Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április hó 29-én, csütörtökön. 169 nak a haramiák is, akik lejönnek vérengzeni és terrorizálni a szavazó népet. Ilyen parlamentben parlamentarizmusról beszélni épen azokról a padokról, amelyekben azok a képviselők gyűlnek össze, akiket csak ez a rendszer segíthetett, oda be lehet hallani természetesen azt, hogy nekik nem tetszik az igazi parlamentarizmus és hogy őket üzleteikben ne háborítsák, a parlamentarizmust ugy képzelik el, hogy mindenkinek, azoknak is, akik a nép szabad akaratából kerültek ide, szájkosarat tegyenek a szájukra. Eögtön nem kell a házszabálymódositás, mihelyt valódi lesz a parlamentarizmus, mert akkor ezen nemzetgyűlésben, az ország törvényhozó testületében mindenki függni fog valakitől, az ország urától, egyetlen hatalmasságtól, a magyar néptől és bejövén ide, ha házszabályok nincsenek, is ugy fog igyekezni viselkedni, hogy az ő gazdájának, aki ide küldte és akinek bizalmára megint pályázni fog, ne legyen ellene kifogása. Akkor majd ugy fog viselkedni az illető mindenféle házszabály nélkül is hogy nem lehet ellene kifogást emelni. Akkor a parlamentarizmus könnyű is lesz, magas lesz akkor a nivó, mert akkor olyan kontroverz kérdések, olyan ellenségeskedések, olyan gyűlölet köztünk és túloldal között nem fog fellángolni mint most, mert ott is átveszi a lelkiismeret az uralmat, mert nemcsak ezeken a padokon, hanem azokon is meg kell mindenkinek gondolnia és naponta százszor is eszébe vennie, vájjon mit szól odakünn a nép, a választóközönség. Akkor nem lehet majd kacagva, mosolyogva, cinikusan leszavazni a nép érdekében tett indítványokat, akkor nem lehet beleülni a kormánynyal az állammal összeköttetésben álló vállalatok igazgatóságaiba, mert ha ez kitudódik, félni kell attól, hogy a választók ezért felelősségre vonják és többé a parlamentbe be nem kerülhet az illető. Akkor nem kell félni és irigykedni, hogy a hatalmat hogyan veszitjük el, mert az nem tőlünk függ, hanem attól, aki szuverénül dönt abban a kérdésben, hogy kinek adja a többséget. Hiábavaló lenne a hatalmaskodás, a törvényhozásban nem lehetne hatalmaskodó intézkedéseket tenni, hogy a legjózanabb kérdésekben is leszavazzák az ellenzéket csak azért, mert az indítványok tőle jönnek. Nem lehetne itt üldözni a képviselőtársainkat sem, mert jogaikat gyakorolják, vagy bírálatot mondanak, mely a többségi pártnak vagy valamely hatalmasságnak t nem tetszik, vagy pedig odakünn politikai működésük közben kritikát gyakorolván, nem juthatna a képviselő oda, hogy minden ügyész a lába ikrájába kapjon és idejöjjön a Ház elé. Mondom, mindehhez nem juthatnánk, mert lenne itt egy parlament, amely függ egyetlen valakitől, — akitől függnie kell, mert ez a parlamentarizmus lényege — a néptől. Nem mernének gonosztetteket elkövetni, emberhajszát, embervadászatot se tartani (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és akkor nem jöhetnének ide lehetetlen, a népet kárositó törvényekkel s nem jönnének ide egyes klikkek hatalmát biztositó törvényjavaslatokkal. Mondom, mindez nem volna lehetséges. Kontroverzia sem volna közöttünk, hanem Legfeljebb kompromisszumok^ volnának, összeülnénk és összedugnánk a fejünket s tárgyilagos szempontból néznők, vájjon mit cselekedjünk. Ez lenne az igazi egységespárt de ennek akadálya az hogy igy a magyar közéletbe bele kerültek emberek, akik nem idevalók, akiket a nép, ha tőle függne, sohasem küldött volna ide s akik mindenáron ministerek és képviselők akarnak lenni s ennél fogva gondoskodnak egy rendszerről, amely ezt technikailag lehetővé teszi. Ez a nemzet nem éli a maga életét. ltd: évszázadok óta meg-megszakitva csak néhányszor történt a történelemben, hogy valahogy mégis a nemzeti szempontok, a nemzeti öntudatra ébredés, a nemzeti életakarat áttörte a gátakat, nemzeti igazságok sohasem érvényesültek. Azért kellett elpusztulnunk, merit mint a háborúban legutóbb is, belevittek bennünket nem a nemzet igazsága, nem a nemzet érdekei, közjava, a közérdek volt a döntő, hanem az idegen érdekek, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelyekért a hatalom pojácái az egész nemzet testét, lelkét, pénzét és szörnyű sok vérét mind oda dobták. És könnj^en odadobhatták, mert nem. kellett már 1914-ben sem félni a magyar néptől, hogy mi lesz, ha az felelősségre vonja őket, mert akkor is a hatalmi jogra, a szuronyok hegyére volt épitve egész alkotmányunk. Ha a nemzet igazsága itt kultusz lehetett volna, ha itt a nemzeti akarat érvényesülhetett volna, ha ezt le^ nem törték volna a különböző reakciós és császárlakáj kormányok, akkor 1914-ben lett volna életösztönünk és életerőnk ahhoz, hogy vétót kiáltsunk, hogy nekünk pedig senkivel elintézni valónk nincs: nem kellett volna egy osztrák főhercegért elveszteni Magyarország kétj harmad részét és egymillió magyart, s árvává tenni annyi sok száz- és százezer magyar gyermeket. (Felkiáltások jobbfelől: Óriási bölcsesség! — Perlaki György: Nem tudja, hogy ez önvédelmi háború volt!) Mert nem volt itt kifejezve a magyar öntudat, a magyar különálló érdekek kultusza, itt nem tudtak lehetőséget találni arra, — mint ezt más nemzeteknél látjuk, amelyek önmagukért élnek —• hogy csiak a magunk érdekeit tarltsuk szemelőtA Miről van ma is szó? Talán ma is a nemzet igazsága érvényesül, a nemzet érdeke, közjoga érvényesül! Nem! Itt még előkelő hazafiak szemében is egy család érdeke több, mint az egész nemzeté. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Itt 2—3, vagy 7—8 kis árva — akiket mi is sajnálunk — több, mint az országban élő 100 ezer vagy Isfeen tudja hány ezer árva. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Itt az az egyes klikkeknek, részvénytársaságoknak, hatalmi csoportoknak az érdekei is több, mint a nemzet igazsága. Hiszen ott van a szanálási törvény, ott vannak egyéb intézkedései ennek a hatalmi rendszernek, ott van az elnyomók rendszere, hogy a közszabadságokat s az egyéni szabadságokat elfojtsák, hogy kényekedvére van kiszolgáltatva az embereknek a biztonsága, vagyonbiztonsága, életbiztonsága is. Ez mind csak egyetlen egy célt szolgál, hogy a nemzet igazságával szemben az egyéni igazságok, az egyéni érdekek érvényesülhessenek. Mindent feltesznek az egyéni érdekek kártyájára és amikor arra kerül a sor, amikor a magyar történelem elérkezik egy-egy fázishoz, hogy az egyéni érdekeket fel kellene áldozni, hogy az egyéneknek ott kellene hagyni pozieiókat, amely poziciók rájuk nézve nemcsak hatalmat, hanem Vagyont is jelentenek, mindig a nemzet huzza a rövidebbet, mert veszítsen bár milliárdokat, kerüljön ennek az országnak bármilyébe, győz az egyéni érdek és ők maradníak. Itt van a frankkérdés. Ha semmi bűne nem lett volna a kormánynak abban, hogy ez a frankkérdés kérdéssé lehetett, ha nem terhelné a felelősség még erkölcsileg sem, hogy az ő kormányrendszere olyan miliőt fejlesztett ki, olyan atmoszférát teremtett, amelyben meg