Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-541
140 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április hó 29-én, csütörtökön. sara újból felmutatok más leveleket, amelyeket talán a minister ur ismét azzal fog elütni, hogy ezek csak tavalyiak vagy tavalyelőttiek, mert hiszen a múlt évben ezt mondotta. Nagyon félek azonban, hogy abban a helyzetben leszek, hogy olyanokat tudok felmutatni, amelyek arról az időről szólnak, amelyre a minister ur azt mondotta, hogy megszűnt. Itt van a kezemben egy levél 1924 január 19-éről és ebben a 29.923. sz. rezervált értesítésben közli, hogy 1923 november 1-től havi 150.000 koronát fognak átutalni a szerkesztőségnek. Ez 1924-ben még tekintélyes összegű pénz volt. De itt van egy másik is: Diószeghy ministeri tanáesos értesiti a szerkesztőséget 1924 február 28-án, hogy a költségek fedezésére engedélyezett 30.000 koronát múlt évi szeptember és október hóig visszamenőleg 87.500 koronára emeli fel s a múlt év november 1-ei hatállyal 100.000 koronára, amint azt az előbb felolvasott irat is igazolja. Egy másik értesítésben ugyanezen év április 1-én már tovább mentek — ugy látszik, a korona esését nagyon komolyan vették és igyekeztek ezzel lépést tartani — és miután már január 19-én felemelték november 1-éig visszamenőleg az összeget 150.000 koronára, április 1-én február 1-éig visszamenőleg havi 450.000 koronára emelték fel azzal, hogy az előfizetési díjak kiutalása ügyében a budapesti csendőr törzsgazdasági hivatalt Böszörményiut 91. szám alatt utasították, hogy az összeget láttamozott nyugta ellenében a szerkesztőnek kifizesse. Ezekből az iratokból kitűnik, hogy az, amit a minister ur mond, nem mindenben helytálló. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ugyanezen év február 28-án ugyancsak valószínűleg a korona esésének figyelembevételével kétmillió koronára emelték fel ezt az összeget, még pedig azzal, hogy a levelekből egy példányt mindig küldjenek el a posta vezérigazgatóságának. De nem, itt tévedek, bocsánatot kell kérnem, ezt nem a belügyminister fizette, ezt ez alkalommal a kereskedelemügyi minister fizette. Ugy látszik szivén hordja a postai alkalmazottak lelki felvilágosítását és szükségesnek tartotta, hogy ha már fizetést nem tud adni a ( postásoknak, legalább szellemi táplálékot adjon, tehát ezer példányra fizet elő és kétmillió koronát ad ezen a címen a szerkesztőnek; egyúttal pedig kéri, hogy ezekből a levelekből egy példányt minden egyes alkalommal a posta vezérigazgatóság szakoktatási csoportjának, Hunyadi János-ut 3. szám alá küldjenek el. Ugy látszik, hogy a postán a szakoktatás címe alatt előirányzott költségeket erre a célra fordítják és ezért hiányzik egyéb téren a megfelelő szakismeret. Mindenesetre kivánatos volna, hogy a postayezérigazgatóság ezeket az összegeket arra a célra fordítsa, amely célt a nemzetgyűlés a költségvetésben megállapított. (Zaj a szélsőbal oldalon.) De ezenkívül a vállalatoktól is kaptak bizonyos összegeket. 1925 október 21-én a Magyar Folyam és Tengerhajózási Készvénytársaság is 3 milliót adott erre a célra, valószínűleg azért, mert alkalmazottainak nem tudja megadni azt a fizetést és bért, amelyet a Dgt. ad a szerződésileg megállapított osztrák tarifa alapján. Mivel mindig arra hivatkoznak, hogy mindez közérdekből történik és maguk a levelek is a Közérdekű Levelek címet viselik és azt mondják, hogy az egyéneknek ebből semmi hasznuk nincsen, épen ezért legyen szabad felolvasnom a szerkesztőségnek vagy most már kiadóhivatalnak egyik elszámolását, amelyekben a következő tételek foglaltatnak (olvassa): »Ferenc József Kereskedelmi Kórház és Betegsegélyző 336.000, telefonszámla 362.000, forgalmi adó 573.000, személyzet szeptember havi fizetése 1,700.000, Simonyinak 151.000, postafiók bérlet 135.000, postabélyeg összkiadás 253.000, Heldnek két levél nyomásáért 3,465.000, Gulácsy urnák külön elszámolásra 2,850.000, befizetés a Moktár-ba 619.000, apró bevásárlás, stb., stb.; a főösszeg 14,834.500 korona.« Ezt csak azért kívántam itt elmondani, hogy leleplezzem ennek a társaságnak önzetlenségét és bemutassam azt, hogy nem más a cél, mint az, hogy ezekkel az úgynevezett Közérdekű Levelekkel egyrészt a munkaadóktól pénzt préseljenek ki, a kormányt is megpumpolják, másrészt próbálják a hazafias közvéleményt megteremteni. Én ebben a tekintetben segédkezem nekik azzal, hogy itt elmondom ezeket a célokat és igyekszem az ő törekvéseiket tőlem telhetően támogatni. Mindezeknek elmondása után a költségvetés részleteivel, annak részével nem kívánok most foglalkozni. Az egyes tárcák költségvetésénél módomban lesz külön-külön elmondani a tárcákra vonaltkozó véleményemet. Csak egypár szempontot kívánok itt elmondani. így felhívom a Nemzetgyűlés tagjainak figyelmét arra az emlékiratra amelyet ép a napokban adott be a budapesti kereskedelmi és iparkamara a kormányhoz. Ez az emlékirat igen értékes adatokat sorol fel és rámutat arra, hogy más országok pénzügyi helyzetével összehasonlítva Magyarországon tulaj donképen mi a baj. A baj főokát abban látja, hogy amíg az 1914. évi költségvetésben a magyar állam személyzeti kiadásai 20-95%-ot tettek ki, ezzel szemben az 1926/27. évi költségvetésben ugyanez a tétel 65-4%-ot tesz ki. (Gaal Gaston: Összegszerűen is nagyobb!) Összegszerűen is nagyobb, de nehéz ezt igy átszámitani, mert nem egészen ugyanazok a milliók szerepelnek. Az állami költségvetés bevételeihez viszonyítva a százalék arányban feltűnő az az eltérés, hogy a régi Magyarországon 20-95% volt a személyzeti kiadás, ma pedig 65*4%. (Gaal Gaston: 85% a dologi kiadásokkal együtt!) Ugy van, itt a dologi kiadások még nem szerepelnek és nem szerepelnek azok a kiadások sem, am ű lyek jutalmak és segélyek címén vannak felvéve. Itt azután egy kérdés tisztázásra szorul. A fővárosi tisztviselők státusrendezésével kapcsolatban ugyanis alkalmam volt megismerni azt a lehetetlen állapotot,^ amely a fővárosi tisztviselők státusrendezésénél volt. Ott sikerült keresztülvinni egy olyan rendezést, hogy a tisztviselő végre tudja meg azt, hogy legálisan mennyit kap, de tudja a fővárosi adófizető közönség is, hogy a tisztviselőnek az első második, nyolcadik, vagy nem .tudom, hányadik fizetési osztályban mennyi a tényleges fizetése, jövedelme. Eddig^ ezt nem lehetett megállapitani, még pedig azért, mert a tisztviselőknek volt egy úgynevezett fix fizetésük, amely a költségvetésbe be volt állitva és ^ volt nekik külön niunkapótlék címén egy pótlékuk, amely járt akkor is, ha nem telj esitettek külön munkát, tehát mindig. Járt nekik azonkívül nekik egy úgynevezett negyedévi segély, amelynek összege bizonytalan volt és az üzemek jövedelmezőségétől és egyébtől volt függővé téve. Mikor ez a kérdés tárgyaltatott, akkor, az a gondolat merült fel, hogy mivel a
