Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

106 A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. urat is kérem, méltóztassék csendben maradni ! (Nagy zaj.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni, mert különben kénytelen lennék az ülést felfüggeszteni Î (Horváth Zoltán : Bethlen a hibás abban, hogy magyar fiuk haltak meg Budaőrsnél !) Horváth Zoltán képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! (Perlaki György : Azok a főbünösök, akik a pucscsot rendezték! — Horváth Zoltán: Bethlen hozta a királyt! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Horváth Zoltán : Pécsett azt mondotta, hogy csak vis major tartja vissza, hogy a királyt vissza lehessen hozni ! — Nagy zaj.) Horváth Zoltán képviselő urat már másodszor figyelmeztettem, most kénytelen vagyok rendreutasítani ! (Nagy zaj) # Nagy Vince : Ha a kormányban szándék és akarat van, mert a hatalom a kezében van, akkor igenis, haladéktalanul módja és alkalma van likvidálni a titkos társaságok ügyét és ezzel eléri azt, hogy nemcsak Apponyi Albert grófot fogja megnyugtatni, hanem az ország gazdasági biztonságát, úgyszintén politikai és erkölcsi tekintélyét is növelni fogja a külföldön. A belpolitikának ilyen sivár képe után legyen szabad a rendelkezésemre álló rövid idő alatt most már a külpolitikával foglalkoznom. A külpolitika tekintetében teljes tájékozatlanságot, kapkodást, illetőleg azt a negatívumot látjuk esztendők óta, hogy a tisztelt kormánynak. amint van határozott antidemokratikus, reakciós politikája ... (Nagy zaj.) Elnök : Kérem a képviselő ' urakat, méltóztassanak csendben maradni, mert különben kénytelen volnék a közbeszóló képviselő urakat rendreutasítani. (Reisinger Ferenc közbeszól.) Keisinger képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Nagy zaj. — Héjj Imre : A szocialisták büszkék lehetnek elvtársukra, Nagy Vincére ! — Reisinger Ferenc : Önök is büszkék lehetnének, ha elvtársaknak elfogadnánk önöket ! — Zaj.) Beisinger képviselő urat most már hiásodszor vagyok kénytelen rendreutasítani ! Méltóztassék tudomásul venni és csendben maradni ! Nagy Vince :... és ezt az antidemokratikus politikát a gazdasgi politikában is konzekvensen érvényesítette, ugy nem látunk a kormány részéről semmiféle külpolitikát. Külpolitikai vonatkozású megnyilatkozásnak kell számitanunk nem a külügyminister urnák, hanem a ministerelnök urnák legutóbb, a Tisza lakomán tartott beszéde ama részét, amidőn rámutatott arra, hogy vájjon milyen külpolitikai orientációt kell Magyarországnak követnie ? (Zaj. — Elnök csenget.) E kérdés feltevésénél azt mondotta, hogy »nem vagyunk hajlandók sem Oroszország, sem Németország vazallusai lenni«. Kiegészítette a képet azzal, hogy : »vájjon belekényszerittetünk-e a körülettünk lévő ellenséges államokkal föderativ alapon olyan házaséletbe, ahol a kölcsönös gyűlölködés, de az elválni nemtudás az alap ?« Ha mindössze ez az a külpolitikai perspektíva, amelyet fel tud vetíteni a nemzet elé a t. ministerelnök ur, mint ugy látszik, a külpolitikával egyedül foglalkozó tagja a kormánynak, akkor ez végtelenül sivár és szánalmas kép volna. Én azonban azt hiszem, hogy a helyzetnek ilyen módon való szegényes felvázolásával a ministerelnök ur szintén politikai célt szolgál. Mert nemcsak arról van itt szó, és nemcsak az a lehetséges és elképzelhető, hogy Németországnak vagy Oroszországnak vazallusaivá legyünk. Az, hogy most egy orosz-német szerződés izgalmat kelt az európai államokban, még nem ad okot arra, hogy ez a kis Magyarország egyszerűen, mint külpolitikai programmot állitsa oda azt a negatívumot, hogy mi sem az orosznak, sem a németnek vazallusai nem leszünk. Az oroszokkal való kapcsolatnak keresését ez a kormányzat kezdte néhány év előtt. Ha tehát most azt mondja, hogy nem akar gazdasági értelemben vett vazallusa sem lenni, akkor önmagának mond ellent, nem pedig az ellenzékről felhozott kívánságoknak, mert itt ilyen indítványok és elgondolások nem is születtek meg. Mikor azonban arról beszélt, hogy Németországgal sem akarunk ilyen szoros kapcsolatot, megint konzekvens a ministerelnök ur a maga inkonzekvenciájához, mert amint az orosz szerződésben ő volt a kapcsolat hive, most is ő az, aki egy életen át a 67-es politikán belül hirdette és vallotta a németekkel való szoros kapcsolatot, ő az, aki most a bajba jutott és a talpraállás nehézségeivel küzdő Némemetországgai való szoros kapcsolat lehetőségét megtagadja. Nem tudom, hogy ha a német kapcsolatnak azokkal a régi barátaival, akik még a mai politikai életnek is reprezentásai, akik a német szövetség gondolatában együtt voltak gróf Bethlen István ministerelnök úrral, mint gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula, zárt körben és négy fal között megtárgyalná ennek a kijelentésnek súlyát és ha gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula részéről, mint akik annak a német szövetségnek gróf Bethlen István ministerelnök úrral egyformán 100%-os hívei voltak és nem hiszem, hogy 1%-ot is feladtak volna azóta, — legalább a nyilvánosság előtt elhangzott nyilatkozataik nem vallanak erre — azt a szemrehányást tennék a ministerelnök urnák: hogyan lehet ilyen nyiltan felelős politikai helyről megtagadni egy a jövőre vonatkozó német külpolitikát, én azt hiszem, a ministerelnök ur négyszem között megvallaná azt az amúgy is kézenfekvő felfogást, hogy csak az adott helyzet, a frankügynek külpolitikai kényelmetlenségei kényszeritették arra a kormányt, hogy Franciaország felé ilyen módon csináljon egy nemzetközi pukkedlit és ilyen módon vessen pár kacsintó tekintetet, hogy ha nem is teheti mai kellemetlen politikai helyzetében a kormány azt, hogy nyiltan francia orientációval kínálkozzék fel Franciaországnak, akkor legalább azt a negatívumot mutassa meg, hogy a német politikával is szakit, s itt a Németországgal való szoros kapcsolatról az ő kormányzata alatt beszélni sem lehet. Valóban az a külpolitikai jelszó, hogy ilyenmódon a ministerelnök Németországot megtagadja, nem más, csak udvarias felkínálkozás Franciaország felé, amelytől a ministerelnök urnák e pillanatokban mégis bizonyos engedékenységet jó volna várni és kapni. Ha a külpolitikánál vagyunk, akkor számolni kell az országnak adott helyzetével, nemcsak gazdasági helyzetével, hanem azzal az elzárkózással is, amellyel ez az ország a többi országok között itt áll. A nagy országoknak, melyek imperialista politikát folytathatnak, alkalmuk és módjuk van arra, hogy a maguk hatalmi tervei szerint csináljanak külpolitikát. Egy kis, barát nélkül álló, ellenségekkel körülvett ország csak a reálpolitika útját járhatja ugy a gazdasági politikában, mint a külpolitikában. Ilyen országnak a külpolitika elsősorban a jó belpolitikán nyugszik. Nekünk nem lehet jobbra vagy balra, egyik vagy másik ország felé, akár a közvetlen szomszédok, akár a nagyhatalmak felé orientálódni; nekünk elsősorban itthon kell a gazdasági megerősödés nehéz és keserves munkáját folytatnunk, de parallel ezzel együtt lelki konszolidációt is csinálni és demokratikus politikával megalapozni a minden ország felől kívánatos szimpátiát és támogatást. Abban a politikai gondolkozásbeli káoszban,