Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. idáig való azok a defektusai, hogy emberek, akik bele vannak kapcsolva a bűncselekménybe, embe­rek, akiknek ott aktiv szerepük volt, már a vád alól is menekültek és a főtárgyaláson nem mint vádlottak, hanem legfeljebb, mint tanuk fognak megjelenni. Tehát ezer esztendőket kitevő börtön­vagy fegyház büntetést oszthat is ki az a biróság, amely elé az ügy eldöntése kerül, de ha Baross Gábor és Zadravetz püspök, akiknek részint saját vallomásuk, részint más vádlott-társaiknak és tanuknak vallomásai feltétlenül a vádlott szere­pét kell hogy juttassa egy objektív bűnügyben, már idáig szabadultak a vádtól és a vádlotti szereptől s ezek nem fognak megfelelő büntetés­ben és megtorlásban részesülni, akkor az ilyen itélet valóban nem elégítheti ki még a mi igaz­ságérzetünket sem. T. Nemzetgyűlés! A frankügyben és ennek kiágazásaiban, főleg a titkos társaságok ügyében a felelőtlen elemeknek Magyarországon való garáz­dálkodása ügyében egy mai törvényszéki tárgya­lás nagyon súlyos és roppant aggodalmat keltő momentumokat vetett fel. Az úgynevezett Okoli­csányi—Pödör rablógyilkosság ügyében ez az Okolicsányi nevű vádlott néhány hónappal ezelőtt beadvánnyal fordult a vádtanácshoz és ebben el­mondotta, hogy ezt a Pödör nevű rablógyilkos vádlott-társát ő küldötte ki Cseh-Szlovákiába és Okolicsányi volt megbízva azzal, hogy ott vezető politikusokat láb alól eltegyen. Ezt ez az Okoli­csányi nevű vádlott beadványban jelentette be. (Zaj a jobboldalon. — Boítlik József: Egy rabló vallomása! — Esztergályos János: Maradjanak csak nyugodtan öreg urak. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Berki Gyula: A vádlottnak joga van hazudni! — Rupert Rezső: Megtagadják? Hiszen eddig a maguk barátja volt! — Nagy zaj a jobboldalon. — Bottlik József: Kicsoda 1 ? — Rupert Rezső: A kurzus fő­erőssége volt! — Nagy zaj a Ház minden oldalán.) Csendet kérek! Rupert képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon. — Rupert Rezső: A kurzus egyik fő­támasza volt! — Nagy zaj jőbbfelol. — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Valót­lanságot mégsem szabad mondani ! — Rupert Rezső: Léderer meg a többiek! — Nagy zaj.) Csendet kérek, képviselő urak! Nagy Vince : Ezt a bejelentést nemcsak Okolicsányi úgynevezett rablógyilkos vagy nem tudom micsoda vádlott mondta el egy beadvány­ban a vádtanács előtt, hanem Prónay Pál 1925 április 21-én megjelent Vogel rendőrkapitány előtt és jegyzőkönyvbe mondotta azt a vallomá­sát, hogy előtte, Prónay Pál előtt — ez az Okolicsányi nevű ur megjelent, még a Leirer­féle gyilkosság előtt, még mielőtt egy ilyen rabló­gyilkosságba bele lett volna keverve és, mint volt parancsnokának tudomására akarta hozni, lelkiismeretének megnyugtatása végett, hogy neki ilyen meggondolatlan vállalkozása volt, hogy ő ezt a Pödört ilyennel bizta meg. Ezt Prónay Pál 1925-ben jegyzőkönyvbe mon­dotta és ezt a rendőrség előtt jegyzőkönyvben lefektetett vallomását ez év folyamán meg is ismételte, mert nem tudta biztosan, hogy ez a jegyzőkönyv megvan-e. (Zaj a jobboldalon.) Tehát nemcsak Okolicsányi Lászlónak, hanem Prónay Pálnak is van egy ezt alátámasztó vallo­mása. (Szomjas Gusztáv: Nem támasztja alá! — Reisinger Ferenc: Mi van Döncsy operációival? — Zaj.) Elnök : Csendet kérek minden oldalon ! (Zaj.) Nagy Vince : A mai tárgyaláson Pödör Gyulának egész levelezését felolvasta a tanács­elnök, melyet Okolicsányihoz intézett. (Héjj Imre : Azoknak a leveleknek hisz ön ? — Zaj. — Elnök évi április hó 28-án, szerdán. 105 csenget.) Ezeknek a leveleknek egészen kongruens tartalma van azzal, amit Okolicsányi részben a vádtanacshoz intézett beadványában, részben Prónaynak bejelentett. Ezt az előadást, vallomást, védekezést vagy tényelőadást, — nevezzék ugy, ahogy akarják — amelyet Okolicsányi Makkay ügyész ur előtt visszavont, megerősítik annak a Csehszlovákiában lefolytatott bűnpernek adatai, amelyet bizonyos lovag Hudacsek Károly és bűn­társai ellen Olmützben folytattak le. A felvidéki magyar lapok, a Bécsben megjelenő osztrák lapok is közölték, hogy ez a Hudacsek és bűntársai a tárgyaláson elmondották, hogy Okolicsányi és Pödör részéről ilyen megbízással működtek és ezért is kaptak büntetést, mire az olmützi tár­gyalást felfüggesztették mindaddig, amíg a magyar biróság Okolicsányi és Pödör ügyét le nem tárgyalja. (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Arról van itt szó, hogy ezek a titkos társaságok aláaknázását jelentik Magyarország gazdasági, erkölcsi és politikai biztonságának . .. (Héjj Imre : Milyen titkos társaságok ? — Baticz Gyula: Amelyeket Bethlen fel akar oszlatni ! — Esztergályos János : Dehogy akarja ! Nem akarja ! Nem kell komolyan venni ! — Szomjas Gusztáv : Talán alá akarják támasztani Benes politikáját ? — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Baticz Gyula : Ez gyanusitás !) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztas­sanak csendben maradni ! (Zaj.) Nagy Vince : Nincs itt már szükség pártközi tanácskozásokra, az ellenzéktől való tanácskérésre, ha a kormányban van szándék és erő, akkor a titkos társaságokat azonnal szétdobálhatja. (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak, mert különben kénytelen lennék az ülést felfüggesz­teni! (Zaj.) Nagy Vince: Hatalmi és kormányzati kér­dés az, hogy a titkos társaságokat, amelyek­nek földalatti munkája tönkreteszi az ország hírnevét," végérvényesen meg lehessen szün­tetni. (Berki Gyula: Adatokat kérünk, hogy a titkos társaságokat megfoghassuk. — Halász Móric: Azt a titkos társaságot, amely 1918-ban Tiszát meggyilkolta. — Rakovszky István: Szégyen, hogy egy barátja sem volt mellette! — Halász Móric: Nem, mert az alávaló tette­sek nem tartották érdemesnek bejelenteni a gyilkosságot. — Rakovszky István: Mi már reggel tudtuk, hog-y este meg fogják gyilkolni, — Halász Móric (az asztalra ütve): Ohó, itt álljunk meg egy szóra! Önök már reggel tud­ták, hogy Tiszát este meggyilkolják? Ezt a verziót még nem hallottam. Tessék megismé­telni. — Rakovszky István: Igen, mi már reg­gel tudtuk, hogy este meg fogják gyilkolni. Ne kívánják, hogy én beszéljek, nem köszönik meg. — B. Prónay György: Miért nem jelen­tette fel? Miért nem teljesítette kötelességét? — Rakovszky István: Az beszél, ki a frank­ügyben nem teljesítette kötelességét. — B. Pró­nay György: Teljesítettem mindig ugy a köte­lességemet, mint maga! — Rakovszky István: Velem nem lehet igy beszélni, én nem vagyok beamtei% engem nem fizet az állam. — Her» czegh Béla: A Tisza-pör tárgyalásánál kellett volna ezt elmondani. — Rakovszky István: Akkor még nem volt itt annak az ideje! — B. Prónay György: Tehát a gyilkosságból is politikát csinál. — Esztergályos János: Pfuj! Szégyeljék magukat! — Rakovszky István: Ezek mernek itt hencegni! — Nagy zaj a bal­oldalon és a középen.) Elnök : Rakovszky képviselő urat kérem, mél­tóztassék csendben maradni ! (Berki Gyula : Buda­örsnél magyar ûuk haltak meg!) Berky képviselő 15*

Next

/
Thumbnails
Contents