Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

248 â nemzetgyűlés 542. ülése 1926, volna valami visszaesés és akkor nem tudnék helytállni egy percig sem, mert engem érne minden szemrehányás, hogy nem volt előrelátó a pénzügyminister. Mert azt nem tudom olyan könnyen bizonyítani, hogy mit hozott ez az ország javára, mint amilyen könnyen tudnák bizony tani az esetben, ha ez nem történt volna meg, hogy mit vesztett vele az ország. (Zaj.) Legyen nyugodt t. képviselőtársam, nem én tárgyaltam az egész kérdést, hanem arravaló emberek (Gaal Gaston : Igen, a Hitelbank jogtanácsosa!) Megtörtént a rendezés, és ha én azt látom, hogy kél ország van, amelyhez fordulhatunk s amelyek tőkét kihelyezhetnek, ha azt látjuk, hogy Anglia és Amerika azok az államok, amelyek felsegítik ezt a szerencsétlen országot, én azt mondom, hogy ezeknek az országoknak mi csak hálásak lehetünk ezért (Ugy van! jobbfelöl.) Itt van például a hosszúlejáratú köicsön. Tudtuk valahol elhelyezni? S ezek az államok, amelyek nem ismerték a zálogleveleket, amelyik nem tudták micsoda intézmény ez, mégis a Földhitelintézetnek és a pénzintézeteknek derekas működése révén hozzájuttattak bennünket hosszúlejáratú hitelhez. Azt mondotta igen t. képviselőtársam, hogy ez nem a kormány eredménye, mert a tőke ide busás kamatokért jött. Higyje el igen t. képviselőtársam : sok terület van a világon, amelyeken a kamatviszonyok egyenlően alakultak ; de ez a tőke idejött, mert bizik a magyar föld hitelképességében. (Ugy van! jobbfelől. Gaal Gaston közbeszól.) Nem akadályoztunk senkit, nagyon rosszul informálták igen t. képviselőtársamat. Felajánlottam már, jöjjön el s megmutatom az egész aktacsomót, amely elődöm tárgyalásaira vonatkozik ebben a kérdésben, akkor majd meglátja, hogy mi nem akadályoztunk senkit sem. (Gaal Gaston : Csak nem engedték meg!) Megengedtük mindenkinek, de azt senki sem kívánhatta tőlünk, hogy olyan megoldásokhoz is hozzájáruljunk, amelyekhez nem adhattuk hozzájárulásunkat ; mert például voltak, akik a kölcsönnek 75°/

0-át áruhitelbe akarták adni s csöveket akartak behozni. Kérdezem : mit csinált volna a mezőgazdaság ezekkel a csövekkel? Hiszen ide pénz kellett ! Ezek voltak azok a külföldi tárgyalások, amelyekre hivatkozni méltóztatik. Azért foglaltunk ez ellen állást, mert arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy ezzel azután tönkre lehet tenni a magyar földet. Mi tőkét akartunk s ezeket olyan legjobb feltételek mellett teremtettük elő, amilyeneket el tudtunk érni. Igen t. képviselőtársam felolvasott, ha jól emlékszem, a Magyarországból egy cikket, amely a postatakarékpénztárral foglalkozott s amelyben egyrészt az van, hogy a P K. nem fogja tudni a postatakarékpénztárnak visszaadni a pénzeket, mert meg nem felelő módon vannak kihelyezve, másrészt pedig adatok vannak benne, amelyek azt mutáljak, hogy az állam pénzét milyen célokra használták fel Mondhatom, igen t. képviselőtársam, én szeretem a sajtót és amikor közélelmezési miniszter voltam, na«yon sokat köszönhettem a sajtó támogatásának. De ne méltóztassék azt hinni, hogy minden szentigaz, ami az újságban van. Ha igen t. képviselőtársam hozzám jön, én felvilágositássokkal szolgálhatok, annál is inkább, mert az újság sokszor nem is tehet róla, hogy helytelen dolgot irt, az információkat olyanoktól kapta, akik nem értik a dolgot, vagy rosszul értelmezik vagy rosszul akarják értelmezi. Nem te szék szemrehányást a sajtónak, hogy ő maga lenne rosszhiszemű, de ő sem gyakorolja azt a kritikát, amit ilyen kérdéseknél gyakorolni kell. Ezért történik, hogy lépten nyomon gyújtóanyag jut a közvéleménybe T. képviselőtársammarszemben én is alkalmaztam ezt egyik beszédemben, de most maga is nagyon élesen, nagyon helyesen mutatott rá — évi április hó 30-án, pénteken. igazán élvezettel hallgattam beszédét — a vélemények meghamisítására Ezek a sajtó utján stb. megjelenő vélemény-hamisítások olyanok, mint az a vers, amelyet Göthe a rágalomról irt Azt mondja : Nem cáfoltam meg, nem cáfolhatom meg, mert el kellene vinni egy zsákban a torony teiejere, szét kellene engedni a szélnek és próbálja azután valaki, ha megbánta, összegyűjteni. így van ezekkel a körülményekkel is : soha sem hallgatják meg a cáfolatot, soha sem annak van igaza, aki az objektiv igazságot akarja leszögezni, mindig benne ma rad egy tüske a közvéleményben, amelyet onnan kiirtani nem lehet. (Zsilinszky Endre : Tessék ezt a sajtót megrendszabátyozni !) Ebben a hivatkozott cikkben, amely feltétlenül rossz információkon alapul, egy lényállitás sem helytálló. Elsősorban már megtörténtek az intézkedések és vegye tudomásul igen t. képviselőtársam, — ha nem hiszi nekem, kontrolálja majd a Nemz.ti Banknál — hogy a postatakarékpénztári pénzek az előirt időre mind befolynak a Nemzeti Bankhoz. Ez az első tévedés. Másrészt az volt abban a cikkben, hogy a tisztviselőknek valami 270 milliárdnyi kölcsönt adtak. Én nem voltam akkor a nemzetgyűlésnek tagja, azt hiszem igen t. képviselőtársam volt az, aki megszavazta, hogy a tisztviselői kölcsönöket ezen az utón kell folyósítani. És higyje el igen t. képviselő társam : nagyon helyes utón járt akkor, mert a tisztviselőknek a múltban az volt a vesztük, hogy a leglehetetlenebb uzsorahitelekre voltak utalva. (Ugy van! jobbfelől.) Senkit ugy ki nem szipolyoztak, mint a tisztviselőt, és nagyon erős gazdasági és szociális meggondolás vezette azt a ministert és a nemzetgyűlést, amely megszavazta, hogy ilyen utón módon juttassák kölcsönhöz a tisztviselőket. Nem az állam pénzével és nem is adóbevételekkel bonyolittattak, nem is 270 milliárdot, hanem csak 120—130 milliárdot tesznek ki, fedezetük pedig a birói letétek. A birói letétekről nem kell magyaráznom, hog}' azokat valahogy g3'ümölcsöztetni kell, és vájjon lehet-e helyesebben felhasználni, mint ha a sokszor teljesen megszorult szegény tisztviselő osztályon segitünk velük ? (Helyeslés.) Igen t. képviselőtársam egy másik adatot is idézett, mégpedig azt, hogy a zálogházak részére nem tudom hány száz milliárdot bocsátott rendelkezésre a postatakarékpénztár. (Gaal Gaston : 180 milliárdot !) Örülök, hogy 180 milliárdot mond, az a cikk talán háromszor annyit emlit. (Gaal Gaston : Nem, 180 milliárdot !) Ezzel kapcsolatban ismét csak azt mondom igen t. képviselőtársamnak, hogy ez nem állami pénz, ezt a postatakarékpénztár a maga pénzeivel bonyolította le. Mit gondol igen t. képviselőtársam, mi a postatakarékpénztár hivatása ? Azonkívül, hogy az államnak tulajdonképen pénzközvetitő szerve — mert rajta keresztül folynak be a Nemzeti Bankhoz a bevételek, másrészt pedig rajta keresztül mennek ki a kiadások — óriási mennyiségű magánpénz is folyik be hozzá, roppant clearing-forgalmat bonyolít le, betétek vannak a postatakarékpénztárnál. Ezeket valahogy neki is gyümölcsöztetnie kell. A törvényhozás volt az, amely ezeket a zálogházakat a kereskedelemügyi minis'

er ur törvényjavaslata alapján, centralizálta a postatakarékpénztárnál. Ha igen t. képviselőtársam ezt nem helyeselte, miért nem hallatta akkor szavát ? De ma már törvényes rendelkezésekkel állunk szemben s ma az ellen, hogy a postatakarékpénztár pénzforgalmának egy részét erre a célra fordítja, gazdaságpolitikai szempontból kifogást emelni nem lehel. Az más kérdés, arról lehetett vitatkozni, vájjon állami intézmény legyen-e a zálogház, vagy magánintézmény, de ezt már eldöntötte a törvényhozás azzal, hogy állami intézménnyé tette. Ezt tudomásul kell venni. Igen t. képviselőtársam ismételten szóvá tette