Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-526

58 A nemzetgyűlés 526. ülése 1926. kapcsolatban, aki most is visszaél a helyzettel. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lendvai István : Énbennem mindig volt annyi politikai erkölcs, hogy én Bethlen István csend­őreinek szuronyaival sohasem támogattattam ma­gamat, s ha megtettem volna, legalább annyi elemi érzékem lett volna Bethlen István kormánya iránt, hogy nem fordultam volna vele szembe. (Helyes­lés jobb felől.) — Zsirkay János : Nem ugy van !) T. képviselőtársaim, ami az anyagi részét illeti a dolognak, hogy t. i. Kiss Menyhért támo­gatásában részesültem volna, ezt nem tudom. Én elmentem a magam szegénységével, amely sze­génységem valóban nem ér fel az ön anyagi hely­zetével, demokratikus, humánus és liberális t. képviselőtársam. Én akkor is, ha engem anyagi­lag támogatott — bár nem tudom, hogy támo­gatott-e, — akkor is mint az ébredő magyarok exponált képviselőjelöltjét támogatott. Igaz? (Fel­kiáltások a jobboldalon : Nem mer nyilatkozni !) Nyilván azért van ez, mert önnek valahol a gyóni határban — tessék gyónni ! — (Derültség. — Kiss Menyhért : Csak nem önnek Î) módja van, t. képviselőtársam, anyagi helyzetére hivatkozni. Nekem nincs módom, mert én talán azok közé a szegény, lehetetlen emberek közé tartozom, akik egy eszmét szegényül is tudnak szolgálni, s aki ma is abban a kétszobás lakásban lakom, ahol laktam tizenöt évvel ezelőtt. önnek, t, képviselő ur, talán nagyobb anyagi módjai vannak, de én meg viszont nem mentem el sehova azt kiabálni a i ömegnek, hogy a grófo­kat ki kell irtani, (Kiss Menyhért: Ez hazug­ság!) hogy a grófoknak még a kriptában is jobb életük van. Ez az ön logikai salio mortale-i közé tartozik, hogy a grófoknak még a kriptában is jobb dolguk van, mint a szegény dolgozó ma­gyaroknak. És ön mindezt hirdette — ugy tu­dom — odalenn valahol az ön kerületében, (Kiss Menyhért: Rosszul tudja!) hogy ha a íöld­birtokreformot nem fogják majd ugy rendesen végrehajtani, akkor majd ön, mint a Matin-nek olvasója — mert hiszen végre egyszer megtanult franciául, állit ólag, (Derültség.) mert én még gyermekkoromban megtanultam — ir a Mai in­nék és akkor majd jön ide nem tudom hány millió sárga és azok majd rendbehozzák azt a földbirtokreformot. Amikor azu : án én önnek azt mondottam annakidején a folyosón : »Szent Isten, jönnek a sárgák, de azok bizony Gyónnál sem fognak megállani és azok a szőlőhh\okok egész­ségtelen eloszlását is rendbehozzák«, — akkor ön megijedi, ön provokálta ezt ki tőlem, mint kedvence Vázsonyi-Weiszfeld Vilmosnak, aki való­színűleg engem ínég mindig löbbre becsül, mint önt, mert én egyenes ellenfele vagyok, ön meg a kedvence neki. (Vázsonyi Vilmos : Aki a saját sze­mében nem Iá! ja meg a Lehnert, az más szemében meglátja a Weiszfeldet ! — Zaj.) De mindettől eltekintve, én nem mertem volna soha, sehol ebben az országban fellépni képviselő­jelöltnek, nem mertem volna a nemzet törvény­hozásának termébe belépni és különösképen irónak azzal az ódiummal kellene megterhelve lennem hogy az a mi boldogtalan, tragikus nagy költőnk, Ady Endre —tisztelettel kérem ennek a névnek — nem épen önnel kapcsola 1 ban irta a Nyugatnak az ő utolsó cikkét, amely cikkében önt egyszerűen pla­gizátornak nevezi e. (Kiss Menyhért : Ez nem igaz, mert nem plagizáltam !) 1918-ban történt, amikor a liberális pacifizmus által bucsuszt at ott oláh csa­patok már Csúcsa felé vonultak s amikor ő reszke­tett mindenféle liberalizmustól és pacifizmusa dacára azért, hogy az ő Erdélye is idegen uralom alá kerül. Állnólag ez*az ön Erdéíye is, ahol ön egyszer évi március hó 26-án] pénteken. darabont-szolgabiró volt. (Kiss Menyhért: Ha­zudik ! Szegy élje magát !) önt Nyárádszeredán szolgabíró korában •— a Budapes i Hírlapban olvastam akkoriban meri én már akkor olvastam, amikor ön még sem olvasni, sem írni nem .udott (Élénk derültség ) — kikoplal s atta a nemzed ellen­álló közönség. (Kiss Menyhért : Több volt nekem az ennivalóm mint magának !) Az lehet, hiszen nem vagyok olyan kövér, mint ön. Akkor szegény Ady Endrének hattyúdala az volt — tiszteletet kérek neki, s ha irántam nem érez tiszteletet, Ady Endre iránt érezzen tiszte­letet, mert ő költő volt, t. képviselőtársam — hogy önről megírta, hogy tolvaj, hogy lopott, mert ön Daudet Alfonz egyik novelláját egyszerűen szórói-szóra ellopta, (Kiss Menyhért : Hazugság !) amely novellájában Daudet Alfonz az ő francia sovinizmusában . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lendvai István : ... az ő írói tehetségével, —• amit ön állandóan nélkülöz, t. képviselőtársam — megírta, hogy amikor Elzász-Lotharingiába a poroszok bejöttek, akkor az a szegény öreg tanító legalább meg akarta magyarázni a gyerekeknek, hogy pacifizmus ide, pacifizmus oda, most jönnek »les prussien messieurs« és iega±ább azt írta fei : Vive la France, —• éljen Franciaország, és akkor ott esett össze halva. Ön egyszerűen mit csinált ? Az »Alkotmány« című, akkoriban még megjelent lapban, — amely­ről nincs tudomásom, hogy liberális lett volna, mint pl. a Vázsonyi Vilmos közelében levő mostani lapok •— ön egy tárcát irt, amelyben egyszerűen ellopta ezt, (Kiss Menyhért : Hazudik !) mert ön csak lopni tud. (Fábián Béla : Mi van itt ? — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lendvai István : Ön nem tagadhatja le a saját tárcáját. Ön 1918-ban egyszerűen áttranszponálta Erdélyre ezt a tárcát, a helyszint egyszerűen áttette Erdélybe s ugyanazt, amelyet Daudet Alfonz megirt, megírta ezzel a különbséggel. (Kiss Menyhért : Szó sem igaz belőle ! — Zaj.) Saját tár­cáját letagadja ? Én még olyan ministert nem láttam ebben a Házban, aki saját tárcáját letagadta volna. (Kiss Menyhért : Egy hang nem azonos az én tárcámban Daudet elbeszélésével !) Csak az volt az egész különbség, hogy ön Erdélyről irt s hogy »éljen Erdély !« Ady Endre ezt megirta a Nyugatnak 1918. évi őszi számában. Ön nem tilta­kozott, ön nem cáfolt azzal a lángelméjü költővel szemben, aki azt irta, hogy éljen a kisember, éljen a háború, de lehetőleg tolvaj ne legyen — mert akkor nem is tudott cáfolni. Ellenben kitört az a kurzus, amelyet sajnos, keresztény kurzusnak neveznek. Akkor ez arra volt jó, hogy önnek módja volt még egy novellás kötetét is kiadni és akkor ön, t. képviselőtársam, tudja, mit csinált ? A Szent István Társulat költ­ségén kiadatta egy novellás kötetét, ebben kiadta ezt a tolvaj lőtt novellát is, és mint előkelő és arisztokratikus férfiú csillag alatt csak azt jegyezte meg : megtörtént az oláh berohanás idején, me­sélnem nekem nem kellett. Francia mesemondóhoz nem fordult. Természetes, hogy önnek elég volt egy könyves boltba menni, ahol Daudet novelláit megkaphatta. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje egy percen belül lejár, méltóz­tassék beszédét befejezni. Lendvai István : Tistzelettel kérem a t. Nemzet­gyűlést, méltóztassék 10 percnyi meghosszabitást adni, mert kénytelen vagyok itt egyszer már elvi leszámolást elkövetni. Elnök : Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a képviselő ur beszédidejét 10 perccel meghosszabbi-

Next

/
Thumbnails
Contents