Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

Á nemzetgyűlés 542, ülése 1926.'évi április hó 30-án, pénteken. 239 Vagy izgatott odakinn a magyar nemzet ellen — legalább is a mai államhatalom ellen — vagy nem. Ha nem izgatott, akkor miért nem engedték haza évekkel ezelőtt ? Általában miért kellett neki innen kimennie ? Ha pedig bűnös volt a nemzet ellen, akkor hogy lehetséges az, hogy most büntetlenül itt járhat ? Tiszta logikát kívánok, mert én még a t. túloldallal szemben is azt akarom mondani : egyenes munkát kívánok. (Györki Imre : Tiszta bort a pohárba, mi ?) Én tudom, hogy sokkal tisztább bort szoktam inni, mint amilyen zavaros aggyal önt a Jehova megáldotta. (Derültség és mozgás.) Elnök: A képviselő urat sértő kifejezéséért kénytelen vagyok rendreutasítani és kérem méltóztassék beszéde folyamán hasonló kifejezéstől tartózkodni. (Propper Sándor: Ez Lendvai-modor !) Lendvai István : Bocsánatot kérek, hogy az agyvelő hasonlattal illettem. Csak azt kell kérdeznem, hogyha Weltner Jakab és Lovászy Márton is nyugodtan itthon ülhet egy keresztény nemzetinek nevezett rendszer jóvoltából, akkor miért kellett nekem pár héttel ezelőtt a szegedi Uj Nemzedék hasábjain azt olvasnom, hogy a szegedi törvényszék Wild-tauácsa több heti fogházra és Magyarország területéről örökös kitiltásra Ítélte azt a Gyenge Erzsébet nevű háztartási alkalmazottat, — ahogy a cselédeket az önök demokráciája óta hivják — aki valahogy átkerült ide megszállott területről, szerb csendőr a vőlegénye és aki állítólag a börtönben némely megjegyzéseket tett Magyarország mai helyzetére nézve. Mert nem hiszem, hogy e nemzetgyűlés bármely oldalán lenne egy képviselőtársam is, aki azt a Gj'enge Erzsébetet azzal vádolhatná, hogy a Népszavának, felelős szerkesztője volt akkor, amikor az Önök szabadságjoga alapján a gyűjtőfogházban az egységokmányt aláirta a szociáldemokrata párt vezetősége (Tárnái Dániel : Valami ujat !) ; amikor Weltner Jakab nevével jegyeztetett a Népszava, amely az ellenforradalmi ludovikásokat is militarista süvölvényeknek nevezte. Az én egyszerű tudomásom szerint akkor nem Gyenge Erzsébet, hanepi Weltner Jakab jegyezte a Népszavát és az én legjobb tudomásom szerint nem Gyenge Erzsébet háztartási alkalmazott volt az, aki nem tudom, mely okokból innen Bécsbe menekülvén, ott a »Jövendő« című lapot alapította és a magyar nemzet megbecsülése ellen annyi vétséget követett el. Hát T. Nemzetgyűlés, ha egyszer demokráciát hirdetünk, ha egyszer azt hirdetjük, hogy mindenki,« aki bűnös, szenvedjen és pusztuljon, akkor nem tudom megérteni én, aki nem akarok mindenáron ellenzéki lenni, hogyan lehet Magyarország területéről örökre kitiltani azt a Gyenge Erzsébetet akkor, amikor itt a Weltner Jakabok és Lovászy Mártonok nemcsak ki nem tiltatnak, hanem az elmúlt forradalmi esztendők tanulságai után ide behivatnak, itt toreláltatnak. Méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek egy másik kérdésre amellyel kapcsolatban itt e tiszteletreméltó falak között annyi hetet elpocsékoltak : áttérjek a frankügyre és végre néhány szóval csekélységem véleményét is ismertessem à nemzetgyűléssel. Nem büntetőjogi értelemben, mert hiszen ez természetszerűleg arra a íüggetlen magyar bíróságra tartozik, amellyel kapcsolatban maga Briand is, az a baloldalról sűrűn apostrofált francia ministerelnök is kénytelen volt elismerni, hogy Franciaország se tűrné egykönnyen azt, hogy bárki is beleszóljon az ő büntető igazságszolgáltatásában. En e pillanatban anélkül, hogy praejudikálnék a bíróság döntésének, — nem is praejudikálhatok, mert nem vagyok felelős állásban, — nem kutatom azt — lehet hogy ez súlyos kifejezésnek fog látszani — hogy vájjon mindazok akik a francia frank hamisítását megpróbálták — ismétlem megpróbálták — valóban tisztán csak irredenta vagy általában hazafias célra szánták-e ezt, vagy úgynevezett önző célra. T. Nemzetgyűlés ! Egy összetört nemzet tagjainak még ahhoz is joguk van. A lényeg az, hogy ha sikerült volna nekik megvalósítani azt, amire törekedtek, akkor még önző célok feltételezése esetén is azzal a trianoni Franciaországgal szemben történt volna baj, amelv trianoni Franciaországgal szemben nekünk az élő Isten, a történelem és gyermekeink nevében mindenre jogunk van. Mert egy ol\an nemzetnek, amelynek — mint a hogy legutóbb egy olasz iró könyvében is olvastam — levágták kezét, levágták lábát, joga van a tiz körmével és a harminckét fogával is védekeznie (Szomjas Gusztáv : Csakhogy nincs körme !) egy olyan nemzetnek, amelyet a trianoni Franciaország tett tönkre szabadságjogok és demokrácia szavalása közben, mindenre joga van a trianoni Franciaországgal szemben. Vagy hí ez talán nem is tetszik mindannyiuknak, akkor azt kell mondanom, t. uraim, hogy egy otyan nemzetnek, amely ezt cselekedte Magyarországgal, semmi erkölcsi joga nincsen ahhoz, hogy bármifele cselekményt is számonkérjen ettől az országtól ; legkevésbbé van joga ehhez egy olyan nemzetnek, amelyről nyilvánvaló, bebizonyított tény, hogy a Ruhr-vidék megszállása idején az akkor uralmon volt Poincaré-kormány égisze alatt az eddig eruált adatok szerint 26 millió arany mark át részint elrabolt, ha kellett még betörő-eszközök igénybevételével is, részint pedig meghamisított. Egy ilyen nemzettel szemben jogunk van azt mondani, hogy ne keressék rajtunk ! Nincs erkölcsi bíráskodáshoz joga annak a nemzetnek, amely demokráciát, a népek felszabadítását szavalván, az orvul, a maga destruktív eszközein át letiport, le győzött országgal szemben a banditizmusban odáig ment, hogy évszázadig a történelem szégyene lesz, hogy a huszadik században a kannibalizmust kulturnemzetek odáig tudták vinni, mint amennyire tudták vinni az úgynevezett művelt Nyugaton. Ilyen nemzeteknek nincsen joguk banditizmust emlegetni. Ha van banditizmus, az a trianoni békeszerződés, (Barthos Andor : Ez igaz !) ha van banditizmus, akkor az a világ becsületes, komoly, a magunk magyar fajtájára annyira jellemző gavallér világnézetet félrevezető wilsonizmus, amelyre nagyon helyesen, és nagyon pontosan mutatott rá az én igen t. Gaal Gaston képviselőtársam fUgyvan! Ugy van ! a jobboldalon.) Én nem azt akarom ezzel mondani, hogy Trianon mindent ment, de Franciaországtól megtagadom ; nem nevezheti magát többé la grande nationnak az a nemzet, amely elsősorban okozója volt a maga hisztérikus rettegésében és gyűlöletében mindannak, amiben ma egész Európa, sőt azt lehet mondanom, az egész földgömb hánykódik. De kell, hogy ennek a frankügynek bizonyos magyarországi részleteire is rátérjek. Megtörtént az, — és egy gyenge és szerencsétlen rendszer részéről ugyancsak még mindig megtorlatlanul maradt — hogy akadt egy hetenkint egyszer megjelenő lap, amely megtudta kapni a megjelenési engedélyt, akkor, amikor nagyon komoly tényezők ettől a rendszertől ezt hiába kérték, s amely lap odafordult az úgynevezett művelt Nyugathoz. Körinterjut kért Poincaré úrtól kezdve egy csomó nyugati úgynevezett nagyságtól. Mielőtt némely válaszokra rátérnék azt kell, hogy kérdezzem : mit gondol a t. magyar nemzetgyűlés mi történt volna a letiport Franciaországban 1871-ben, — amely pedig nem is letiportatott a szónak mai magyar értelmében, — ha akkor akadt volna egyetlen egy francia napilap, amely az ellenséges hatalmak vagy azok előkelőségeinek véleményét kérte volna meg a francia-porosz kérdés33*