Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

184 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április'hó 29-én, csütörtökön. zel 8 millió a lakosa s helyzete olyan elszigetelt az európai politikai zür-zavarban, hogy ha ez az ország meg akar maradni, össze kell fognia. Ha erről van szó, hogy az összefogás eszméjét mi is magunkévá téve, próbálunk összefogni, mi történiki Addig kell az összefogás, addig kell a mi jó szándékunk, amig a bajokra esetről-esetre rá nem mutatunk; de abban a pillanatban, amikor hangot merünk adni felfogásunknak, nines szükség az összefogásra, mert abban a pillanatban destruktívek, lázadók, bolsevisták vagyunk. (Szomjas Gusztáv: A kritika szükséges, azt elismerjük!) Nem hizelgünk magunknak azzal, hogy mi itt a politikai iskola magas nivóju anyagát prezentáltuk önöknek, őszintén megmondjuk, hogy első esetben vagyunk benn a törvényhozásban. Nekünk nem adatott meg az, hogy bent, a politikai élet sima parkettjén évtizedeken vagy évszázadokon keresztül tanulhassuk a politika praxisát. Mi az utcán csináltunk néhány évtizeden keresztül politikát, onnan kerültünk ide. Egy azonban bizonyos:^ hogy minket szállíthassanak, hogy minket bárki is gesztenyének kaparhasson ki önmaga és osztálya számára, arra mi nem vagyunk kaphatók. Hiába is próbálnak bennünket olyan öszszefogásra megnyerni, amelyben mi vagyunk a szenvedő felek, a gesztenyekikaparók, ellenben a velünk szemben álló gazdaságilag sokkal erősebb felek élvezhetik a kikapart gesztenyét. Mindig szemünkre vetik, hogy miért nem veszünk példát a német munkásságtól, miért nem tudjuk idehaza azt csinálni, amit a német munkások csinálnak. Ezzel a kívánsággal szemben leszögezzük: a német munkásnak nemcsak a háború után, hanem már a háború előtt is volt miért od.aállani. Németországban békeidőben én is, társaim is élveztük a szociálpolitika áldásait, nekünk már békeidőben is nagyobb védelmünk volt ott idegen munkásokul, mint a magyar munkásoknak idehaza, saját hazájukban. (11 gy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A német munkás odahaza megbecsült személy, választójoga van, van betegség-, baleset- és rokkantbiztositása. van aggkori biztosítása és van munkanélküliség elleni biztosítása, van családja részére tisztességes hajléka, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amibe a magyar kispolgár is boldogan tenné be lábát. (Egy hang a jobboldalon: Van porcellánja is!) Tényleg van porcellánja is. Annak a német munkásnak tehát volt mit védeni a háború alatt, a magyar munkásnak azonban van Salgótarjánja, van odúja ha ki nem dobja belőle a népjóléti minister ur jóvoltából a háziúr. Ilyen körülmények között és ilyen feltételek mellett ne próbáljanak bennünket olyan útra csábítani, amely utón mi idáig csak tüskét, megbántást kaptunk. A legutolsó megbántás, amely velünk történt, amelyet szóvá kell tennem, az a mostoha, méltánytalan és besavanyodott lélekből fakadó intézkedés, amelyet a belügyminister ur most már évek óta ismétel meg velünk szemben. A forradolom összeomlása után velünk is ugy tettek, mint azzal a gazdával, akihez betörtek s a gazdát, aki birokra kelt a tolvajjal, szintén tolvajnak deklarálták. Nekünk is abba a sorba kellett jutnunk, hogy legalább látszatra, programmunk és ünnepünk kisajátításával egy kis társaság néhány hónapig kellemetlenségeket okozott a polgári társadalomnak. (Mozgás a jobboldalon. — Peyer Károly: A polgári társadalomból többen voltak ott mint mi tőlünk! Az összes állami tisztviselők behódoltak, végig szolgálták mind egytől-egyig, az összes katonatisztek is! — Elnök csenget!) Ezért áz eseményért, nem azért, mert részesek voltunk, hanem azért, mert az események áradata minket is belesodort a forgatagba, viseltük a felelősséget, súlyosan áldoztunk és megszenvedtünk érte. Áldoztnk, szenvedtünk, vérben, börtönben, szabadságban; megszenvedtük idebent az akárhányszor önök által inszcenált vesszőfuttatásokat; de azt már tagadjuk, hogy ez a végtelenségig tarthatna. A belügyminister^ ur évről-évre ismétli meg azt a rendelkezését, amely szerint a munkásság világünnepét, május elsejét Magyarországon megünnepelni nem szabad. Lehetetlenség, elképzelhetetlen valami az, hogy a forradalmi összeomlás után, már a hetedik esztendő óta, a munkásságnak ne legyen szabad egyetlen ünnepét: május elsejét a maga épülésére, a maga lelki világának ápolására, a tavasz szeretetének megrögzitésére megtartani, mert a belügyministeri szikkadt agyvelő: azt hiszi, hogy szuronyokra támaszkodva, meg lehet tiltani a lelkeknek azt, hogy egy közös érzést magukban ápoljanak. (Szomjas Gusztáv: Ünnepeljenek!) Könnyű azt mondani. Senkinek nem lehet nagyobb sérelme, annál, ha lelki érzelmeiben megbántják. Ha egy vallásos ember előtt a vallást megbántják, meg; tudom érteni elkeseredését, dühét és kitörésélt. Ha egy ember előtt, aki a zenét szereti, egy szép zenei alkotást bántanak meg vagy kicsinyelnek le, meg tudóm érteni az illető kitörését. Értsék meg azonban, hogy nem mindenkinek vannak olyan ideáljai, amelyek elvont fogalmakat ápolnak; vannak modernebb ideálok is, amelyeket a mai társadalomnak talán nehéz megérteni. De értsék meg önök legalább azt, hogy ezek az ideálok nekünk szentek, ezek nagy ^ célok szolgálataiban állanak; és ha ezt megértik, akkor meg kell érteniök azt a mélységes elkeseredést, amellyel mi a belügyminister urnák ezt a most már évről-évre ismétlődő intézkedését fogadjuk. Nincs a világon állam, amely eltiltaná május elseje megünneplését. Az önök által is annyira lekicsinyelt Románia ép most avatta általános országos ünneppé május elsejét, a munka ünnepét. Az egész világon mindenütt megünnepelhetik a munkások május 1-ét és kultúrember ma_ már Magyarországon kivül nem akad, aki május 1-ének ünneplését büntetendő cselekménynek tartaná. (Györki Imre: Bécsben díszelőadás van az operában!) Egyedül Magyarországon találkozunk azzal a brutális rendőri intézkedléssel, amellyel május 1-ének megünneplését akarják megakadályozni. (Peyer Károly: Azért újság mégsem lesz május 1-én!) Le kell szögeznem, hogy ez az intézkedés abból a bosszúálló szellemből fakad, amelyet elsősorban a belügyminister személyesít meg a törvényhozás előtt. T. Nemzetgyűlés! Ezt az intézkedést mi már megelégeltük, szó nélkül nem tudjuk tűrni és mégegyszer egy utolsó kísérletet teszünk arra, hogy egyrészt a kormányt, másrészt a közvéleményt meggyőzzük arról, hogy a munkásságnak május 1-i ünnepével kapcsolatban emberi, feltörekvő, kulturális és szabadságszerető szándékai vannak. Ezeket a szándékait igyekszik ezen az ünnepen örökösen újra és újra, évről-évre megújítani. Épen ezért, ezzel a kérdéssel kapcsolatban, mivel más eszközünk nincs, a következő deklarációval lépünk az ország közvéleménye és a dolgozó nép elé (olvassa): (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) »Minden kultúrállam tiszteletben tartja a