Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

À nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. â3â alacsony összegeket vett fel a közigazgatás költségeire. Egy ilyen költségvetéssel ment ki Parisba tárgyalni és e költségvetés alapján készült el azután az a tervezet, amelyet szanálási költségvetés címen ismertünk meg. Kérdem : okos volt-e, bölcs volt-e alacsonyabban felvenni a közigazgatás költségeit, mint amennyibe az okvetlenül kerül ? Mert hiszen az az összeg már akkor is teljesen abszurd volt és abszurd ma is. Lehet-e egy államot hosszú időn át olyan tisztviselői karral, olyan közigazgatással kormányozni, amely megélni sem tud ? Én már akkor hangoztattam, hogy nem észszerű dolog, ha a tisztviselő-fizetéseket sokkal az európai színvonal alatt tartják, mert ez teljesen lehetetlen állapotokat kell hogy szüljön. Mi történt ekkor ? Amikor a közigazgatás költségeit az igen t. volt pénzügyminister ur megállapította, megfeledkezett egyről : arról a nagyon egyszerű körülményről, hogy nem lehet az egyenes állami adókat alapul venni, nem lehet rendes viszonyokról beszélni addig, amig nincs rendezve a törvényhatóságok és községek háztartása. Ezek rendezése mind a mai napig késik, hiába várunk, erre még ma is, pedig az ideiglenes rendezés nem megfelelő. Azt hiszem, aki vesz magának annyi fáradságot, hogy beletekint egy kicsit a dolgok mélyébe, kénytelen lesz nekem igazat adni abban, hogy teljesen irreális állapotok származnak akkor, ha például egyik községnek van községi iskolája, melynek terhe költségvetésének 50 %-át teszi ki, egy másik községben alig futja még egy felekezeti iskola fentartására is, a harmadik községben pedig állami iskola van. Ezekből a különféle iskolatípusokból és az ilyen hasonló más költségvetési tételekből teljesen lehetetlen állapotok származnak. Ha általában a közterhekről beszélünk, van egy másik tétel is, amelyet szintén nem hagyhatok figyelmen kivül és ez a különböző hitközségi adó. Az a körülmény, hogy a törvényhozás nem tartotta szükségesnek, hogy ezeket az eminenter gyakorlati kérdéseket is meg próbálta volna oldani, eredményezi azt, hogy előfordulnak olyan abszurd esetek, hogy tudomásom szerint egy községben hitközségi adó címen az összes állami adók tizenháromszorosát, egy másik községben pedig kétszeresét akarják közigazgatási utón behajtani. (Zaj a jobboldalon.) Egy kis csendet kérnék, mert ugy látszik, lent az akusztika más, mint a magasabb régiókban. Teljesen lehetetlennek tartom, hogy amikor egyik községben 50%-ot tehet ki a községi adó, ugyanakkor az állam hozzájáruljon és módot nyújtson arra, hogy a hitközségi adó címén kivethessék az egyenesadó kétszeresét, tehát 200 %-át vagy 1300 %-át is és az be is hajtassék. Ha ilyen dolgok megtörténhetnek, erre csak annyit mondhatok, hogy gyakorlati érzékem és gondolkodásom szerint valami talán még sincsen itt rendben. (Forster Elek : Ez is az egészséges szanáláshoz tartozik.) Addig nincs egészséges szanálás, amig nincs egyensúly az állam bevételei és kiadásai között egyfelől, másfelől nincs egyensúlyban az állam gazdasági ereje. Akinek jobban megfelel a kifejezés : a nemzeti vagyon vagy az állampolgárok vagyonának összessége. Nem az a fontos^ hogy a papíron benyújtott és kimutatott kiadások és bevételek hajszálnyira megegyezzenek vagy kikerekítve számadási műveletekkel néhány százezer korona plusszal végződjenek ; hanem az a fontos, és arról van szó, hogy amit az állam különböző közszolgáltatások címén elvesz az egyesek vagyonából és azt elkölti, az arányban legyen egyfelől' az állam vagyonával, másfelől arányban legyen — és ez a fontos — azzal az ellenszolgáltatással, amelyet az állam az elvett pénzek fejében nyújt. És a költségvetési vita nézetem szerint elsősorban ezeknek a megállapítására volna hivatott és nem arra, hogy mindenki a saját ízlése, belátása vagy esetleg belátásnélkülisége szerint minderről, mindenféle irányban beszéljen. Azt hiszem, hogyha szakszerűség szempontjából vizsgálnók ezt a költségvetési vitát, vagy venné valaki magának azt a fáradságot, hogy az elhangzott beszédeket elolvasná, meg kellene állapítani, hogy szorosan a költségvetésről és a költségvetéssel összefüggő kérdésekről nem valami bőven volt ebben az ülésteremben szó. (Kenéz Béla: Szakértelem kell ! ) Ugy van, szakértelem kellene, de ugy látszik, hogy a szakértelem hiánya nemcsak itt a nemzetgyűlésben mutatkozott, hanem merem mondani, a pénzügyi bizottságban is, mert hiszen a nemzetgyűlés a pénzügyi bizottság jelentését elfogadta, amely jelentés jóindulatulag vesz tudomásul mindent, amit a pénzügyminister ur beterjesztett. És ha szakértelmet keresünk, ennek hiányát és a pontosság hiányát a költségvetés különböző lapjain ugyancsak megtalálhatjuk. (Gaal Gaston : Természetes ! Felemelik a pénzügyi tisztviselők fizetését pótlék alakjában ! — Peyer Károly : Jutalmak !) Hogy valami dicséretet mond a pénzügyi bizottság, ezt megértem ; megértem, hogy megragadja azt, ami látszólag eredmény. Mondom : emberileg megértem, .hogy akar valami jót is mondani a pénzügyministerre," akiről általában nem szoktak jót mondani. Azt is megértem, hogy Magyarországnak annyi pénzügyi és gazdasági főtanácsosa van, hisz egyik kéz a másikat mossa. És kölcsönösen megállapítják, hogy minden jól van, mindenki megtette a magáét. A publikum azután csak utóbb érzi egy kicsit, hogy itt talán még sincs minden rendben olyan mértékben, amint kívánatos volna. Ha venné valaki magának a fáradságot, — megjegyzem : nagy fáradság volna — hogy összehasonlítsa a békebeli Magyarország költségvetésének egyes tételeit a mostani költségvetés tételeivel, nagyon furcsa képet nyerne. így pl. ha összehasonlítaná az egyes ministeriumokban a központi szolgálatra felvett költségeket az összes kiadásokkal vagy csak egy-egy ministerium költségvetéséve! is, nagyon érdekes dolgokat találna. Azt találná pl., hogy Magyarország belügyi igazgatásának központi költsége 1913-ban kevesebbet telt ki, mint kitesz az 1926/27-iki költségvetési évben. (Gaál Gaston : Nagy Magyarországon !) Nagy Magyarország belügyi központi költségei 2.899,110 aranykoronát tettek ki, ma pedig kitesznek 3,294.880 pengőt. De ne méltóztassanak elfelejteni, hoyy 1913 ban, amikor majdnem 3 milliós központi költségkiadás szerepelt, a belügyministeriumhoz tartoznak olyan igazgatási ágak is," amelyek azóta áttétettek egy külön ministerium kebelébe (Erdélyi Aladár közbeszól.) Közbeszóló t. képviselőtársam a csendőrséget emiitette. (Erdélyi Aladár : Rendőrséget mondtam !) Itt csendőrséget mondtak, és a csendőrségre vonatkozólag ismét egy pár nagyon érdekes tételt találhatunk, amelyek hallatára még igen t. képviselőtársam is meg fogja csóválni a fejét. Bátorkodom a csendőrség létszámából pár adatot ismertetni. Békében a csendőrség száma kb. ugyanakkora volt, mint ma. (Peyer Károly: 11,850 fő!) De ha az 1913-beli adatokat nézem, nem találok ott tábornokokat, mig ma 3 tábornokot látok. 1913-ban volt 10 ezredes, ma van 22 ; 1913-ban volt 9 alezredes, ma van 29 ; 1913-ban volt 9 őrnagy, ma van 36. (Gaál Gaston : Itt nincs egyke ! — Derültség. — Peyer Károly : Ezek szaporodnak, mint a házinyulak.) De még egy rohamosabb szaporodást bátorkodom ismertetni, ez pedig a csendőrségi gazdászati-tiszti osztály. Békeben volt 2 törzsszámtanácsos - ez a rang megfelelt kb. az ezredesi rangnak