Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-527
À nemzetgyűlés 527. ülése 1926. tanú volt!) De ebből nem akarok messzebbmenő konzekvenciákat levonni, csak azt állapitom meg, hogy korunkban, ebben a mi mai magyar szomorú korszakunkban, a tanuzás valóban kockázatos valami. Ha az igazságszolgáltatás a tanuzás alapján épül fel, mint ahogy azon épül fel, akkor az igazságszolgáltatás is nagyon szomorú helyzetbe került, mert a tanuk túlnyomó nagy része nagyon meggondolja, mielőtt arra vállalkoznék, hogy valamilyen ügyben tanúságra menjen, mert a példák azt bizonyítják, hogy a tanúból könynyen lehet vádlott, sőt fogoly, sokkal könynyebben lehet fogoly, mint magából a tettesből. Valami logika van azonban abban, hogy őrgróf Pallavicini képviselőtársunkból mindenáron tanút akar csinálni, noha ő lejebb akarja magát fokozni az igazságszolgáltatás létráján és megelégednék a vádlott szerepével. Valami logika van ebben, mert ugylátszik, arra számitanak, hogy a tanúból automatikusan úgyis vádlott lesz, tehát kezdje meg karrierjét az őrgróf az igazságszolgáltatás előtt a tanuzással, hiszen egészen bizonyosan, logikusan el fog érkezni oda, ahová el akart érkezni rögtön a legelején, t. i. a vádlottak padijára. Erre számitanak és itt látom én báró Kaas Albert t. képviselőtársunk logikáját, mintha azt mondaná: légy egész nyugodt, a végefelé úgyis vádlott leszel. (Derültség a jobboldalon. — Halász Móric: Ez tagadhatatlanul ügy ©s volt!) Én azonban nem tehetek róla, ebbe a gondolatvilágba nem tudom magam beleélni. Én ezt átmeneti állapotnak tartom, amelyet ma élünk, minden tekintetben, az igazságszolgáltatás terén is. Azt hiszem, hogy ez az ellenforradalmi mámor el fog múlni, mert el kell múlnia, vissza fognak jönni a normális állapotok, és szeretném, ha a túlsó oldalnak is minél kevesebb megbánnivalója és az országnak minél kevesebb visszacsinálnivalója lenne, hogy azután egy normális helyzetben csakugyan értékes alkotó munkát lehessen végezni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy ezt a csúnya játékot, amelyet az egész frankbotrányban elejétől végig folytattak, azokat a módszereket, melyeket annak likvidálásában alkalmaznak, nagyon rövid idő múlva nagyon meg fogják bánni épen azok, akik ezt a kérdést ilyenformán megrendezték. (Csontos Imre: Önök keverték a dolgot teljes három hónap óta! Miért kavarták ennyire fel? Mit akarnak? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Esztergályos János: Azt fogják mondani, hogy kényszeritették önöket arra, hogy védjék ezt az ügyet! — Csontos Imre: Ne félj tőle, nem védenélek, ha majd a biró elé álmái. — Zaj.) Csontos és Esztergályos képviselő urakat kérem,. méltóztassanak csendben maradni! Propper Sándor: Teljesen objektíve akarom a kérdést kezelni. Semmi okom nincs arra, hogy letérjek az objektivitás útjáról. A frankvitában mondott beszédemben utaltam arra és elismerésemet fejeztem ki egy egységespárti képviselőtársunknak, amiért ezt a kérdést objektiv alapon fogta meg és kezelte. Ugyanigy megállapitom azt is, hogy akadt egy másik egységespárti képviselő is, aki szintén nem lépte túl a tárgyilagosság kereteit, (Horváth Zoltán: Eitka, mint a fehér holló!) Erdélyi képviselőtársunk, aki tegnap fentartás nélkül a frankhamisitók ellen foglalt állást. (Csontos Imre: Természetes!) Volt elitélő szava a frankhamisitók ellen, évi március hó 27-én, szombaton. 65 s ez mindenesetre méltánylandó, noha nem lehet erénynek feltüntetni, ha valaki a bűnt elitéli, csak a mi nagyon szomorú és züllött viszonyaink között lehet elismerő szavakat mondani, ha valaki a bűnt elitéli, de mégis konstatálni kell, hogy Erdélyi Aladár t. képviselőtársunk volt a másik, aki levette a frankbotrányról és annak hőseiről a rájuk teritett himes trianoni takarót és ugy kezelte őket, ahogy bűntetteseket kezelni kell. Ezzel szemben tudjuk, hogy a hivatalos álláspont az, — ezt a ministerelnök ur ajkáról hallottuk többször, igen sok kormánypárti képviselő ajkáról hallottuk rendszeresen, s a kormány sajtójában állandóan olvassuk — hogy a frankhamisitók mellé oda ál Irtják védőfalnak Trianont. Én ezzel szemben azt mondom, hogy akkor lehetne erről szó, ha munkanélküli éhes emberek, hivatalvesztett egzisztenciák, földönfutók követték volna el ezt a bűncselekményt, de tudom, hogy akkor viszont a hivatalos szigor teljes erejével találták volna szemben magukat, ha nem tartoztak volna a társasághoz, vagy ahhoz a világnézethez. (Farkas István: Ahhoz az uri társasa ghoz!) Azt hiszem, Nádosy ur és társai nem emelhetik maguk elé védőfalnak Trianont, mert Nádosy boldogulásához kellett Trianon. Merem állítani, hogy a régi Nagy-Magyarországon, a régi erkölcsök, a régi kormányzati módszerek, a régi kritikai idők mellett Nádosy nem lehetett volna az ország főinkvizitora, (Farkas István: Ez igaz!) maradhatott volna szürke hivatalnok. Neki és társaságának Trianon csak használt, mert a zavarosból halászták ki maguknak azokat a közjogi funkciókat, amelyekhez különben soha sem juthattak volna hozzá. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A nemzetgyűlés március 2-iki ülésén őrgróf Pallavicini képviselőtársunk súlyos vádat emelt a kormány ellen. Az előttünk fekvő mentelmi bizottsági jelentés és a Napló szerint a következőket mondotta (olvassa): »Állitom azt, hogy Bethlen István ministerelnök hónapok óta tudomással birt a készülő frankhamisitásról, tudta azt, hogy az országos főkapitány részese ennek a bunszövetkiszetnek. Általam nem ismert okból hivatali kötelességének eleget nem tett és ezt a frankhamisítást kellő időben meg nem akadályozta. Tovább megyek. Legjobb tudomásom szerint állitom azt, hogy amikor Jankoviehék letartóztatása folytán az ügy nyilvánosságra került, a kormány elkövetett mindent, hogy a frankhamisítás tetteseit és résztvevőit leplezze és az egész kérdést eltakarja és csak akkor és olyan mértékben járult hozzá az ügy kiderítéséhez amikor és amilyen mértékben erre a lépésére a külföld nyomása kény szeritette. Egyetlen kérésem ebben az ügyben, hogy mód adassék a teljes igazság felderitásére és összes bizonyítékaim előterjesztésére.« Ilyen súlyos kijelentések parlamentekben nem igen hangzanak el, nagyon ritkán hangzanak el, de ha elhangzanak, akkor ezeknek olyan rezonanciája van. amely a kijelentésekkel súlyban arányos. A t. túloldal e súlyos vádemelés után, amely — amint méltóztatnak tudni és látni — nem a szélsőbaloldialról jött, nem volt kíváncsi a. bizonyitékokra. (Csontos Imre: Dehogy nem! Most kell bizonyítania a bíróság előtt!) noha Pallavicini képviselőtársunk kijelentette, hogy hajlandó a mentelmi jog védelme alól kijönni és ezt a kijelentését a sajtóban megismételni s magát a birói eljárásnak, mint vádlott, kitenni. Szavát állotta, vádjait a napisajtóban közölte (Farkas István: A bizonyitástól akarjak elütni! — Zaj.) és alkaL10*
