Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-527
64 A nemzetgyűlés 527. ülése 1926. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ott lehet szó egy látszatról, egy fügefalevélről, amellyel takarni akarják a diktatúra nem egészen esztétikus részeit, de nem lehet szó igazi, komoly parlamentarizmusról, nem lehet szó népképviseletről. S aki figyelemmel kiséri ennek a kornak történelmi eseményeit, az tisztában lehet azzal, hogy ezek a felvetett eszmék a mai korszellemmel szöges ellentétben állanak. Aki pedig különösképen figyelembe veszi Magyarország mai helyzetét a világpolitikában, annak ilyen gondolatot megpendítenie sem volna szabad. A kormánypárt egy harmadik illusztris tagja, báró Kaas Albert képviselőtársunk, a tegnapi nap folyamán egészen furcsán értelmezte és interpretálta a mentelmi jogot. Azt mondotta, hogy a mentelmi jogot nem lehet szabadságjognak tekinteni, (Derültség a balés szélsőbaloldalon.) a mentelmi jog nem szabadságjog, mert hiszen — ez az ő okfejtése — a nemzetnek csak egy kis részét illeti, a nemzet csak egy kis részének ad bizonyos előnyöket és jogokat, (Rakovszky István: Nem tudja, hogy ő a nemzetet képviseli!) a nemzet túlnyomó nagy része nem részesül ebben, tehát ez közszabadságnak nem nevezhető. Végtelenül sajnálom, hogy báró Kaas Albert képviselőtársunk nincs idebenn. Szeretnék tőle vagy bővebb információt kérni a mentelmi jog ilyetén értelmezéséről, vagy szeretnem vele közölni az én gondolataimat, az eïi felfogásomat a mentelmi jogról. Én a mentelmi jogot, igenis, szabadságjognak, közszabadságnak tartom. (Rakovszky István: Helyes!) a legbecsesebb közszabadságnak, amely a parlamentáris képviseleti rendszernél nélkülözhetetlen és mellőzhetetlen. (Halász Móric: Nem onnan datálódik!) És nemcsak egy kis részét az országnak érinti, mert a képviseleti rendszer azt jelenti, hogy azok a képviselők, akiket megválasztanak és egy parlamentbe beküldenek, az egész ország népét képviselik. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a képviseleti rendszerinek alapján ez a közszabadság igenis az ország egész népére kisugárzik, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) az ország egész népét érdekli és érinti. Az én felfogásom és értelmezésem szerint tehát a mentelmi jog közszabadság, sőt a közszabadságok! legbecsesebbje. (Halász Móric: A tévedés ott van, hogy akkor is volt mentelmi jog, amikor nem volt parlamenti kormányforma! — Rakovszky István: Ugy van!) Ha tehát még akkor is volt mentelmi jog, amikor parlamentáris kormányzás nem volt, ez csak alátámasztja és megerősíti az én álláspontomat. (Szabó Imre« A Habsburgok jobban megbecsülték, nem merték megtámadni! — Rakovszky István: Nem ám!) Relativ igaza van báró Kaas Albert képviselőtársunknak, mert ez a nemzetgyűlés nem képviseli az egész országot. (Halász Móric: Sajnos, csak csonka Magyarországot!) Ez a nemzetgyűlés, amelyet jogfosztáscs, nyilt szavazásos választási terrorral végrehajtott választás küldött be a parlamentbe, ez valóban csak az ország egy részét képviseli. (Sütő József: Az egész világon titkos a választójog!) Ebben a relativ formában a képviselő urnák tehát igaza van, mert a mentelmi jog, mint közszabadság ; a képviseleti rendszeren keresztül csak a választókat érdekli és érinti, de nem ér el azokhoz, akiket az egységespárt és a kormány a választói jogosultságból kitaszított. Ebből azonban nem lehet levonni azt a konzekvenciát, évi március hó 27-én, szombaton. hogy most a mentelmi jogot ne sorozzuk a közszabadságok közé és megfosszuk ettől a jellegétől, hanem ebből az következik, hogv törekedni feil egy komoly, igazi népképviseletié, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) amely forma azután a mentelmi jogot, mint közszabadságot kisugározza az ország egész népére. T. Nemzetgyűlés! A parlamentáris szólásszabadság függ a mentelmi jogtól. Beszédem későbbi folyamán bátor leszek utalni arra, hogy a ministerelnök ur március 2-iki kijelentése, felhívása vagy parancsa — méltóztassék minősíteni, hogy mi volt az — amelyet őrgróf Pallavicini György képviselőtársunkhoz intézett, ebből az okfejtésből kiindulva milyen elbírálás alá esik. Én most azt állapítom meg, hogy a mentelmi jog teljessége nélkül parlamentáris munkát elképzelni lehetetlenség. A parlament tagjainak szólásszabadsága függ attól, hogy az, amit a parlamentben tesznek, beszélnek, a parlamenten belül maradjon és amennyiben az eljárásra szorul, az a parlamentáris bíráskodás dolga legyen. Mihelyt a parlament tagjainak beszédeit és cselekvéseit kívülálló hatóságok figyelik, mihelyt a parlament tagjai beszédének következményei túlmennek a parlament falain és más hatóságok hatáskörébe kerülnek, a parlamenti tevékenység — legalább az ellenzék számára — lehetetlenné, illuzóriussá válik, értéktelen lesz, semmi értelme nincs, ezzel a parlamentarizmus után pontot lehet tenni. (Esztergályos János: Az elnöki székbe egy szolgabírót vagy rendőrfogalmazót ültethetnek majd!) Ha az a cél, ha azt a diktatórikus hajlamot, amely lépten-nyomon megnyilvánul a kormány részéről és a kormánypárt részéről, végre akarják hajtani, ha pragmatikussá akarják tenni, akkor ez az eljárás a kormánypárt szempontjaiból helyes, de még akkor sem helyes az a módszer, hogy darabonként akarják lefaragni ezt az utolsó szabadságjogot és alkotmány biztosítékot, akkor is sokkal helyesebb volna, ha egyszerűen és nyíltan, habár erőszakosan, bevallanak, hogy hatalmuk lényege a diktatúra, a parlamentet csak látszatnak tartják fenn... (Rothenstein Mór: Ahhoz gyávák!) Elnök: Rothenstein Mór képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. Propper Sándor: ...mert hiszen egy ilyen nyilt, őszinte és becsületes eljárás rengeteg költségmegtakaritással járna és tiszta helyzetet teremtene, ami mindenesetre helyesebb, mint az az álarcosbál, amelynek most már négy esztendő óta vagyunk szomorú szereplői. Báró Kaas Albert képviselőtársunk egyéb furcsaságot is mondott. Azt mondotta, hogy miért félnek attól ellenzéki oldalon hogy őrgróf Pallavicinit tanuként megidézik, hiszen a tanuzás nem inkvizíció. (Halász Móric: Ez arra vonatkozott, amit Horváth mondott!) Normális időkben a tanuzás valóban > r igen egyszerű szerep volt, nem volt inkvizíció. Ma azonban nem élünk normális időket, ma a tanuzás legalább is lehet inkvizíció. Ki lehet téve a tanú annak, hogy inkvizitórius eljárás alá kerül. Azt hiszem, példákért nem kell túlságosan messze menni. Én különben ebben a tanuzásra való erőszakolásban tendenciát látok. Annak- a tendenciának érvényesítését, amelyet eddig gyakoroltak, hogy t. i. nem a vádlottak részesültek különösképen szigorú elbírálásban és elbánásban hanem a tanuk. Számtalan esetet tudunk, ahol a tanuk már leülték büntetésüket, amikor a vádlottak ellen még az eljárás sem indult meg. (Klárik Ferenc: Pl. Beniczky, ő is.
