Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-526

A nemzetgyűlés 526. ülése 1926. évi március hó 26-án, pénteken. 3§ »>Az országgyűléshez« címzett versében az eféle politikára a következő sorokat alkalmazza : »Ki látott olyan tempiomépitőt, aki a tornyot épiti fel előbb s azt a levegőbe tolja, hogy az ott fenn maradjon és majd valahogy azután alárakja a falat és legeslegvégül jönne az alap.» Az a politika, amelyet ellenzéki képviselőtársaim eljárásában tapasztalok és konstatálok, az ilyen templomépítő módszerére és felfogására vall. Egyáltalában, ha a nemzetgyűlés nem követte volna el ezt a nagy sorrendi hibát, azt hiszem, igen sok felesleges idő- és erőpazarlástól megkímélhettük volna önmagunkat, t. i. a nemzetgyűlést és rendkívül sok felesleges izgalomtól az országot, amelyet ez a kérdés tudvalevőleg hónapokon keresztül részint ingerelt, részint pedig untatott. (Dénes István : Ebben igaza van !) Ezt a dolgot nyugvópontra lehetett volna juttatni — legalább is jó időre, — t. i. már a január elején összehívott pártértekezlettel. Ott a ministerelnök ur a meghívott pártvezérek eiőtt ennek a kérdésnek minden vonatkozását feltárta és a megjelent pártvezér uraknak ott már látniok kellett azt, amit most már mindenki lát ebben a Házban és a Házon kivül, hogy itt ugyan egy politikai vonatkozású bűncselekménnyel állunk szemben, a politikai konzekvenciák levonásának alapfeltétele azonban az ügy birói feldolgozása, a kriminalisztikai bűncselekmények birói felderítése és annak megfelelő minősítése. E helyett bizony egyes törvényhozó társaink a jólértesültség misztikus palástjába burkolódzva a parlament tribünjéről dobálták a ministerelnök ur felé a gyanúsítás nyilvesszeit, pedig sokkal jobb, sokkal célravezetőbb lett voln?, ha egyelőre megelégedtek volna a tanúnak sokkal szerényebb szerepével. ( Ugy van ! jobbfelől.) Ha nyugodtan megvárták volna a birói Ítéletet, akkor egy birói Ítéletnek sokkal szilárdabb talapzatára állva, sokkal több erkölcsi jogosultsággal is ölthették volna fel azután a politikai arbiter tógáját. (Ugy van! jobbfelől. — Klárik Ferenc: Csakhogy p bíróságnak parancsol a kormány.) Elnök : Klárik képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. Ne méltóztassék a birói függetlenséget érinteni. (Helyeslés jobbfelől.) Maday Gyula : Nem vezet engem semmiféle animozitás sem jobbra, sem balra ; igazán igyekszem ebben a nagy, a nemzet sorsába be

1 evágó kérdésben objektív lenni, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy kierőszakolták azt & bizonyos parlamenti bizottságot is. Kierőszakolták és mi hozzájárultunk, hogy itt félreértések és hamis látszattok ne forogjanak fenn, azonban már akkor nyilvánvaló volt, hogy egy bűnügy a nyomozati stádiumában, a maga felderítetlen, nyers, hibrid voltánál fogva egyáltalában nem lehet alkalmas materia arra, hogy később, legalább is egyidőre, egy politikai felülvizsgálatnak is anyaga legyen. Előállt azután az a sajátságos hangzavar, amelynek két vagy három hónapon keresztül tanúi voltunk. (Yázsonyi Vilmos : Még lesznek tanúi vagy három hónapig !) Folyt a nyomozati hatóság munkája az egyik oldalon, más vonatkozásban pedig folyt a parlamenti frankbizottság munkája zárt ajtók mögött. De t. képviselőtársaim még ezzel sem elégedtek meg, hanem a mohóság valahogy kihajtotta őket a párnázott ajtókon túl, és ezt a frankügyet szinte hajánál fogva idehurcolták a parlament plénuma elé (Kiss Menyhért : Ide való !) részint interpelláció, részint egyéb felszólalások keretében. Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz, a mentelmi kérdéshez, közeledni. Maday Gyula : Be is fejezem erre vonatkozó reflexióimat. Ebből a hangzavarból tudta meg az ország, hogy végeredményben itt bizony nem ennek az ügynek nyugodt és tárgyilagos birói kivizsgálása a fontos, nem ennek a külpolitikailag is kényes és bonyolult ügynek hazafiasán óvatos kibogozása a lényeg, hanem a kormánybuktatás. (Ugy van ! jobbfelől.) Amit most mondok, az talán közelebbi vonatkozásban van ezzel a mentelmi üggyel. Nem mulaszthatom el, hogy csodálkozásomnak ne adjak kifejezést egyes képviselőtársaim és más urak eljárása felett, akik részint fehér asztalnál, részint más utón közvetlen forrásból értesültek bizonyos frankhamisitási tervezgetésekről és erről a dologról három-négy esztendeig szépen hallgattak és most ők a leghangosabbak és legtürelmetlenebbek, akik gróf Bethlen Istvántól azt a három heti mulasztást, amelyet különben is a genfi ut magyaráz és ment, olyan kíméletlen malíciával kérik számon. Bocsánatot kérek, ezt nem tudom másnak minősíteni, mint hipokrizisnek. Még csak egy észrevételt fűzök ehhez az egész problémához, nevezetesen azt, hogy megütközésemnek kell kifejezést adnom egyes képviselőtársaimnak — akik ezeknek az ügyeknek kezdetén, amikor még embrióban voltak mindezek a dolgok, felelős állásban voltak, — azon eljárása felett is, hogy olyan indiszkréciókat követtek itt el, amelyeket igazán megrendülve hallgattunk, mert ezek az indiszkréciók és indiszkrécióval való fenyegetőzések mélyen belevágnak a nemzet dolgába és sorsába, s rendkívül éles füllel figyeltek fel azokra ellenségeink. Amikor én ezt hallottam, amikor láttam és átéltem azokat a szörnyűséges perceket, amikor — mondom — egyes felelős állásban volt képviselőtársaim még további leleplezésekkel is fenyegetőztek, akkor önkéntelenül visszagondoltam a múltra, visszagondoltam azokra a zűrzavaros időkre, amikor a kisgazdapártnak még olyan jelentékeny szerepe volt a dolgok irányításában. Rágondoltam arra, hogy azokban a kaotikus időkben három egyszerű kisgazda volt a kabinet tagja és egyáltalában az a kisgazdapárt és annak ministeri rangban levő tagjai soha semmiféle ilyen indiszkréciókat el nem követtek, ilyen leleplezésekkel soha nem fenyegetőztek, semmiféle bombamerényletekben, frankhamisitási manőverekben részt nem vettek, egyáltalában semmiféle, a nemzetre végzetes honmentő tervezgetésektől teljesen távol állottak s ez a kisgazdapárt ugy vezérében, mint tagjaiban haladt mindig a nemzeti erőgyűjtés rögös, de nyílegyenes utján. (Ugy van ! jobbfelől. — Rakovszky István : Eskütt !) Magyarországot mindenféle izmussal próbálták megmenteni. Próbálták a pacifizmussal, a szocializmussal, radikalizmussal, internacionalizmussal, próbálták a bolsevizmussal (Szeder Ferenc : Ez pedig a frázizmus !), ez az agrár tömeg, ez a magyar nép azonban, amelynek a képviselői igenis a vérbeli kisgazdák, akikkel egy pártba van szerencsém tartozni, mindenféle izmust lerázott magáról. Ez a nép dolgozott, szántott és vetett, (Egy hang a szélsőbaloldalon : Ma is dolgozik ! — Zaj. __— Elnök csenget.) ma is dolgozik, (Dénes István : És fizet !) mert nagyon jól tudja azt, hogy nem a kalandok, nem a merényletek és trükkök, hanem a nemzet és egyáltalában a nagy magyar népközösség együttes verejtékes munkája és — ha kell — vérhullatás fogja ezt az országot a trianoni sírból kiemelni. Ezt jegyezzék meg jól a jövőre a sötétben ilyen nemzetmentő merényleteket szövögető kalandor politikusok, hogy a magyar nemzet jövője csak a magyar nép alapjéhemének acélsínjein haladhat előre, ez az alapjellem pedig nem egyéb, mint a nyílt, dolgos és katonás becsületesség. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek. A képviselő urat pert '