Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-527
A nemzetgyűlés 527. ülése 1926. akkor a mentelmi jog valami nem létező dolog, akkor légnemüvé, értéktelenné válik, akkor nincs is mentelmi jog s nekünk felesleges itt egymás szemébe porthintve "játszani, akkor felesleges a mentelmi bizottság is, akkor tessék egy indítványt tenni, — önök feltétlenül el fogják azt fogadni — hogy mentelmi^ jog egyáltalában nincs, mert arra az egységespártnak ugy sincs szüksége, vagy ha mégis van mentelmi jog, ngy csak azon képviselők számára van, akik az egységespárthoz tartoznak. (Zaj.) Harmadik eset nincs. Amikor egy képviselőtársunk súlyos vádemelésére a ministerelnök ur feláll és ilyen parancsszerü kijelentéseket tesz és mintegy felhívja a hatóságot arra, hogy cselekedjék a mentelmi jog felfüggesztése előtt, akkor nincs tovább, akkor azt kell megállapítanunk és leszögeznünk, hogy a mentelmi jog az egységespárt értelmezésében és kezelésében megszűnt létezni. Azt mondja a ministerelnök ur, amint felolvastam az idézett passzusból, hogy »Pallavicini az ülés után azonnal jelentkezzék az ügyészségnél.« Akkor körülbelül este nyolc óra volt. (Rakovszky István: Az elnöknek kellett volna megvédenie az immunitást!) Ha figyelembe veszszük a gyakorlatot, hogy éjszaka senkit sem szabad zaklatni, még nemképviselőt sem, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a ministerelnök ur azt gondolta, hogy másnap, harmadikán reggel, kell jelentkeznie őrgróf Pallavicini képviselőtársunknak. Nem tudom, hogy a ministerelnök ur nem tudta-e, hogy van mentelmi jog is a világon, vagy hogy a képviselők mentelmi jogát először fel kell függeszteni, mielőtt a hatóság őket meghallgatja, vagy vallomástételre berendelheti. (Rakovszky István: Nagyzási mánia!) Ebből a mondatból, hogy az ülés után nyomban jelentkezzék az ügyészségnél, kettő vehető ki, vagy az. hogy a ministerelnök ur pillanatnyi idio sincrasiában szenvedett és elfelejtette, hogy van mentelmi jog a világon, vagy elfelejtette, hogy melyik környezetben áll és beszél, vae-y pedig, hogy semmibe veszi a mentelmi jogot és a mentelmi jog felfüggesztése nélkül utasit egy képviselőt, hogy jelentkezzék az ügyészségnél. Ezzel egy másik bűnt is elkövetett, t. i. azt, hogy a hatóságot a maga hatáskörének túllépésére ösztökélte, mert a hatóságnak viszont nem szabad a mentelmi jog felfüggesztése előtt a parlament tagjait megidézni. (Klárik Ferenc: Itt sétált három napon keresztül a főügyész!) T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, hogy a konklúzió első pontjára ezzel megfeleltem. Nyilvánvaló, hogy a ministerelnök ur március 2-iki parancsával és utasításával, parancsszerü felszólításával őrgróf Pallavicini képviselőtársunk mentelmi jogát siilycsan megsértette (Ugy van! Ugy van! balfelől.) s végtelenül sajnálom és fájlalom, hogy az akkor elnöklő ein ok ur vagy alelnök ur nem talált módot arra, hogy a képviselői mentelmi jogot megvédelmezze, még akkor is, ha az ellen a ministerelnök ur követte el a támadást. Merem állítani, hogy a világ bármely komoly parlamentáris testületében egy felelős^ ministernek ilyen fellépése és ilyen kijelentése az elnökség részéről nem maradt volna hangtalanul. (Farkas István: Az atagol speaker nem csinált volna ilyet!) Ha az angol min isteneinek állt volna fel és beszélt volna hasonlóan az angol alsóház bármely tagjához, tartozzék az munkás-, konzervatív, vagy liberális párthoz, egészen bizonyos, hogy a speaker részéről igen alapos kioktatásban és megrendszabályozásban részesült volna. De ivi március hó 27-én, szombaton. 67 azt hiszem, nem kell az alkotmányosság őshazájába elmenni példákért. A balkán bármelyik parlamentáris államának elnöke is talált volna módot arra, hogy a ministerelnök ilyen kisiklását kellő mederbe terelje vissza. (Egy hang a ssélsőbaloldaíon: Még Honoluluban is!) Honolulut me bántsuk, mert az egy igen haladó szigetország, s bár itt volnának olyan állapotok, mint Honoluluban. (Horváth Zoltán: Itt csak Luluk vannak!) , T. Nemzetgyűlés! A konklúzió b. pontja tovább szövi a hálót a mentelmi jog ellen és azt mondja^ (olvassa): »a magyar királyi államrendőrség és a budapesti királyi büntetőtörvényszék vizsgálóbirája azon téuyévei, hogy őrgróf Pallavicini György nemzetgyűlési képviselőt a nemzetgyűlésen elmondott beszédében foglalt s a sajtóban is megismételt kijelentései miatt tanúságtétel céljából megidézte és hozzá ezen kijelentéseire vonatkozóan kérdéseket intézett, nevezett nemzetgyűlési képviselő ur mentelmi jogát meg nem sértette.« Erre vonatkozólag ugyanazokat kellene ismételnem, amit már elmondottam. Azt mondottam, hogy kettős botlást követett el a ministerelnök ur, egyrészt megsértette idebent a mentelmi jogot, másrészt hatáskörének túllépésére biztatta a hatóságokat. Itt ez az eset áll fenn. Ha az ügyészeég a mentelmi jog felfüggesztése előtt idézte volna meg vagy idézte meg Pallavicini György képviselőtársunkat, vagy a nemzetgyűlésnek akármelyik más egyszerű tagját is, szerintem igenis, megsértette a mentelmi jogot, mert a mentelmi jog nem arravaló, hogy pártérdekek és pillanatnyi szituációk szerint alkalmazzák, aszerint, hogy a kormánynak mi kedves, kellemes vagy kellemetlen, a mentelmi jog arra való, hogy a nemzetgyűlés tagjait működésükben biztositsa a zaklatások ellen^ és ha a nemzetgyűlés a konklúzió b. pontját magáévá teszi és kiszolgáltatja a képviselőket a hatóságoknak, akkor, ha ma csak az történik meg hogy egyes képviselőket talán a mentelmi jog felfüggesztése nélkül becitálnak, kihallgatnak, holnap megtörténhetik az is, hogy le is tartóztatják őket, de mindenesetre generaliter alkalmas ez az intézkedés és felfogás arra, hogy a nemzetgyűlés tagjait megfélemlítse, hogy őket cselekvésükben, fellépésükben, a kormánnyal szemben tanúsított bírálatukban befolyásolja. (Ugy van! Ugy vdi! a hal- és a szélsőbaloldalon. r — Dénes István: Már aki megijed tőlük!) T. képviselőtársam én azt hiszem, hogy semmi okunk nincs arra. hogy a közigazgatás és az igazságszolgáltatás mai menete alatt ne ijedjünk meg. Mindenkinek megokolt, azt hiszem, a megijedése akkor, amikor ellenzéki létére ma a hatóságokkal kerül szembe. Egyénileg azt hiszem, közülünk senki sem ijed meg, — ezzel tisztában vagyok — de nekünk kötelességünk a parlamentarizmus alapjait megvédelmezni és átmenteni egy jobb korszakra s ebben a műveletben nekünk igenis, ragaszkodnunk kell a mentelmi joghoz, mert amint már említettem beszédem elején, ha jön egy tisztultabb korszak, amikor országépitő, termékeny munkát lehet végezni, akkor megint ne kezdjük ott, hogy az alkotmány alapjait kell újból leraknunk és meggyőznünk bizonyos csoportokat arról, hogy a mentelmi jogra szükségünk van. A mentelmi jogot meg kell óvni és át kell menteni arra a várt és remélt jobb korszakra, s nagyon rossz szolgálatot tesznek azok a túloldalon ülő igen t. képviselő urak, akik csákányaikkal belefaragnak a men-