Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-541
162 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. és foglalkozom mindaddig, amig annak szükségét látom. Legutóbb is megtörtént egyik budapesti gyárban, hogy véresre vertek ott munkásokat, kiverték őket abból a gyárból és mikor ezt számonkérték az ottlevő szervezett munkásságtól, akkor avval mentették magukat — ezt jól a figyelmükbe ajánlom a t. képviselő uraknak, akik mindig tagadják azt a bizonyos szakszervezeti terrort — hogy szakszervezeti határozat kötelezi őket arra, hogy ne tűrjenek más munkást maguk közt, csak szociáldemokratát. (Nagy zaj a jobboldalon és a középen. — Lendvai István: Ez a szabadság! — Perlaki György: A szabadság jelszava alatt csinálják! — Györki Imre: Milyen egységesek ebben! — Kun a P. András: Persze, hogy egységesek vagyunk ebben!) Elnök: Csendet kérek, 'képviselő urak! Gaal Gaston: Vehették észre, t. képviselőtársaim, hogy amit én helyesnek, jónak és igaznak tartok, azt minden iránnyal szemben meg'monidiom. (Igaz! Ugy van!) Én nemcsak épen a t. szocialista képviselő urakat támadom, hanem támadom néha a kormányzatot is, talán még sokkal erősebben, mint a t. képviselő urak teszik, mert hiszen a támadás ereje nem a hang viharerejében, hanem azokban a konkrét tényekben rejlik, amelyekkel én megközelítem az illető tényezőt. (Helyeslés jobbfelől.) Nem tehetek róla, sohasem titkoltam azt, hogy szociáldemokrata nem vagyok, nem is leszek, még demokrata sem vagyok és nem is leszek, mert az egész demokrácia csak anynyit jelent, hogy ezentúl ne azok legyenek az urak, akik eddig voltak. (Derültség.) Ezzel egészen röviden jellemeztem a demokráciát. Miután pedig én sohasem azt mondom, hogy ne azok legyenek az urak, akik eddig voltak, hanem azok, akik legtöbbet tudnak önzetlenül áldozni a közért és a hazáért, én tehát nem lehetek 'demokrata, hanem kénytelen vagyok konzervatív maradni. Én tehát ellenlábasa vagyok a t. képviselő uraknak. De nem azért hoztam elő ezt az esetet, mert a képviselő uraknak ellenlábasa vagyok, hanem azért, mert sajnálom azt a szegény munkásembert, akit önök szabadságától fosztanak meg, mikor ilyen szakszervezeti terror áldozatává teszik. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ha a képviselő urak ezt tagadják, ha — ugy látszik — önök sem helyeslik, akkor kötelességük megakadályozni. Mivel pedig megakadályozni nem tudják, — amint ezt a gyakorlati példák mutatják — az államhatalomra hárul az a kötelesség, hogy a munka szabadságát megvédje. (Helyeslés és taps jobbfelől és a középen. — Györki Imre: Ha olyan nagy legények, csinálják meg! — Zaj a jobboldalon.) Nem egyszer fejtettem már ki, hogy a munkaszabadság megvédését én nem rendőrszuronyokkal képzelem. Ugy sohasem lehet megvédeni. Van ennek egy roppant egyszerű magánjogi eszköze: az anyagi felelősség kimondása mindazokkal a károkkal szemben, amelyeket valaki bármely elhatározásával vagy cselekvésével másnak okozott. (Ugy van! jobbfelől.) Egyszer fizettessék meg azzal a szakszervezettel azoknak a munkásoknak elmaradt bérét, akiket nem hagyott dolgozni, más alkalommal majd meg fogja gondolni a dolgot. Ez ellen az urak sem debachálhatnak, mert ebben nincs erőszak, csak igazság. Ugyanezt kívánnám alkalmazni a gyárosokkal szemben is a kizárások kérdésében, de ugyanezt kívánnám alkalmazni mindazokkal a jogtalan sztrájkokkal szemben, amelyek politikai okokból mozgósitják a munkások százezreit és okozévi április hó 29-én, csütörtökön. nak nemcsak egyeseknek, hanem az országnak is milliókra, sőt milliárdokra menő kárt. Én már többször hangoztattam ezt és kértem a kormányt: fontolja meg ezt a kérdést és tessék a kérdésnek magánjogi részét megfogva, ezen segíteni iparkodni. Helyes, helyes, azt mondták a képviselő urak, de én már négy éve hallom, hogy helyes és ennek ellenére még egyetlen törvényjavaslatot sem láttam, amely ezt a kérdést szabályozta volna. Ezzel hosszura nyúlt felszólalásomat be is fejeztem. Méltóztassanak megbocsátani, hogy ilyen szokatlan hosszú időre vettem igénybe a mélyen tisztelt Nemzetgyűlés türelmét, olyan fontosnak tartom azonban ezeknek az egyes kérdéseknek szóbahozását, hogy annak a falusi gazdaközönségnek érdekében, amelyet én lélekben legalább képviselni gondolok, szükségesnek tartottam ezeket felhozni. Befejezésül két minister ur mondására vagyok bátor hivatkozni és e két minister ur saját mondása alapján szeretném, ha megváltoznék az a kormányfelfogás, amely ezekben a kérdésekben eddig megnyilvánult. Az egyiket Bethlen ministerelnök ur mondotta, — ugy gondolom, a Tisza-vacsorán — amikor azt mondotta, hogy ez az élet nem élet, csak siralmas tengődés. A másikat a pénzügyminister ur mondotta múltkori expozéja befejezésében (olvassa): »Sokszorosan gondoljuk meg azt, hogy minden ténykedésünk elsősorban a gazdasági életben érezteti hatását, tehát ugy állítsuk be minden ténykedésünket, hogy kedvezően befolyásolja a gazdasági életet.« Ezzel a két mondással szemben én rámutatok arra, hogy a magyar falu, a magyar gazdaközönség mindent megtett, utolsó csepp véréig odaáldozott mindent, hogy ebben az országban a siralom országát az élet országává változtassa. Ezzel szemben az a pénzügyi kormányzat, amely ilyen utakon halad, elérkezett oda, hogy ha még egyet lép, a magyar hazának ezt az utolsó pillérét is ki fogja dönteni. Óva intem a minister urakat: elszakad a fonál, ha túl van feszítve; óva intem a kormányt, hogy azt a hangulatot, amelynek én ma csak szerény szószólója vagyok, — és én még a legteljesebb tárgyilagossággal figyelmeztettem a kormányzatot — viharrá változtassa mert az el fogja söpörni nemcsak a kormányt, hanem az egész országot is. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Rupert Rezső! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni! Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Én körülbelül szintén olyanforma beszédet akarok mondani, mint Gaal Gaston t. képviselőtársam, (Felkiáltások jobbfelől: Ha tud!) ugyanolyan panaszokat akarok én is szóvátenni. Nekem is ezer és ezer kifogásom van ez ellen a rendszer ellen... (Zaj.) Elnök: Nincs kellő csend a Házban, képviselő urak! Még egyszer kérem, méltóztassanak helyeiket elfoglalni! Rupert Rezső:... és még sem vagyok abban a helyzetben, hogy előttem szólott t. képviselőtársamat kövessem abban, hogy miután panaszaimat feltártam, kifogásaimat előterjeszthettem, valósággal jajkiáltásomat hallattam, — mint ő is — ugy fejezzem be majd beszédemet, hogy a költésgvetést elfogadom. Mert hiszen mindaz, amit az előttem szólott t. képviselő ur mondott: az a sok kifogás,
