Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-542
À nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. 207 mintha itt semmi baj nem volna. De akkor netessék azt állítani az ellenzékről, hogy demagógiát üz, amikor ezeket a panaszokat elmondja. Hiszen ha sorra vesszük az egyes kérdéseket, akkor látjuk, mennyi mulasztás történik, szinte szándékoltaknak látszó mulasztások, amelyek a maguk rossz és végzetes következményeit kétségtelenül máris, méhükben hordják. Nem beszélek másról, csak a földreform kérdéséről. AmiKor kiosztották a szegény nincstelenek számára a házhelyeket, mint az első és legfontosabb szükségletet, nem gondoskodtak arról, hogy az a szegény nincstelen tudjon is házat épiteni. Mi már több esetben felhívtuk a pénzügyi és a népjólétügyi kormány figyelmét, valahogyan találjon módot arra, hogy ezek a szegény nincstelen emberek, ha már megkapták a házhelyet — amely most már meddővé vált a termelés céljaira is, mert oda házat kell épiteni — tetőt is húzhassanak fölé. ígéreteket kaptunk, kiderült azonban, hogy az ilyen házhelyekre való építkezések előmozdítására talán mindössze 60 milliárdot volt kegyes engedélyezni Smith főbiztos ur. Ebből a vidéknek 14 milliárd jut, vagyis ennyi az egész országban kiosztott házhelyek részére folyósítható építkezési kölcsön. Méltóztassanak elképzelni micsoda nevetséges dolog ez, micsoda szociális intézkedés ez. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Egyetlen spekulánsnak épen elég !) És minden vonalon így van. Ezeken a dolgokon végre is nem lehet ilyen könnyelműen elsiklani. (Nagy Vince : Borzasztó ! Miért nem születtek a magyar parasztok mind spekulánsoknak, hogy amerikai tőzsdén elspekulálják a pénzt !) Ezek után pedig nem lehet csodálkoznunk, hogy ha a pénzügyníinister ur ennyire optimista, akkor a tőlünk mégis csak idegen, bár jóindulatú ellenőrző Smith főbiztos ur hasonlóképen optimista s hogy legutóbbi havi jelentésében megállapítja, hogy itt ugy általában semmi sem rossz, itt minden rendben van ; az egyenesadó-jövedelmek emelkedtek, viszont a forgalmiadó-bevételek csökkentek, mondván : azon oknál fogva, hogy a kulcsot leszállították 3%-ról 2%-ra, holott — nem gondol arra, hogy — ezek a forgalmiadó-jövedelmek azért csökkentek, mert maga a forgalom van megszűnőben, mert tudjuk nagyon jól, hog5 T a forgalmi adónak 3%-ról 2%-ra történt leszállítása nem jelentette magának a forgalmi adó összegének kevesebbitését. Sőt olyan súlyos kirovások történtek, olyan különös felértékelése történt a forgalomnak, hogy többet fizetnek, mint amennyit a három százalék mellett fizettek. Itt azonban az történt meg, hogy a forgalom teljesen megszűnt, a gazdasági vérkeringés megbénult, az üzleti élet pang és ennélfogva, nem lévén forgalom, természetesen a forgalmi adó is kevesedett. Mindezek az aggasztó gazdasági jelenségek indokolttá tehetik mindenki előtt, hogy a legnagyobb bizalmatlansággal fogadja a költségvetést nemcsak ezen az oldalon, hanem a túlsó oldalon is, és én meg vagyok róla győződve, hogyha a túlsó oldal lelkiismerete megmozdulna (Nagy Vince : Túlsó oldal ? Hát az hol van ? Vagy csak oldal van már ; egy képviselő sincs itt !), akkor ők sem tudnának oly közömbösen elsiklani e rettenetes helyzet felett. Nekik azonban minden mindegy, mert a kormányzatnak sikerült ezt a többséget a maga képére formálnia ; a kormányzatnak egyetlen egy célja van és ezért minden áldozatra kész : minden eszközzel a maga hatalmi politikáját akarja biztosítani. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Ezt szolgálta minden törvényes és minden közigazgatási intézkedése a legutóbbi öt esztendő alatt. Amit a gyülekezési és egyesülési jog körül elkövetett (Propper Sándor ; Hol vannak a ministerek?), amit a sajtószabadság sérelmére elkövetett, (Neubauer Ferenc : Ketten vagyunk már ! — Nagy Vince : Most végre egységes a többségi párt !) azt mind csak abból a célból tette, hogy a maga hatalma meg ne rendüljön. (Propper Sándor : Szégyeljék magukat I) Prevenciói vannak ezen a téren és ha valahol hatalmának valami folytonossági hiánya mutatkozik, már előre jelentkeznek azok az ígérgetések, hogy micsoda kormányzati intézkedések fognak majd történni, vagyis az egész kormányzati verkli egyetlenegy hangnemre van beállítva arra, hogy a kormány tovább tudjon exisztálni és tovább tudja boldogítani a maga bölcseségével ezt a szegény országot ; amint látjuk, kitűnően is, mert van gazdasági válság, van politikai válság, van erkölcsi válság (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.), van külpolitikai, belpolitikai és szociális válság. (Hegymegi-Kiss Pál : »Mi lesz velünk?«) Bethlen ministerelnök ur a Tisza-lakomán mondott emlékbeszédében maga vetette fel a »Mi lesz velünk ?« nagy kérdését és hallatlan peszszimistának mutatkozott. E tekintetben ellentétbe került a pénzügyminister úrral, pedig talán közvetlenül utána mondotta el beszédét. Miért pesszimista a ministerelnök ur ? Azért, mert pillanatnyilag megrendült saját egyéni poziciója a kormányban és ilyenkor egyszerre sötét szemüvegen látja a közállapotokat ; (Nagy Vince : Ha ő nincs, azt hiszi, az ország is inog!) keresi a jövőt, orientálódik a jövőt illetőleg, hogy hogyan tudja megerősíteni helyzetét. És akkor elkövetett egy külpolitikai baklövést ; akkor nekirugaszkodik Németországnak és Oroszországnak, a németorosz szerződésnek, holott valamikor ő volt az, aki az orosz szerződést a nemzetgyűlés elé akarta hozni, mely szerződés ellen ezen az oldalon tiltakozott az ellenzék. Ez a dolog akkor nagy resensust keltett a többségi párt soraiban is, most meg egyszerre, mert valami taktikai szempont ugy diktálja, a ministerelnök számára, megint nagyon ellene van a német-orosz szövetségnek, amelyhez voltaképen semmi közünk. Ellene van, mert van egy feszélyező oldala ennek a kérdésnek Franciaország felé ; jó volna e pillanatban Franciaország előtt jó fiúnak lenni és ezért egy ilyen diplomáciai bókot vágott a t. ministerelnök ur Franciaország felé. Azt hiszem azonban, hogy itt is az történt, ami történni szokott a nagyon szinthetikusan, nagyon komplikáltán gondolkozó emberekkel, hogy túllőtt a célon, mert ha valaki nagyon ravasz ember, azt épen olyan könnyen rajtaérik a ravaszságon, mint a kevésbé ravasz embert. Itt valahogyan egyensúlyozni kellene a gondolkozást, mert annyira áttetsző volt a ministerelnök urnák ez a gesztusa, hogy abban a percben megértették mindenfelé, megértették Magyarországon, de megértették Franciaországban is. Egyáltalában a külpolitikában, mint mindent más téren, nagy pechje van az utóbbi időben a ministerelnök urnák. Mert micsoda pech kell pl. ahhoz, hogy a magyar királyi kormányzatnak volt külügyministere, gróf Bánffy Miklós, mint olvassuk, egyszerre csak román állampolgár, jó román állampolgár. (Propper Sándor : Jó román hazafi.) Én elmélkedtem erről a kérdésről és beszélgettem róla képviselőtársaimmal, akiktől különböző véleményeket hallottam. (Nagy Vince : Ott a haza, ahol a haszon !) Voltak képviselőtársaim, akik nagy bölcsen és meggondoltan azt állapították meg, hogy nagyon helyes, hogy gróf Bánffy Miklós, volt külügyminister, román állampolgár lesz, mert talán ott segíthetni fog a magyar ügynek. (Nagy Vince : Saját ügyének !) Ama rég! principium alapján mondják ezt, hogy jobb lett volna, ha magyar testvéreink ott maradtak volna Erdélyben és nem menekültek volna SP*
