Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-539

H A nemzetgyűlés 539. ülése 1926. évi április-hó 27-én, kedden. .szagban sir, jajgat és dühöng, nem birja magát tovább türtőztetni, az holtbizonyos. Rossz próféta legyek, Isten ne adja, hogy szavaim beteljesedjenek, de ha ez az irányzat nem változik meg, ha ez az irányzat továbbra is igy működik, akkor nem a salgótarjáni eset lesz az egyedüli és nem fog a nép hinni senkinek, nem fog hinni nekünk sem, hogy lecsendesitsük és visszatérítsük őket a tűrésnek, a .szenvedésnek és a nyomornak otthonába. Előre bocsátottam ezt a kicsi esetet azért, rnert ennek a költségvetésnek, amely előttünk fekszik, jellemző tükörképét látjuk ebben a kicsi esetben. Ez a költségvetés szinte megmagyarázza és indokolja nekünk, hogy ennek igy kell lenni. Ez a költségvetés tulaj donképen megmagyarázza minden gondolkodó embernek, hogy itt a tömegeknek megmozdulása tovább nem késhetik, hogy itt az iparnak és a kereskedelemnek talpra ked majd állania, mert ha a kormány nem tud segiteni. ezen az országon okosabb politikával, akkor minden egyes felszabadított tömeg a maga útját f.gja keresni, ami újra és véglegesen katasztrófába fogja dönteni ezt az országot. Ma, amidőn felállottam, hogy a költségvetéshez hozzászóljak, kétszeres keresztkötéssel a szivemen kell bocsánatot kérnem a t. Háztól azért, hogy témámat nem a frankhamisítás köréből meritem. (Förster Elek : Nagyon okosan, van más téma is !) Kétszeres keresztkötéssel a szivemen kell bocsánatot kérnem ezért, hogy eltekintek a frankügynek borzalmától és a közgazdasági, pénzügyi helyzettel kívánok elsősorban foglalkozni és rá akarok mutatni azokra az okokra, amelyek ezt a költségvetést eredményezték. Átkozott szerencséje egyébként a kormányzatnak, szent meggyőződésem, hogy ebben a Házban többet beszédnek a frankhamisításról, mint a költségvetésről. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalta el.) Mert ha a budgetről beszélnének többet, ha inkább a költségvetés tételeit bírálgatnák, sokkal kellemetlenebb helyzetet tudnának teremteni és sokkal kellemetlenebb helyzetbe, kellemetlenebb szituációba tudnák hozni a kormányzatot, mint igy. A frankügy helyett szeretnék kissé foglalkozni azzal a pénzügyi politikával, amelyet a múlt héten mondott expozéjában az igen t. pénzügy minist er ur olyan mosolygó, oly derűs, és megelégedett arccal vezetett be. Ezzel a megelégedett, mosolygó, ragyogó arcú pénzügyministerrel szeretném én ma itt szembeállítani a siró, jajgató, halálsikoltást hangoztató, kétségbeeső, menekülő, jajveszékelő országot, ezzel a mosolygó, derüsarcu pénzügyministerrel szeretném szembeállítani azokat a salgótarjáni éhhalállal küzdő munkásokat, azokat a békési koplaó ezreket, azokat a budapesti és a városok odúiban lakó szegény munkásokat, akik nem birják tovább a küzdelmet és nem birják tovább azt a sorsot, amelyet ez a politika, ez a Kormányzat rájuk rótt. A rózsás optimizmussal telt pénzügyministerrel szemben azt a sülyedést akarom demonstrálni, arról a sülyedésről akarok beszélni, amelyet ez a költségvetés jelent. Ezt a költségvetést tulajdonképen gyászkeretbe kellett volna foglalnia ennek a kormánynak és a ministerelnöknek meg kellett volna engednie, hogy a ragyogó pénzügyminister előtt felvonulhassanak ezek a munkanélküliek, felvonulhassanak a bukás szélén álló kisiparosok, ^ kereskedők, az öngyilkosok, felvonulhasson előtte a sikkasztok, a csődbejutottak, a kényszeregyezkedők nagy-nagy serege, hogy a minister száján megfagyjon a mosoly és hogy máskor, amikor ak ország boldog pénzügyi helyzetét ecseteli, jusson eszébe az igazság, jusson eszébe a valóságos, reális élet is, amely reális életnek következményeiből 1 származik az is, amit a mai napon beszédemben az előbb bejelentettem. Boldog országnak kellene lennie annak, ahol a pénzügyminister megelégedett ; a helyzet azonban olyanforma, mint amikor súlyos operáció után az orvos kijelenti, hogy az operáció sikerült, de a beteg meghalt. A kurzusközgazdaság kísérletező korát felváltotta ebben az országban az átmeneti abszurdumok korszaka. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A papirpénz-Niagara után, a kurzus konjunktúrák után, a koncepció nélküli kuruzslók fojtogatásai után ime elérkeztünk a helyreállított egyensúly boldognak álmodott korába és a helyreállított egyensúly, a megszanált állam mosolygó pénzügyministere előtt fekszenek az ájdozatok tömegei, "a tönkrement kisiparosok és kiskereskedők, a tönkrement részvénytársaságok, a bezárt bankok, a gyárak, az elnémult gyári gépek és a nem füstölgő gyárkémények százai, a munkanélküliek ezrei (Zsirkay János : A kisiparosok bezárt üzletei, ipartelepei.) és a keresetre áhítozó tömegek milliói. Ha megcsinálnánk ennek a politikának válságmérlegét, borzalmas adatok derülnének ki. Ezernél több fizetésképtelenséget jelentenek három hónap alatt. Egy kicsiny újsághír van a kezemben, amelynek főbb adatai igy szólanak (olvassa) : »Az idei év első negyedének válságmérlege szerint az elmúlt esztendővel szemben a krizis további mélyült elmélyedése bizonyítható. A januári 364 és a februári 344 eset után márciusban 243 kényszeregyezséget és 52 csődöt, tehát összesen 295 bírói eljárás alatt levő esetet tartott számon a Magyar Tudakozó Egylet. Az idei esztendő első évnegyedében e szerint 818 kényszeregyezség és 185 csőd, összesen 1003 válság ügyében rendeltek el eljárást a bíróságok. A múlt esztendő ugyanezen első három hónapjában 510 esettel állottunk csak szemben«. (Zsirkay János: És az öngyilkosok száma ?) Az öngyilkosok száma pedig a budapesti statisztika szerint ugy áll, hogy minden órára esik egy eset. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Már kettő esik !) öt-hat esztendei sürgetés után ez a nemzetgyűlés végre elérkezett oda, hogy előttünk fekszik egy költségvetés, a zárszámadásokkal azonban ez a kormány mindig adós. A zárszámadásokkal, vagyis az elszámolásokkal, hogy hová költi a nemzet vagyonát, hová költi a nemzet izzadságát, a munkának eredményét, ez a kormány adós maradt. Pedig ha ez a parlament lemond az elszámoltatási kötelezettségéről, ha ez a parlament nem követeli meg ettől a kormánytól, hogy zárszámadásokkal jöjjön a nemzetgyűlés elé, akkor ez nem más, mint az abszolitizmusnak házi színháza. {Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha a parlament lemond az alkotmányosság alaptétéléről, akkor ez nem más, mint jámbor szószátyároknak exkluzív társasága és az alkotmányvédő parlament nevét csupán bitorolja. Az ellenőrzés hiánya miatt nem is tudjuk, nem is sejtjük, meg se tudjuk magyarázni azt, hová tűntek el az adók, hová tűntek el a nemzet milliói. Az angol parlament 1640-ben forradalmat csinált, mert a budget-jogot a kormány csonkítani akarta. Amig a kormány el nem számol, csak pénzügy anarchiáról lehet itt beszélni, de nem beszélhetünk rendszeres komoly kormányzatról. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Ami itt történik, az az ellenőrzési jog legteljesebb kijátszása; Az állam pedig nem más, mint egy nagy részvénytársaság, amelynek tagjai az állampolgárok ; mi vagyunk a részvényesek. A polgárok ügyét tehát a kormányzat ugyanazzal a gondossággal tartozik szivén hordani, mint ahogy a részvénytársaság részvényeseinek ügyét. Még az orosz szovjet sem merészeli megkísérelni azt. hogy elszámolás nélkül költse el vagy tussolja el egyes jövedelmeit. Itt azonban az adó-verejték Csáki szalmája. Hiába