Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

A nemzetgyűlés 538. ülése 19i koronát beruházások céljára és ugyancsak tavaly november végén, vagy december elején 30 milliót, összesen tehát 50 millió aranykoronát. Azt kell látnunk felhat, hogy a költségvetési egyensúly biztosítására fordított összeg mindössze 67 millió aranykorona. Ez elég kicsiny összeg, azonban még ezzel sem kapjuk meg a valódi adatokat. Hiszen tudjuk valamennyien, csak vissza 'kell emlékeznünk kissé, hogy a 250 milliós népszövetségi kölesönnek van egy belföldön jegyzett része, egy 12-5 millió svájci frankot kitevő összeg, amely teljes egészében be is fizettetett a kölcsön javára. Há ezt ugyanennyi aranykoronának számítjuk, azt látjuk, hogy végeredményében mindössze 54-5 millió aranykoronát tesz ki az az összeg, amellyel a külföld a mi költségvetésünk egyensúlyának helyreállításához hozzájárult. 54'5 millió aranykorona tehát az, amiről elmondhatjuk, hogy ezzel a külföld járult hozzá Magyarországnak igpn nehéz pénzügyi és gazdasági viszonyai között ahhoz, hogy az annyiszor hangoztatott Legelső feltétel, az államuáztartás egyensúlya, a költségvetés egyensúlya biztosítható legyen. Azt kérdeni tehát, t. Nemzetgyűlés,^ és mondja meg akárki, hogy vájjon belső erőink igénybevételével elő tudtuk volna-e teremteni ezt az összeget! Tudniillik azt az összeget, amely kizáróan a költségvetési _ egyensúly helyreállítására használtatott fel. Én minden ellenkező állítással szemben vallom, hogy ezt az összeget elő tudtuk volna teremteni. Csak ugy zárjel között jegyzem meg röviden, anélkül, hogy gazdasági életünk, bankjaink és vállalataink, de általában a telherbiró osztályok teherviselő képességét részletesebb adatokkal megvilágítanám, hogy a bankok és az iparvállalatok 1924-ben, a szanálási időszak kezdetén, 20 millió svájci frankot kitevő valuta-előleget juttattak a kormánynak mindaddig, amíg a 250 milliós kölosönjegyzésre, befizetésre és folyósításra nem került. Méltóztassék ehhez hozzászámítani az imént emiitett 12*5 millió svájci frankot tevő jegyzést, azután méltóztassék hozzászámítani azokat a hatalmas, milliárdokra menő összegeket, amelyeket a kényszerkölcsön lebonyolitása során kapott az állam ugyancsak szanálási célokra. Ugyebár, e zárjel között említett néhány megvilágosító adatnak birtokában azt kell látnunk, hogy belső erőink alkalmasak voltak, illetőleg lehet* tek volna arra, hogy a gazdasági lábraállitást önállóan végezzük el, és hogy egy külföldi kölcsön fejében ne adjuk oda rendelkezési jogunkat a magunk belső gazdasági életének terén. Mindezekkel szemben azt akarom kijelenteni, hogy rossz; politika volt az, amelyet a kormány ezen a téren művelt. Rossz politika volt annak hangoztatása, hogy csak külföldi kölcsön állithat lábra bennünket, már csak azért is, mert ezzel az országnak kifelé való hitelképességét gyengítették és — amire nem győzök elég sokszor hivatkozni — ide szerveztek a nyakunkra egy olyan külföldi ellenőrzést, amelyet egy-két évnél előbb aligha fogunk tudni megszüntetni. Méltóztassanak erre figyelni és jól megjegyezni: állítom,hogy a népszövetségi ellenőrzés nem fog megszűnni az ötödik költségvetési félesztendő végén. Már az igen t. pénzügyminister ur is utalt arra, — szinte előkészitette rá az országot, — hogy ne várja a pénzügyi ellenőrzés megszüntetését. Ő így mondotta, hogy ennek a megszüntetésnek etapjai lesznek. Az én nézetem szerint el fog tartani még egy-két esztendeig, amig ezek '. évi április hó 26-án, hétfőn. 405 az etapok — feltéve, hogy ujabbakat meg ujabbakat ki nem találnak és ránk nem kényszerítenek — megszűnnek, amig tehát teljesen önállóan — csak relativ önállóságot véve alapul — intézkedhetünk, rendelkezhetünk majd gazdasági és pénzügyi dolgainkban. Nem akarom most újra megismételni, hogy gazdasági és pénzügyi láb ráállításunk nem sikerült. Méltóztassanak kinézni az életbe, az ipar, a kereskedelem nagy válságaira és küzdelmeire a válságokkal ós méltóztatnak majd látni, hogy a helyzet sokkal, hasonlíthatatlanul sokkal súlyosabb, mint volt 1924 áprilisában, a szanálás megkezdésekor. Ellenben amellett, hogy feladtuk gazdasági önállóságunkat, függetlenségünket, amellett, hogy nem volt sikeres gazdasági lábraállitásunk akciója, viselnünk kell a népszövetségi kölcsön kamatterheit és a törlesztést, igen súlyos terheit kell viselnünk ennek a kölcsönnek, nemcsak nekünk, hanem még unokáinknak is. Hiszen — ezt is csak ugy mellékesen, szőrmentén kívánom megjegyezni — ennek a kölcsönnek felvetése következtében vetődött fel a környező államokkal elintézendő kérdések egész sora. A népszövetségi kölcsön felvetése alkalmából kellett elintézni a hadi kárpótlások, a jóvátételek dolgát Jugoszláviával, Romániával és Csehországgal is. Méltóztatnak tudni, milyen összegeket, milyen terheket vállaltunk jóvátétel, hadikárpótlás címén Jugoszláviával szemben ugyanakkor, amikor e terhek vállalását megelőzőleg két esztendővel a ministerelnök ur igen komolyan, sőt mondhatnám, akkor hatásosan jelentette ki Hódmezővásárhelyen egyik programmbesZiédében, hogy Magyarország soha egyetlen egy fillért nem akar fizetni hadisarc vagy jóvátétel címén. (Klárik Ferenc: Mese!) Itt állunk tehát és megnézhetjÜki a szanálási mű egész épületét, megnézhetjük a kíméletlenül és erőszakos adóztatásokkal végrehajtott szanálási Programm eredményeit. Azt mondom, és ebből egy jottányit sem engedek, hogy a kormány nagyon rosszul dolgozott, á kormány nagyon rossz szolgálatot tett az országnak, mert politikájával, gazdasási és pénzügyi ballépéseivel az ország lakosságát olyan helyzetbe vitte, ahol már a kétségbeesés meredélye kezdődik«. Szólnom kellene a beruházásokról is. A beruházásokkai kapcsolatban itt már sokat beszéltek képviselőtársaim, beszéltem nem egyszer magam is, ugy a plénumban, mint a bizottságban. Mindezeket most nem óhajtom megismételni, csak azt kívánom megjegyezni, hogy mindazt, amit a beruházásokról, a beruházások kísérő jelenségeiről előttem szólott t. képviselőtársaim mondottak én a legteljesebb mértékben aláírom. Azt kell látnunk, hogy beruházási politika van, csak beruházás nincs (UÍJJ/ va ! a szélsőbaloldalon.) és azt kell látnunk, hoigy a beruházás egyszerűen elvész a bürokrácia útvesztőiben. Hogy ez mennyire igaz, azt kívánom most megvilágítani. Rá kell mutatnom arra a lehetetlen helyzetre, amelyben beruházási terveikkel együtt azok a városok kerültek, amelyek az u. n. Speyer-féle kölcsönből részesültek, amelyek abból a 10 millió dolláros kölcsönből bizonyos részt kaptak és most fel akarnáki használni bizonyos kommunális beruházálsi célokra. Aimit ezen a téren tapasztalunk, amit panaszként állandóan hallünk, tűrhetetlen és ezen az állapoton a legnagyobb gyorsasággal segíteni kell. Mindenki, aki figyelemmel kiséri a beruházások menetét, — és nagyon sokan vannak ilyenek — csodálkozva veszi tudomásul és nem is