Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-539

À nemzetgyűlés 539. ülése 1926. évi április hó 27-én, hedden. \% latos iparnak sürgős és múlhatatlan szüksége van. ( Ugy van ! Ugy van !) Elvárja ez a párt a kartelitörvény sürgős benyújtását és letárgyalását. Huszár Károly t. képviselőtársam eléggé bebizonyította itt, hogy a kartellek érdeke nem mindig teljesen azonos a közfogyasztás érdekeivel, sőt akárhányszor ennek az érdeknek túlságos erős kiszolgálása igen súlyos szociális bajokat okoz. Azt hiszem, hogy à pénzügyminister ur figyelme eléggé fel lett hiva nemcsak a szesz, hanem a cukorkartellre is és egyéb trösztökre és monopolisztikus alakulatok üzletvitelére, gazdasági és szociális politikára s azt hiszem, hogy a pénzügyminister ur elérkezettnek látja az időt, hogy múlhatatlanul, amint a nemzetgyűlés egy kis időhöz jut, idevonatkozó törvényjavaslatokkal a nemzetgyűlés elé jöjjön. Befejezésül engedje meg a Nemzetgyűlés, (Halljuk ! Halljuk !) hogy Griger Miklós igen t. képviselőtársam gondolatmenetére térjek át, aki azt mondta, hogy Trianon sok mindenfélének oka Magyarországon, és hogy végeredményében tőlünk nem lehet azt kivánni, hogy mi minden elképzelhetőt, minden jogosan, törvényesen elképzelhetőt el ne kövessünk azért, hogy Trianon béklyóit magunkról lerázzuk. Az én mai beszédem arra akar figyelmeztetés lenni, hogy a Trianon ellen való küzdésre a lehető legjobb módszer az, hogy iparkodjunk ebben az országbsn gazdasági és szociális jólétet teremteni. (Ugy van! Ugy van!) Olyan delejes ereje van a szociális jólétnek, a kulturális haladásnak, hogy ennek semmiféle trianoni határt ellenállni nem tud. Ez tehát a legjobb irredenta. A legjobb külpolitika, a legjobb Trianonellenes politika az, ha a nemzetgyűlés szociális és gazdasági alkotásokkal iparkodik fokozni az ország szociális és gazdasági jólétét. Ez titkos egyesületek nélkül, külön kimondott irredenta szervezet nélkül is a leghatásosabb előkészület arra, hogy a nemzet újra a maga történelmi jogaihoz jusson. (Tetszés.) T. Nemzetgyűlés ! A világbékét rendesen —legalább a jövőben feltétlenül ugy lesz —a szegény nemzetek veszélyeztetik ; nem a gazdag, hanem a szegény nemzetek, akik ha nem látnak semmiféle kiutat a maguk nyomorából, akik ha azt látják, hogy hiába próbálják megegyezés utján elismertetni az élethez való jogukat, ha azt kénytelenek tapasztalni, hogy a legmerevebb elzárkózás veszi őket körül minden oldalról s a belátás, az igazságnak nem akarnak utat nyittani, akkor a kétségbeesés egyetlen eszközéhez, az erőszakhoz fognak nyúlni. így van ez az államon belül is. Ha egy társadalmi osztály azt látja, hogy megegyezés, megértés utján nem tud hozzájutni jogos igényeihez, ha azt látja, hogy természetes érvényesülésének minden lehetősége el van zárva, akkor az államon belül is az osztályok a kétségbeesés eszközéhez, az erőszakhoz nyúlnak. S ha ez bekövetkezik a nemzetközi életben, akkor vége az összes békeszerződéseknek, vége az európai kultúrának. Ha pedig ez az álla-. mokon belül történik, vége a nemzetgyűléseknek, a partamentáris demokráciáknak, jön az erőszak és a tirannizmus. (Ugy van ! Ugy van !) Szerintem azért itt van a legvégső ideje annak, hogy a nemzetgyűlés minden egyes tagja a kormánnyal együtt iparkodjék megmenteni a nemzetgyűlést azzal, hogy a szociális igények kielégítésére s a gazdasági feladatok teljesítésére fordítja minden idejét, s kiküszöböl minden egyebet, ami bennünket egymástól elválaszt. (Helyeslés.) Mert a nemzetet a kenyér érdekli, a gazdasági és a szoeiális bajok és mindaz, ami hozzátartozik a mindennapi élethez és a kenyérhez. Ezenfelül csak annyit akar látni, amit az objektiv igazság a nemzet presztizse és becsülete megkíván, amit a tisztességes külföldi összeköttetései megkövetelnek s ami ezen túlmegy, azt perhorreszkájja és elveti. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik? Bodó János jegyző : Drozdy Győző ! Drozdy Győző : T. Nemzetgyűlés ! Riasztó hír marKolt a szivünkbe ma reggel. Ugy szóxt a hír, hogy a Bükk hegyek alól Salgótarjánból útnak indult égy szomorú karaván, útnak indult egy, vagy mint a hírek szólnak, többezer főnyi munkátlan tömeg, hogy eljöjjön Budapestre és itt kenyeret, munkát követeljen. Zászlójukon a jelszóez : " Ave Ceesar, morituri te salutant. Üdvözlégy Cézár, köszöntenek a halálbamenők. Hová megy ez a lángoló, ez c szenvedő sereg? Miért jön mifelénk? Mit akar, mi kényszeritette ezt a sereget arra, hogy otthagyja otthonát, családját, hogy összepaükolja az utolsó falat kenyeret és szalonnát és utrakeljcn, feljöjjön ide? Mi üzi, hajtja, hogy elhagyja kicsi faluját, hogy elhagyja azt a bányatelepet, amely neki mindeddig a megélhetést biztosította és közeledjen a főváros felé, hogy itt segítségért kiáltson? Mi ez? Talán uj népvándorlás készül? Hogy ott hagyják emberek otthonaikat, mint egykor őseink Ázsiát otthagyták, amikor már a barmaik végiglegelték az összes mezőségeket. (Mozgás a középen.) Az a közbeszólás, ami onnan elhangzott, jellemzi a helyzetet, ez jellemzi azt a nyomasztó, súlyos és bűnös politikai helyzetet, amely politikai helyzet ellen mi küzdünk és amely politikai helyzet megteremtette azt, hogy az otthonát hagyja el a magyar, amely politikai helyzet földönfutóvá teszi a munkást, kenyértelenné a napszámost, amely politikai helyzet abba a kétségbeesésbe sodorta ezt a nemzetet, hogy fiai otthagyják otthonukat és jönnek, hogy kenyeret és munkát követeljenek. (Kuna P. András: Ki tette csonkává az országot? — Szabó József : Csak nem gondoljak, hogy ezzel a vándorlással megoldják a kérdést !) Ezek a könnyelmű közbeszólások nem számolnak azzal a borzalmas helyzettel, amiben ennek az országnak megnyomorított munkanélküli tömege él, mert amikor statisztikákat olvasnak itt fel munkanélküliekről, azokban legtöbbször csak Budapestről van szó, vagy pedig a szakszervezetbe beszervezett munkásokról, azonban nem igen hallunk azokról a százezrekre menő munkanélküliekről, akik a nagybirtokok tövében élnek és akiknek nincs az egész tél folyamán betevő falatjuk. Mit akar ez az irány ? Mit akar ez a kormány ? Hogy Salgótarján után felkerekedjen Debrecen határa ? Balmazújváros ? Hogy Békés megye és az ország többi részében munkanélkül sínylődő nagy tömeg is útra keljen ? Hát miért hivja ki ez a kormányzat maga ellen a sorsot, miért hivja ki maga ellen azokat a borzasztó néptömegeket, amelyek tovább már nem birják a szenvedést, az éhínséget. Nem lehet ezek felett a dolgok felett könnyelműen eltekinteni, mert amennyire fáj nekünk a tömegeknek ilyen kényszerű megmozdulása és amennyire felhivjuk a kormányazt figyelmét arra, hogy erős kézzel tartsa ezekben az időkben a gyeplőt, épannyira felháborít, hogy olyan nyilatkozatokat hallunk, hogy ez csak múló jelenség, ez mindig igy volt. Nem t. Nemzetgyűlés. Ezek az összeverődött munkások, akik elindultak Salgótarjánból, amint a hirek mondják, Zagyvapálfalvánál megállottak ; csendőrosztagok feltartóztatták őket, alkuba bocsátkoztak velük és talán sikerült őket megnyugtatni, sikerült őket rábírni arra, hogy küldöttségüket küldjék fel Budapestre, ők pedig lecsendesülve visszavonulnak ; de ne gondolják, hogy ezzel vége lesz a harcnak. Vagy ne gondolják, hogy ha a belügyminister ur majd megbünteti őket tiltott népgyülésért, tiltott csoportosulásért, ezzel el lesz intézve a kérdés. Ezt a kérdést igy elintézni nem lehet. Hogy ennek ki kell fakadni, hogy az a borzalmas szenvedés és nyomor, ami ebben az or«