoronánál nagyobb a megtakarítás. Itt csak a háború előtti és a háborútól kezdve egészen a béke létrejöttéig felvett adósságokkal kivánok foglalkozni. E két időszakból származó adósságok terhe az 1926/27. évi költségvetésben — aranykoronáról beszélek — 79 millióban van megállapítva. Ebből is le kell vonni 10 millió aranykoronát, mint a brit és francia tartozásokra fizetett részleteket, minthogy ezeket — mint az igen t. pénziigyminister ur nagyon jól tudja. — megtérítik a magánfelek az államnak. Tulajdonképen tehát csak 69 millió az ebből az időből származó adósságok terhe. Hogy áll elő az a 85 millió aranykorona megtakarítás, amely adózóképességünkkel szemben jelentkezik? Nagy-Magyarországon ugyanis, az 1914/15. évi költségvetési előirányzatot véve alapul, az évi adóssági javadalom 368 millió korona volt. Ennek négytizede, adózóképességünknek megfelelő része, 147 millió lenne. Azonban, mint már emiitettem, csak 69 millió a teher. Hogyan alakul a mi adósságunk terhe akkor, ha belevesszük a békekötéstől egészen a mostani időkig felvett adósságokat? Először azzal a kérdéssel végzek, hogy a háború előtti-és háború utáni adósságunk tőketerhe aranyban mennyit tesz ki. Ugy tudom, az adóssági teher 13 milliárd aranykorona volt. Az adóssági tőkéből mintegy 10 és félmilliárd aranykorona volt magyar kézben, külföldi polgárok kezében pedig két és félmilliárd korona. Milyen kamatot kapnak ebből a külföldiek a két és félmilliárd után? 35 és félmillió pengőt. És mit kapnak a magyar állampolgárok a 10 és félmilliárd után? 49.000 pengőt. Milyen százaléknak felel ez meg? Ez 1%-nak egyhuszad része. Ezt kapják a magyar állampolgárok! Felmerül a kérdés: hogyan lehetett a külföld részére valorizálni 24—32 és 100% erejéig? Nem lehetett volna-e szembeállítani azt, hogy 113) Él külföldi állampolgárok részére ennyire valorizálunk, akkor nekünk sem ez a teher marad itt, s akkor feltétlenül nekünk is valorizálnunk kell saját polgáraink javára. Mi nem vehetjük megtakarításnak azt, ami itt jelentkezik. Lehetetlen helyzet az, amely az államadósságok tekintetében előáll, hogy t. i. a külföldiek részére saját kötvényeink értékét valorizáljuk, a magyar polgároknak pedig azt mondjuk: nem lehet valorizálni. Ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, igen t. pénzügyminister ur, s erre a kérdésre én választ kérek. Az igen t. pénzügyminister ur engem egy kalap alá vont az általános vitában mondott beszédem tekintetében Gaal Gaston t. képviselőtársammal. Reám nézve ez megtisztelő, de a felvetett kérdések nem ugyanazok voltak; (Bud János: Én külön választottam!) Én egészen más szempontokból vittem bele egyes kérdéseket a vitába, még azok közül is többet, amelyet Gaal Gaston t. képviselőtársam tárgyalt. Ilyen az államadósságok ügye, amely a pénzügyministeri programm keretébe tartozik. Ezt a nagyfontosságú programmot az igen t. pénzügyminister ur expozéjának nem lett volna szabad nélkülöznie. De tovább megyek, s veszem a mi adósságunk összteherértékét. Akkor pedig a következőképen állunk. Mintegy másfélbillió pengő a magyar államadóssági teher. Az ennek törlesztésére és kamataira felvett 93 millióból milyen százalékban részesülnek a külföldiek és milyen százalékban a magyar állampolgárok? Megállapitottam egészen pontos számítással, hogy 96.2%-ot kapnak a külföldiek, a magyar állampolgárok pedig 3.8%-ot, Annak idején rámutattam arra is, hogy ezt a kérést a kormánynak meg kellett volna oldania a szanálási periódus alatt, még pedig ugy, hogy junktimba kellett volna hozni a nyugdíjteherrel, amely elviselhetetlen az államra s amelynek megosztása nélkül az utódállamok között számunkra^ még vergődés sincs, mert ha a szanálási-törvény hatálya megszűnik és vissza fogjuk állítani a nyugdíjakat a
