Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-526
58 A nemzetgyűlés 526. ülése 1926. kapcsolatban, aki most is visszaél a helyzettel. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lendvai István : Énbennem mindig volt annyi politikai erkölcs, hogy én Bethlen István csendőreinek szuronyaival sohasem támogattattam magamat, s ha megtettem volna, legalább annyi elemi érzékem lett volna Bethlen István kormánya iránt, hogy nem fordultam volna vele szembe. (Helyeslés jobb felől.) — Zsirkay János : Nem ugy van !) T. képviselőtársaim, ami az anyagi részét illeti a dolognak, hogy t. i. Kiss Menyhért támogatásában részesültem volna, ezt nem tudom. Én elmentem a magam szegénységével, amely szegénységem valóban nem ér fel az ön anyagi helyzetével, demokratikus, humánus és liberális t. képviselőtársam. Én akkor is, ha engem anyagilag támogatott — bár nem tudom, hogy támogatott-e, — akkor is mint az ébredő magyarok exponált képviselőjelöltjét támogatott. Igaz? (Felkiáltások a jobboldalon : Nem mer nyilatkozni !) Nyilván azért van ez, mert önnek valahol a gyóni határban — tessék gyónni ! — (Derültség. — Kiss Menyhért : Csak nem önnek Î) módja van, t. képviselőtársam, anyagi helyzetére hivatkozni. Nekem nincs módom, mert én talán azok közé a szegény, lehetetlen emberek közé tartozom, akik egy eszmét szegényül is tudnak szolgálni, s aki ma is abban a kétszobás lakásban lakom, ahol laktam tizenöt évvel ezelőtt. önnek, t, képviselő ur, talán nagyobb anyagi módjai vannak, de én meg viszont nem mentem el sehova azt kiabálni a i ömegnek, hogy a grófokat ki kell irtani, (Kiss Menyhért: Ez hazugság!) hogy a grófoknak még a kriptában is jobb életük van. Ez az ön logikai salio mortale-i közé tartozik, hogy a grófoknak még a kriptában is jobb dolguk van, mint a szegény dolgozó magyaroknak. És ön mindezt hirdette — ugy tudom — odalenn valahol az ön kerületében, (Kiss Menyhért: Rosszul tudja!) hogy ha a íöldbirtokreformot nem fogják majd ugy rendesen végrehajtani, akkor majd ön, mint a Matin-nek olvasója — mert hiszen végre egyszer megtanult franciául, állit ólag, (Derültség.) mert én még gyermekkoromban megtanultam — ir a Mai innék és akkor majd jön ide nem tudom hány millió sárga és azok majd rendbehozzák azt a földbirtokreformot. Amikor azu : án én önnek azt mondottam annakidején a folyosón : »Szent Isten, jönnek a sárgák, de azok bizony Gyónnál sem fognak megállani és azok a szőlőhh\okok egészségtelen eloszlását is rendbehozzák«, — akkor ön megijedi, ön provokálta ezt ki tőlem, mint kedvence Vázsonyi-Weiszfeld Vilmosnak, aki valószínűleg engem ínég mindig löbbre becsül, mint önt, mert én egyenes ellenfele vagyok, ön meg a kedvence neki. (Vázsonyi Vilmos : Aki a saját szemében nem Iá! ja meg a Lehnert, az más szemében meglátja a Weiszfeldet ! — Zaj.) De mindettől eltekintve, én nem mertem volna soha, sehol ebben az országban fellépni képviselőjelöltnek, nem mertem volna a nemzet törvényhozásának termébe belépni és különösképen irónak azzal az ódiummal kellene megterhelve lennem hogy az a mi boldogtalan, tragikus nagy költőnk, Ady Endre —tisztelettel kérem ennek a névnek — nem épen önnel kapcsola 1 ban irta a Nyugatnak az ő utolsó cikkét, amely cikkében önt egyszerűen plagizátornak nevezi e. (Kiss Menyhért : Ez nem igaz, mert nem plagizáltam !) 1918-ban történt, amikor a liberális pacifizmus által bucsuszt at ott oláh csapatok már Csúcsa felé vonultak s amikor ő reszketett mindenféle liberalizmustól és pacifizmusa dacára azért, hogy az ő Erdélye is idegen uralom alá kerül. Állnólag ez*az ön Erdéíye is, ahol ön egyszer évi március hó 26-án] pénteken. darabont-szolgabiró volt. (Kiss Menyhért: Hazudik ! Szegy élje magát !) önt Nyárádszeredán szolgabíró korában •— a Budapes i Hírlapban olvastam akkoriban meri én már akkor olvastam, amikor ön még sem olvasni, sem írni nem .udott (Élénk derültség ) — kikoplal s atta a nemzed ellenálló közönség. (Kiss Menyhért : Több volt nekem az ennivalóm mint magának !) Az lehet, hiszen nem vagyok olyan kövér, mint ön. Akkor szegény Ady Endrének hattyúdala az volt — tiszteletet kérek neki, s ha irántam nem érez tiszteletet, Ady Endre iránt érezzen tiszteletet, mert ő költő volt, t. képviselőtársam — hogy önről megírta, hogy tolvaj, hogy lopott, mert ön Daudet Alfonz egyik novelláját egyszerűen szórói-szóra ellopta, (Kiss Menyhért : Hazugság !) amely novellájában Daudet Alfonz az ő francia sovinizmusában . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lendvai István : ... az ő írói tehetségével, —• amit ön állandóan nélkülöz, t. képviselőtársam — megírta, hogy amikor Elzász-Lotharingiába a poroszok bejöttek, akkor az a szegény öreg tanító legalább meg akarta magyarázni a gyerekeknek, hogy pacifizmus ide, pacifizmus oda, most jönnek »les prussien messieurs« és iega±ább azt írta fei : Vive la France, —• éljen Franciaország, és akkor ott esett össze halva. Ön egyszerűen mit csinált ? Az »Alkotmány« című, akkoriban még megjelent lapban, — amelyről nincs tudomásom, hogy liberális lett volna, mint pl. a Vázsonyi Vilmos közelében levő mostani lapok •— ön egy tárcát irt, amelyben egyszerűen ellopta ezt, (Kiss Menyhért : Hazudik !) mert ön csak lopni tud. (Fábián Béla : Mi van itt ? — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lendvai István : Ön nem tagadhatja le a saját tárcáját. Ön 1918-ban egyszerűen áttranszponálta Erdélyre ezt a tárcát, a helyszint egyszerűen áttette Erdélybe s ugyanazt, amelyet Daudet Alfonz megirt, megírta ezzel a különbséggel. (Kiss Menyhért : Szó sem igaz belőle ! — Zaj.) Saját tárcáját letagadja ? Én még olyan ministert nem láttam ebben a Házban, aki saját tárcáját letagadta volna. (Kiss Menyhért : Egy hang nem azonos az én tárcámban Daudet elbeszélésével !) Csak az volt az egész különbség, hogy ön Erdélyről irt s hogy »éljen Erdély !« Ady Endre ezt megirta a Nyugatnak 1918. évi őszi számában. Ön nem tiltakozott, ön nem cáfolt azzal a lángelméjü költővel szemben, aki azt irta, hogy éljen a kisember, éljen a háború, de lehetőleg tolvaj ne legyen — mert akkor nem is tudott cáfolni. Ellenben kitört az a kurzus, amelyet sajnos, keresztény kurzusnak neveznek. Akkor ez arra volt jó, hogy önnek módja volt még egy novellás kötetét is kiadni és akkor ön, t. képviselőtársam, tudja, mit csinált ? A Szent István Társulat költségén kiadatta egy novellás kötetét, ebben kiadta ezt a tolvaj lőtt novellát is, és mint előkelő és arisztokratikus férfiú csillag alatt csak azt jegyezte meg : megtörtént az oláh berohanás idején, mesélnem nekem nem kellett. Francia mesemondóhoz nem fordult. Természetes, hogy önnek elég volt egy könyves boltba menni, ahol Daudet novelláit megkaphatta. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje egy percen belül lejár, méltóztassék beszédét befejezni. Lendvai István : Tistzelettel kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék 10 percnyi meghosszabitást adni, mert kénytelen vagyok itt egyszer már elvi leszámolást elkövetni. Elnök : Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a képviselő ur beszédidejét 10 perccel meghosszabbi-
