Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-526
44 A nemzet ay nié s 526. illése 1926, é natban, felhevülésében megtorlásra gondol, de engedelmet kérek, a jelen esetben erről egyáltalában szó sem lehet. De továbbmegyek. Amikor az emberek- szeretnek hazaíiságra hivatkozni, amikor ebbe burkolják bele az ő gonoszságukat, hitványságukat és munkakerülésüket, akkor én szkepszissel fogadom ezeket a kijelentéseket, mert első gondolatom az, hogy megkérdezzem, vájjon azok, akik erre hivatkoznak, akik most el akarnak olvadni a hazafiságtól : mit csináltak a négy esztendeig tombolt világháború alatt ? Meg tudom én azt érteni, ha -egy csonka, ha egy béna vagy vak rokkant elibém jön és elg3 T ötörve a keserűségtől, talán túlmegy a megengedett határon ; meg tudom érteni, vele tudok szenvedni és könnyezni, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) de ha a frankhamisitók sorát végignézem, szomorúan kell megállapítanom, hogy ezek között egyetlen egy sem akadt, aki elmondhatná, hogy mindent megtett ugy, amint igazán ezekkel az elvekkel, ezeknek hangsúlyozásával megtennie kötelessége lett volna. Engem nemcsak a frankhamisitási bűntett gonoszsága rendit meg, mert ez nem egyszerű büntetendő cselekmény. Én nemcsak azért büntetném őket, mert a büntető-törvénykönyv paragrafusai erre az esetre is szólnak. Ezek sokkal borzalmasabb bűnt követtek el. Amikor ismerjük az ország gazdasági életét és konstrukcióját és amikor látjuk, hogy nekünk a külföld hitelére és bizalmára van szükségünk és csak ez az egyetlen, ami megszüntetheti azt a szomorú helyzetet, hogy annyi munkanélküli, keresetnélküli, annyi éhező és szenvedő ember van, akkor ezeknek jól meg kellett volna gondolniok, hogy ennek a szomorú frankhamisításnak mik lesznek a következményei. Rátérve a büntetendő cselekményre, megdöbbenéssel kell észrevennem, hogy ebben az ügyben a gonoszságnál csak az unintelligencia és a tudatlanság a nagyobb. Megdöbbenek akkor, amikor azt látom, hogy egy herceg, aki bekóborolja az egész világot, akinek vagyoni állapota megengedhette volna, hogy tudja "a közgazdasági törvényeket, amelyeknek érvén3 7 esülniök kell ; megdöbbenek, amikor egy országos főkapitányt látok a sorban, aki a legmagasabb polcon van és-amikor hallom, hogy takarékpénztári igazgatók vannak ott ; meg kell döbbennem, hogy ezeknek annyi tudásuk sem volt, mint amennyit a legközönségesebb tőzsdeügynöknek is tudnia kell. Elképzelem azt is, hogy valaki ellopja azt az eredeti klisét, amellyel a Banque de France csinálja a bankjegyeket, de még ekkor is azt kell mondanom, hogy nem sikerülhet a hamisítás,.mert előbb-utóbb ki kell tudódnia. Hiszen csak józan értelem kellett volna ehhez, semmi más. Ha valaki nem azt akarja, hogy pár rongyos fillért szerezzen magának, hanem ha tényleg azt akarja, hogy nagymennyiségű öszszeggel segitségére siessen az országnak, nagy mennyiséget dobjon piacra, még abban az esetben is okvetlenül rá kellett volna jönni erre a bűncselekményre előbb-utóbb, de inkább előbb, mint utóbb, ha a folyószámok és egyéb más számok mind pontosak és az eredeti klisékkel vannak nyomva. Ha ilyen szempontból nézem a dolgot, meg kell állapitanom, hogy ebben az egész ügyben sokkal nagyobb volt a tudatlanság, az amntelligencia, mint bármi más. De tovább megyek. Hangsúlyoztam, hogy soha sem teszek kivételt senkivel és semmivel szemben. Ezért majd rátérek arra a szomorú megállapításra, amelyet gróf Andrássy Gyula igen t. képviselőtársunk tett, amikor azt mondotta, hogy ő még továbbra is hajlandó barátságot tartani azokkal, akik ebbe a bűncselekménybe bele vannak keverve. Később majd rátérek, hogy ezt igen súlyos megállapításnak tartom. Hangsúlyozom tehát, vi március hó 26-án, pénteken. hogy erre előbb-utóbb rá kellett jönni, de az unintelligencia nemcsak ebben áll. Méltóztassanak csak meggondolni a következőket. Hol értékesítették volna, ezeket a bankókat, talán Franciaországban? Nem voltak olyan vitéz legények, hogy odamenjenek az oroszlán barlangjába. Elmentek jóhiszemű, semleges államokba és azokat akarták megkárosítani. Ez a leggonoszabb, ami egyáltalában csak előfordulhat. Talán még meg tudnám érteni, ha azok az ezerfrankosok a nagy, dúsgazdag és minket megnyomorító államok kezéből vették volna ki a felesleges nyereséget. Azonban nagyon helyesen jegyezte meg a ministerelnök ur, hogy e helyett a kispolgárok óraláncára utaztak. Ott akarták értékesíteni a hamis pénzt Svédországban, Dániában és Hollandiában, ahol a magyar gyermekeket szeretettel fogadták, táplálták és jóakarattal viseltettek velünk szemben, hogy kisegítsék az országot a nyomorúságból. Ezt tehát én ebből a szempontból még súlyosabb hazaárulásnak mondhatnám, mint az elköveiett bűntettet, mert becstelenséggel akartak fizetni azért, hogy külföldi semleges államok velünk szemben szeretettel viseltettek. ( Ugy van ! a jobboldalon.) Ha ilyen szempontból fogom fel a kérdést» igazán csodálkoznom kell azon, hogy a végén idejutottunk, ennek tárgyalásához. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy egy kis történelmi visszatekintéssel mást állapíthassak meg. Vázsonyi igen t. képviselőtársam felszólalásakor már odakiáltottam, hogy eleinte nem így indult meg ez a frankügy. A frankügy hogy kezdődött ? Mindenki azt képzelte, hogy itt egy nagy politikai puccs áll a háttérben. Mindnyájan emiékezünk arra, hogy az Albrecht-puccsot hangoztatták. Mindnyájan emlékezünk árra, hogy amikor egymásután fogják le Marsovszkyt, Mankovicsot és a többit, akiknek bizonyos nexusaik voltak a fajvédőkhöz, akkor azt hirdették, hogy ennek az ügynek politikai hátterét azért kell megvizsgálni, mert ez Albrechttel és a fajvédőkkel van összeköttetésben. Méltóztassanak visszaemlékezni arra, hogy Windischgraetzet nem védelmezték az igen t. képviselőtársaim ennek a frankügynek első fázisában. Miért ? Mert a legitimisták azt gondolták, hogy Windischgraetz elhagyta a legitimizmust, azt hitték és hivatkoztak mindenféle közjegyzői okiratra, hogy elkötelezte magát. Csodák-csodája, bár akkor is vízbe akart fulladni a herceg ur, senki sem kiáltotta, hogy mentsük meg őt ! Csak később, amikor Windischgraetz odaállt és hitvallást tett, hogy nem akart letérni a legitimizmusról, változott meg egyszerre a mentalitás, akkor hangzott fel a kórus, hogy mentsük meg őt, mert legitimista. Csak így tudom megérteni, hogy Andrássy Gyula gróf igen t. képviselőtársam továbbra is barátjának tekinti őt. Ezt csak így vagyok képes megérteni. De bocsánatot kérek, lehet, hogy másnak más a felfogása, én azonban nyíltan meg merem mondani a magam véleményét. Én objektív alapon állok, mert az első naptól fogva az utolsóig ott ültem a frankvitánál és felhívom mindazokat, akik jelen voltak, hogy egyetlenegy alkalommal is visszautasitottam-e én a felajánlott bizonyítékokat Még a saját pártfeleimmel szemben is mindig azon az állásponton voltam, hogy derüljön ki minden, derüljön ki az igazság ebben a dologban. (Horváth Zoltán : Sajnos, hogy egyedül volt !) Nem egyedül voltam, tévedni méltóztatik. Épen ebből a szempontból igen különösnek találom, hogy állandóan azzal vádolnak bennünket, hogy a bizonyítékok elől elzárkóztunk. És itt akarok rátérni arra a kérdésre, hogy akkor, amikor mi bizonyítékokat keresünk és bizonyítékokat óhajtottunk, milyen különös módon vitték &. szerepet az igen t. vádlók.
