Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

A nemzetgyűlés 541. ülése Î926. évi április hó 29-én, csütörtökön, 183 hányszor hoztunk mi fel súlyos panaszokat a belügyministerium, a belügyminister és Na­dosy országos főkapitány ellen és hányszor állott velünk szemhen a 'belügyminister cini­kus mosollyal az arcán és miniden vádunkat igyekezett visszaverni — sőt az önök felfogása szerint vissza is verte, — azzal, hogy az ő és az alája rendelt tisztviselők ténykedése a jogon és az igazságon alapult és a Végén ki­sült, hogy a belügyminister urnák nemcsak az egy esetben, amelyet ma itt Nagy Vince kép­viselőtársam felhozott, hanem igen sok esetben nem volt igaza és igen sok esetbien nagyon ingatag alapon állt a védekezése és nagyon sok esetben méltánytalanul, jogtalanul állt védelmére az alárendelt tisztviselőknek (Gvörki Imre: A kis szokolista! — Héii Imre! Ez a vád is ingatag alapon áll! — Györki Imre: És Dorogi-gummis ! ) A morális lezüllést ez a kormány nem hogy megszüntette volna vagy törekedett volna an­nak megszüntetésére, hanem ellenkezőleg; ek­latáns példa a belügyminister urnák és leg­utóbb a honvédelmi minister urnák viselke­dése arra, hogy a bajt nem orvosolni, hanem csak mentegetni próbálták. (Ugy van! a szélső­baloldalon.) Nem kioperálni akartá,k a sebet, nem eltávolitani akarták a rothadó genyt, ha­nem elkenni, elsmirolni. hoery látni ne lehes­sen. Ilyen körülmények között ne méltóztassa­nak azon csodálkozni, ha a tekintélyek, az államvezetés tekintélye lecsúszik az ut porába; az ut sarába: ne csodálkozzanak azon, hogy ha akármit hoz is a kormány, azt mindenki gyanakodó szemmel nézi és figyeli; (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ne csodálkozzanak azon, ha a kormány működésén keresztül magának a törvényhozásnak presztízse is a minimumra csökken le: ne csodálkozzanak azon sem. hogy a. törvényhozás és a kormány tekintélyének ilyen lejáratása magukban a nyers tömegek­ben azután furcsa érzéseket vált ki, mert azok­nál nagyon könnyen visszhangja van az olyan kijelentéseknek, mint amilyeneket Eckhardt Tibor képviselőtársam is megengedett macá­nak a diktatúrát illetőleg. (Szomjas Gusztáv: Mi közünk nekünk azokhoz, hol vagyunk mi azoktól?) Önök perhorreszkálják azt, hogy itt vala­kik annak idején próbálták a diktatúrát. Ki­jelentem, hogy én azt, ami itt volt, mindennek tartom, csak diktatúrának nem; az szintén ea"y fantasztikus marhaság volt ha jól akarom jel­lemezni. De az bizonyos, hogy kisemberek, akik mégis csak nagy többségben vannak, akik nem disztingválnak, csak a nyomorúságot ér­zik, akik nem a fejükkel, hanem a gyomrukkal gondolkoznak, azok az emberek ilyen törvény­hozási meddőséget, ilyen kormányzási tehetet­lenséget látva nem arra törekszenek, bos-v a parlamentarizmus eszméjét áoolják és fejlesz­szék. hanem valami idegen tőlük, talán a lel­kűktől is idegen megváltásra gondolnak, amely megváltás ugyan pillananyilag kisegít­hetné őket a nagy bajból, de az ország szem­pontjából talán épen a legveszedelmesebb volna. Tény az, hogy a konszolidáció utján még nem jutottunk el odáisr, hogy a panamavádak­kal és más egyéb vádakkal kapcsolatban a vádlottak minden esetben elvették volna bün­tetésüket; addig sem jutottunk el, hogy a soro­zatos^ atrocitásoknak, különösen a Somogyi— Bacsó-gyilkosságnak ügyében, végeredmény­ben ideállhatna a kormány és azt mondhatná: ime, vállaltam egy kötelezettséget, teljesítet­tem, száz percentig, végrehajtottam azt, ami módomban volt. Ezzel szemben azt látjuk, hogy mélységes hallgatás és a dolgok további elke­nése folyik ezen a téren is. ; Láttunk olyan jelenséget is, hogy minden^ nek a sok bajnak nyoméban feláll itt egy "kép­viselőtársunk és az egész anyagtömkelegből a kormánnyal szemben felelősséget állapit meg, sőt vádat hangoztat és akkor nem tud eljutni a vádlók székéhez, sőt a vádlottak padjára sem tud eljutni, pedig oda akarna jutni, de mon­dom, nem tud odajutni a kormány jószándéka miatt. Ellenben látjuk azt, hogy olyan tanuk, akik főbenjáró ügyekben tanúskodhatnának, nemhogy a tanuk székéig és padjáig jutottak el, hanem a börtönbe kerültek. Ilyen körülmények között azután ne mél­tóztassanak azon csodálkozni, hogy a kormány minden intézkedését mindenki csak keserűség­gel fogadja, és megnyugvás sehol, semerre sem mutatkozik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azon sem lehet aztán csodálkozni, hogy ha ilyen kormányintézkedésekkel, ilyen úgyneve­zett zónázásokkal a kormány nem nagyon tudja a nyilvánosság kritikáját elviselni, fél a nyilvánosságtól és a világosságtól. Ez adja meg a magyarázatát annak is, hogy Magyarorszá­gon nincs sajtószabadság, hogy Magyarorszá­gon mindent ugy kell megírni, hogy az a kor­mány szájaizének megfeleljen, mert máskülön­ben jön a sajtóperek tömkelege. Hiszen én a saját újságom esetével igazolhatom, hogy há­rom hónap alatt több mint 50 sajtóperrel ál­lunk szemben és ha igy megy másokkal szem­ben is, akik világosságot és igazságot követel­nek, akkor csak természetes, hogy Magyaror­szágon a sajtó rövid idő alatt csaknem teljesen megszűnik. • Ha pedig nem irják meg és nem/ hozzák nyilvánosságra a felfogásunkat á sajgón ke­resztül azok az emberek, akik hozzáértenek, akkor az eredmény az lesz, hogy lesz^ egy suta^ egy kertelő álláspontot elfoglaló sajtó, amely nem az ország lelkiismeretét képviseli, hanem igyekszik a maga gyenge, apró kísérletét át­menteni marói-hónapra. Ez a sajtó nem kép­viselheti az ország lelkiismeretét. Azt a sajtót azonban, amely nyiltan, őszintén és bátran mer odaállani a kormány félszeg és célttévesz­tett intézkedéseivel szemben és f rá mer mu­tatni arra, ahol hiba van, a kormány és a kor­vakny közegei igyekeznek minden módon, min­den eszközzel elnémítani. (Reisinger Ferenc: Lenyaktilózni!) Az eredménye ennek azután az, hogy a Népszava, az egyetlen napilap, amely Magyarországon a munkásérdekeket képviseli, most már több mint 500 napja ki van tiltva az utcáról. Kendben van, nagyobb bajokkal is megküzdöttünk; de nem volna ok­vetlenül muszáj a kormánynak saját presztí­zsét, ami egyúttal az ország presztízse is, fel­használni arra, hogy még mélyebbre szúrja azt a tüskét, amely amúgy is véresre sebezte a munkásság lelkületét, (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem volna szükség arra, hogy a kormány a maga intézkedéseivel ne azt nézze, hogy orvosoljon, hanem hogy újra és újra sebet üthessen azokon, akik a kormány felfogása szerint inkább érdemlik meg a szám­kivetést, mint a megbecsülést. Ezért nincs ne­künk egyesülési jogunk sem, ezért van az, hogy oly tengernyi panasz árját kell itt elmonda­nunk a törvényhozás előtt; mert nem tudjuk szó nélkül hagyni és nem tudjuk máshol szóvá tenni azt a tengernyi bajt, amely a munkássá­got minden oldalról sújtja és nyomja. Azt mondják: össze kellene fogni; az or­szág olyan kiesi lett, kicsi a területe, csak kö­26*

Next

/
Thumbnails
Contents