Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

â3l À nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. — és 1 számtanácsos, továbbá 11 százados, 2 főhadnagy és"4 hadnagy s méltóztassék megnézni a mai költségvetést : találunk ebben 11 alezredest — ezek egy év alatt léptek elő ; a múlt költségvetésben már kifogásoltam ezt a tételt, s a belügyminister ur nem tudott, vagy nem akart válaszolni — van 6 őrnagy, 33 százados és 39 főhadnagy. (Gaal Gaston : Összesen pedig ?) Összesen 89 fő, mig békében 26. (Gaal Gaston: Szóval, háromszor annyi.) Én nem hiszem, mert tapasztalatom szerint ezóta az összes hivatalokban általában bevezették a gépírást; és ha az Írógépeket is figyelembevennénk, amiről kimutatás nincs, valószínű, hogy itt még a segéderők is megszaporodtak ugyan ebben az arányban. {Gaal Gaston : Anélkül nagyon szomorú a hivatal és unalmas az az öt óra! Meg kell édesíteni !) A békebeli összlétszám a belügyministeri umban, (Gaal Gaston : A kopogtatás szükséges ! — Peyer Karoly: Mondja Viczián!) számitásom szerint 1913-ban 347 volt ; azonban megjegyzem, hogy abban a költségvetésben 35 főispáni titkári állas is szerepelt, de időközben ezeknek az állásoknak nagy részét megszüntették, mert a főispáni titkári teendőket a vármegyei aljegyzők látják el, nem mint státusban levő tisztviselők, hanem mint a megyei autonom testület tagjai. De roppant érdekes más számadatokat is találunk a törvényhatóságok és községek költségvetésében. A békében ez 38,235.000 koronát tett ki, a mai költségvetésbe pedig 12.510.320 pengő van felvéve. A költségvetési tétel csökkenése itt szintén nincs arányban a törvényhatóságok tényleges Csökkenésével, vagyis a törvényhatóságok rovására a belügyi költségvetés itt előnyösebb színben tűnik fel a békebelihez viszonyítva, egyszerűen annál az oknál fogva, hogy itt változások történtek. Ugyanezek az állapotok vannak a többi ministeriumokban is. A kereskedelemügyi ministeriumban a központi igazgatás költségei kitettek 1913-ban 2,107.000 koronát, ma pedig, 1926-ban kitesznek 2,576.502 pengőt, annak dacára, hogy a kereskedelemügyi ministeriumból is lekapcsoltak néhány közigazgatási ágat és áthelyezték pl a biztosítási ágat a népjóléti ministeriumba. Vannak azután egyéb igazgatási ágak, ahol a személyzet létszámában alig van változás Ilyen pl. a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőség. Ott az 1913. évi és a mostani létszám között mindössze 1, mondd 1 a különbség. (Peyer Károly : A többi is elmehetne !) Egy emberrel van ott kevesebb, mint volt békében, bár valamivel kisebb az a terület, amelyen hajózhatunk és amelyen vasutaink mennek. (Peyer Károly : Azért irják össze a csónakokat ! Egészen meg lehelne szüntetni !) Amikor ilyen tételeket látunk, — csak egy párat voltam bátor felemlíteni, — akkor talán mégis joggal kérdezheti valaki : hát azért van-e a pénzügyministerium amelynek hivatása a többi ministeriumol ellenőrizni, azért van-e a pénzügyi bizottság és azért van-e az állami számvevőszék, hogy a nemzetgyűlés hat év óta zárszámadást ne kapjon? Miért vagyunk akkor itt ? ! Azért, hogy az egyik oldal a másiknak mindenféle szép jelzőket osztogasson, hogy céltalan vitát folytassunk itt, amiből az országnak édes-kevés haszna van, vagy pedig azért, hogy ugy tekintsük magunkat, mint az adófizető polgároknak bizalmi emberei, akik hivatva vannak az adófizető polgárokat a bürokráeióval szemben esetleg megvédeni, vagy legalább is vigyázni arra, hogy tekintettel az ország súlyos gazdasági helyzetére, a gazdaságilag hiába való kiadások az egész vonalon beszüntettessenek ? (Áz elnöki széket ScitoTSzky Béla foglalja el.) Én sokkal jobb szerettem volna, ha a költségvetési vita ebben a mederben folyik, mintsem ugy, hogy a költségvetési szónokok az egyik oldalról az mondják esetleg: minden rosszul van ugyan, de én mégis bizalommal viseltetem a kormány iránt és elfogadom a költségvetést, a másik oldal pedig azt mondja: én bizalmatlan vagyok, de esetleg ép olyan éles azoknak a kritikája, akik bizalommal vannak, mint azoké akik bizalmatlanok. Nem állitom, hogy ez a jelenség egyedül a magyar nemzetgyűlésnek a betegsége. Aki figyelemmel kisérte az angol parlament életét, esetleg az angol házszabályok történetét, tudja azt, hogy Angliában is átérezték azt a fonák helyzetet, hogy a költségvetési vita nem szolgálja azt a célt, amit szolgálnia kellene, annál az egyszerű oknál fogva, mert egyfelől a képviselőknek nem jut minden adat a birtokukba, különösen azok az adatok nem, amelyeket csak az adminisztráció mondhat meg, ha meg akar mondani, másfelől pedig azért nem, mert általános fejlődés íolytán a kritika azok részéről, akik a mindenkori kormány táborához tartoznak, — és itt teljesen mellékes, hogy melyik párt van uralmon, - megszűnik annál az egyszerű oknál fogva, mert a kormány rendszerint kikéri magának azt, hogy neki ebben a kérdésben kellemetlenkedjenek. De hozzájárul mindig az is, — és erre rájött az angol parlament — hogy hiábavaló minden komoly, szakszerű felszólalás és más megoldási lehetőség olyankor, ha valaki vagy többen szakszerűen rámutatnak a hibákra és szétszedik a költségvetést ugy, amint azt komolyan tárgyalni kell ; mert amikor elkövetkezik a döntés, döntenek is a felett ugy, hogy azok, akik talán nem is tudnak a dologról, akiknek halvány fogalmuk sincs az egész anyagról, egyszerűen a csengőjelre, vagy egyes parlamentekben valami más jelre bejönnek a terembe . bejön a gép és szavaz. Mindenesetre már az angol parlamentben is kezdenek gondolkodni a felelt, hogy a költségvetés tárgyalására valami más megoldást kell találni, olyat, amely elsősorban kiküszöbelje azt, hogy a költségvetés egyes tételeinek felpiszkálása és bírálata ne tekintessék bizalmi vagy bizalmatlansági kérdésnek, mert ezen az alapon nem lehet észszerűen dolgozni. Ha valaki megállapítja, hogj

r valamelyik bevétel vagy kiadás nincs arányban az ellenszolgáltatással, amit azért az összegért nyújt; ha valaki megállapítja, hogy nincs harmónia a két szolgáltatás között és e tekintetben javítást kér, hogy ez miért legyen bizalmi vagy bizalmatlansági kérdés, ezt józaneszü, egyszerű ember kint az életben, akit nem fertőzött meg a modern politika, nehezen fogja megérteni. Én talán azok közé a kevesek közé tartozom, akik a költségvetés kérdését egyáltalán nem tekintik bizalmi kérdésnek. Én a költségvetést csupán az észszerüség, a becsületesség szempontjából vagyok hajlandó bírálni. De a költségvetés elfogadható azért, mert arányban van ; nem mondom, hogy az arány mindig ideális, de mindenesetre látható, hogy itt az ellenszolgáltatás és az áldozat között megvan az arány, hogy itt nincs nagyobb fokú gondatlanság, akkor én ezt a költségvetést elfogadom, mert a költségvetés el nem fogadásával feltartóztatnám az állam életét — ha egj^általán a költségvetés el nem fogadásának volna értelme, nagyobb értelme, mint amilyen van gyakorlatilag, — nem tartom szükségesnek. Ha azonban én azt mondom, hogy azért fogadom el, mert bizom a kormányban, de látom, hogy ez rossz, ezt az argumentumot komoly argumentumnak elfogadni nem tudom. (Ugy van ! a halközépen.) Amint a múltban már több izben is abban a helyzetben voltam, hogy súlyos kifogásaim volak a költségvetés ellen, ugy a jelen esetben is súlyos kifogásom van a költségvetési tételek egyike elíen, és ez az állami üzemekre vonatkozik. Én a közigazgatás költségvetését ugy, ahogyan van, annak