Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-528

À neïftzeigyutês 528. ülése 1926. évi március hó 29-én, hétfőn, 9S feága ez a képviselőnek, hanem ez a parlamentnek, a nemzetgyűlésnek, a nemzetnek a kiváltsága. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Meg kell tehát állapitanom ezek után azt is, hogy például az ügyészség idézése semmi más nem volt, mint hivatalos hatalommal való visszaélés. Teljesen ellenkezvén a törvényességgel, Sztraehe ur, vagy Sztraehe ur ügyésze túllépte a maga hatáskörét, hivatalos hatalmával egyszerűen visszaélt. Kakovszky István t. képviselőtársam beszélt arról, hogy az egész frankügyben titkos eljárás folyik. Nem tudtam egészen világosan kiérezni és meglátni azt, hogy e titkos eljárás alatt mit értett. Nyilvánvaló azonban, hogy egészen konkrét alapokra épitette fel ezt a megállapítását. Hiszen vannak titkos szervezetek, mert maga a ministerelnök ur segitségül h ivott bennünket ezek ellen a titkos szervezetek ellen, sőt önmaga ellen hivott minket segitségül, mert maga is tagja volt titkos társaságnak, sőt ugy tudjuk, ma is tagja. A most bekövetkezett események megmagyarázták, mi volt az oka annak, hogy a ministerelnök ur, aki a kormány teljes hatalmát birta és a kormányzati erőszervek teljes központi letéteményese volt, egy alkalommal szükségesnek tartotta ilyen furcsa allúzióval élni, megfenyegetvén az ellenzéket, hogy »nekem vannak szervezeteim«. Akkor ez nagyon furcsa, különös és rejtelmes mondás volt. A kormánynak más szervezete nem lehet, mint a hadsereg, a rendőrség és a közigazgatási apparátus. Hogy ő mégis szükségesnek tartotta annakidején másfajta szervezetekre hivatkozni, akkor ez egészen rejtelmes volt mindenki előtt. Csak éltünk a gyanúval, de még nem tudtunk semmi pozitiv dolgot erről. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a ministerelnök ur akkor tobzódott a maga külön hatalmi erejében, amely őt nem feszélyezte semmiféle irányban sem, mert az államhatalmi szervek ereje mégis feszélyezte őt, hiszen ott bizonyos törvényes formaságokat mégis figyelembe kellett vennie és bizonyos erőszakos tényeket nem követhetett el, mert erre a politikai felelősségrevonás azonnal bekövetkezett volna. Ellenben volt neki titkos ereje, titkos hatalma, amely titkos szervezetekben rejlett és amelyet ő felelőtlenül érvényesíthetett anélkül, hogy mint kormányzati tényező, emiatt a nyilvánosság elé hurcolható lett volna. Most már tudjuk, mit jelentett az a »Vannak szervezeteim« kezdetű eneiklia — amint ezt annakidején Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársain megjelölte — és most már érthető az is, hogy milyen titkos eljárás folyik az egész frankügy mögött: a titkos szervezetek, amelyek a frankügyben érdekelve vannak — mert hiszen meg kell állapitanunk, hogy ezek nélkül az előzmények nélkül a frankbotrány nem éktelenítette volna el a magyar nemzet életét, — belejátszottak magába a nyomozásba, és magába az eltussolási folyamatba és ez okozta azt, hogy mi akadályversenyt futunk az igazság felé, hogy nem tudjuk kideríteni végre azt, mi van Teleki Pál gróf szerepével és miért sétál szabadon Baross Gábor (Ugy vzn! a szélsőbaloldalon) és ezért van több ilyen rejtelem, több ilyen kérdés, ezért van a nyomozásnak egy bizonyos ponton való megakadása. Miért? Mert nyilvánvaló, hogy ott vannak a titkos szervezetek exponensei, akik a csöndes szobák négy fala közt előre pontosan megbeszélik azt, hogy a frankügyben pedig mit és hogyan kell cselekedni, és ezek szerint az utasítások szerint folynak tovább a frankügy bonyodalmának egyes fejezetei. (Ugy van! half elől.) Sok groteszk emlék jut az ember eszébe, amikor a frankhamisításnak ezeket a különös jelenségeit ügyeli. Emlékszik az ember az Esküdt-ügyre, amikor a rendőrségen megjelenik a ministerelnök ur, és ministerek jelennek meg, hogy Eskütt Lajos vallomását ott közvetlenül meghallják. Micsoda különösség, micsoda furcsaság, micsoda tekintélyromboló eljárás az, hogy a minister a ministeri székből leszáll és elmegy egy rendőrtisztviselő szobájába meghallgatni, hogy Eskütt Lajos miket mond a rendőrségen a vallomási jegyzőkönyvbe! Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz visszatérni. Pako^s József: Tisztelt elnök ur! Ez tisztán analógia! (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek! Pakots József: Nem az Eskütt-ügy a fontos itt. Itt az a fontos, hogy a ministerelnök ur akkor milyen magatartást tanúsított ebben az ügyben, amely magatartásának természetes jelenségei mutatkoznak most a Pallavicini-ügyben is. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy mióta a frankbotrány közéletünket és az egész világot foglalkoztatja, a lapok minden egyes esetben közölték, hogy a ministerelnök ur magához kérette Sztraehe főügyész urat, hogy az igazságügyminister ur elment hozzá jelentést tenni, hogy a ministerelnök urnái milyen tanácskozások folynak stb. Folyton, állandóan irányította, vezette a nyomozást, vagyis ugyanazt csinálta, amit az Eskütt-ügyben, amikor elment a rendőrségre és ott az ő személyes jelenlétében folyt le a tanúkihallgatás s ott a rendőrségen ministertanácsot tartottak. Hova jutottunk! Ennyire nem szabad egy ministereinoknek beleavatkoznia bűnügyekbe, ennyire nem szabad irányítania a nyomozást! Semmi köze hozzá — azt kell mondanom. — Ott van az igazságügyminister, annak kell ezekben a bűnügyekben eljárnia. A ministerelnök ur ne irányítson! De itt az a nóvum, hogy az igazságügyminister ur később tudta meg, mint a ministerelnök ur: mi van ebben a kérdésben? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A ministerelnök ur jóval előbb tudta! Hogy jóval előbb tudta, ezt akarná bizonyítani Pallavicini György őrgróf, mint vádlott. De nincs rá módja, nem adnak rá alkalmat, mert ez nagyon kellemetlen. Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam nagyon élesen és nagyon finoman világított rá arra, hogy voltaképen nagyon nehéz dolog ennek a Pallavicini-féle vádnak a tanúvallomás során való megrÖgzitését biztosítani és további konzekvenciáit érvényesíteni a vádlottaknak most folyó ügyében. Miért? Mert ennek a vádnak, amelyet Pallavicini György őrgróf emelt gróf Bethlen István ministerelnök ellen, semmi köze nincs Windischgraetz Lajos és társai bűnügyéhez. (ElUnmondások jobbfelől. — Halász Móric: Az már nem áll!) Mindjárt megállapítom, hogy semmi köze sincs. Az, hogy a ministerelnök ur tudott róla és leplezte, ez magát az ügyet, az ő bűnügyüket nem érinti, nem érdekli, mert ez tisztán a ministerelnök ur politikai felelősségére tartozik. Én felvetem a kérdést t. képviselőtársam előtt: mi fog történni a főtárgyaláson? Meg vagyok róla győződve, hogy a tárgyaló elnök azt a tanút, aki arról akar beszélni, hogy gróf Bethlen István mit tudott, vagy mit nem tudott erről az ügyről, sohasem fogja szóhoz engedni (Ugy van! a szélsőbáloldalon.), mondván, hogy ez nem tartozik a bänügyhö'z. (Zaj a .jobboldalon. — Kováts-Nagy Sándor: Hogy lehet meggyanu-