Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

A nemzetgyűlés 538. ülése 1926. évi április hó 26-án, hétfőn. 403 béke szellemének^ kifejlesztésében,, egy világot mentő ^Locarno megteremtésében az egyház nem vállal olyan szerepet, aminőt vállalnia kellene és meg kell állapi tanom ismételten, hogy ez a mulasztás már a habomban kezdődött el. E tekintetben egy hivő katholikusra tudok hivatkozni, egy hivő katholikusra mint klasszikus tanura. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Azért mondom, hogy klasszikus tanú, mert, ha jól tudom, az illető oly szerencsés lehetett, hogy nem töltötte idejét a harctereken, hanem itthon volt a háború egész ideje alatt és igy abban a helyzetben lehetett, hogy idehaza figyelhette meg az eseményeket. Ez a klasszikus tanú Lendvai István. (Halljuk! Halljuk!) A pápaságnak, a pápának, általában a hivatalos egyháznak erről a mulasztásáról való véleményét Lendvai képviselőtársam e--^ eszményi alakkal, afféle irodalmi tolmáccsal mondatja el. Legyen szabad ebből idéznem a következőket: Amikor egy beszélgetésben arról van szó, hogy nem lehet a pápát, az egyházat támadni, amiatt, hogy elmulasztotta volna kötelességeit, mert hiszen volt egy néhány békeakciója a háború során, akkor Lendvai képviselő ur ezeket irta (olvassa): »Ezek — már t. i. a békeakciók — gyámoltalan kísérletezések. Ez egy szomorú opportunizmus volt. A pápa földi világhatalmakra való -tekintettel fatalisztikus lett, a sors kényszerűségét emlegette és rezignált. De nem állt fel krisztusi fenségében és a háború ezer meg ezer részleténél nem mondotta ki, hogy szabad-e embereket a levegőből bombázni, szabad-e sanda szemű semlegességet művelni, szabad-e egy ártatlan országot kiéheztetni és nem tudott-e a gyalázatos római eanagliának odaütni pásztorbotjával, hogy ok nélkül vérontást r provokálni és szerződést szegni becstelenség? Szóval a pápaság nem mozgósitotta erkölcsi erejét, ezt a kardtalan és ágyutlan erőt, nem hirdette ki az erkölcs manifesztumát minden fejedelmek és milliomosok fölött magasan, per urbem et orbem, nem törődve azzal, hogy esetleg valamennyien megsértődnek. Nem vette magának ezt a fáradságot, amelyet nem kiméi, amikor arról van szó, hogy egy litániából egy sort kihagyjanak, vagy abba beletoldjanak, amikor persze röpülnek az irások, a rendeletek, a motu proprio-k. Pedig mindenki várta, még a vallástalan világ is várta valahonnan a megappelálhatatlah erkölcs megnyilatkozását, a krisztusi szót, amelyen semmiféle földi hatalmi érdeknek a nyoma sem lehet. Az, amit a hivatalos egyház művel, az kérem az erkölcs Nachtwäehtertumja, éjjeli bakterkodás, semmi egyéb.« Majd igy folytatja (tovább olvassa): »Meg vagyok győződve, hogyha a hadviselő felek egy torony tetején valami óriási fajtalanságot kiövettek volna el, akkor végignézték volna és befejeztével azt mondtátk volna nagy felháborodásai: anathema sit. De azért, amit emberirtással, erőszakkal, hűtlenséggel és embertelenséggel elkövettek, ami violatiot és kártevést az erkölcsben tettek, arra meni volt szavuk. A pápaság neutrális lett. óvatosságból, politikából, még pedig rossz politikából.« Végezetül még csak ezt olvasom fel (olvassa): »Püspökök mentegetik a dolgokat és erkölcsi tisztulást várnaki Mitől 1 A szifilisztől. Pünkösdöt^ a srapnelleiktől. De én azt hiszem, hogy Rómára visszatérjek, Róma rossz pszihológus volt. Roma non locuta: Róma nem csodálkoízhatik. ha majd kimondják az ő causájára: finita est. A pápaság elszalasztottá a világtörténelmet, nem tud hivatást, szerepet, vocatiot bizonyitaid, sem kifelé, még kevésbé — és ez fontosabb — a hivők felé sem.« (Kuna P. András: Mikor irta!) Nem fontos, hogy mikor irta. A háború legvéresebb tombolása közepette, 1916-ban irta, die ez nem fontos, mert én az objektivitás legszélső határáig akarok elmenni e.zzel a megnyilatkozással szemben. Egy legutóbb ( megjelent verséből állapi torn' meg a képviselő úrról, illetőleg ő állapítja meg magáról, hogy az ő régi énje halott. Lehet, hogy a régi énje halott, hogy a régi Lendvai István már nem létezik, á& az ő régi igazságai nem haltak meg; az ő régi igazságai, amelyeket itt felolvastam, élnek és hatnak tovább is. Sajnálom, hogy érintették Griger Miklós igen t. képviselőtársam beszédét is, hogy befolyással voltak az igen t. képviselőtársain beszédére is, és nem követett el a béke érdekében mindent, amit ma egy komoly, művelt embernek, még inkább papi embernek, el kell r követnie. (Haller István: A képviselő ur egészen azonosítja magát Lend valval!) A frankhamisítást igyekeznek ellensúlyozni nemcsak Trianonnal, hanem bizonyos történelmi reminiszcenciákkal is. De nem tartom hasznosnak és célravezetőnek, hogy némely magyar körök azzal akarják menteni és érthetővé tenni a frankhamisítást, hogy Napoleon is hamisitotta az idegen államok pénzét. Itt azt lehetne mondani, hogy egyik gonoszság nem mentheti a másikat, az egyik megtévelyedés nem oldozhat fel egy másik igen szomorú megtévelyedő s alól. De azt kérdezem, hogy épen most jött-e el az ideje annak, hogy bizonyos urak és bizonyos körök a bonapartizmust akarják népszerüsiteni olyan időben, amikor ez Franciaországban sem tud erőre kapni? Méltóztassanak megengedni, de Franciaország is nagyon jól látja, — hogy igy fejezzem ki magam — hogy a bonapar(izmusból ma már nem lehet prédikációs halott; nincs népszerűsége mert visszaemlékeznek arra, hogy a bonapartizmusnak — amelyet, megjegyzem közben, nagyon szeretnének egy francia fasiszmussá átszervezni — van két igen erőteljesen kompromittáló végállomása: az egyiket Waterloo-nak, a másikat Sedan-nak hívják. Ha pedig odakünn sem lehet már népszerűsíteni, hogyan lehetne idebenn? Miért van az, hogy az egész bonapartizmusból csak a pénzhamisítást tartják megengedhetőnek azok a bizonyos körök, amelyek ezt népszerűsíteni akarják? Miért van az, hogy Napoleon egész katonai és államférfiúi múltjából és cselekedeteiből csak a pénzhamisítást veszik elő és ezzel akarnak menteni? Nem szabad elfelejteni azt sem. hogy a bonapartizmus alkotott is valamit, a Code Napóleont, amelynek egyes rendelkezéseit, egyes jogi elveit nekünk is érdemes volna átvenni és érvényesíteni. De ezek az urak a pénzhamisítás hasonlatáért szívesen elfelejtik^ a Code Napóleont, a pápa avignoni fogságát és megaláztatását is, amelyhez azt hiszem, van valami köze a bonapartizmusnak is. Ezek után legyen szabad most már rátérnem az előttünk fekvő törvényjavaslatra. Amint méltóztatnak bölcsen tudni, ez az első költségvetés, melynek a szanálás művét kellene megmutatni s melynek a pénzügyi újjáépítés munkájának eredményeiről kellene ékesen beszélni és a pénzügyi ós gazdasági élet tükrében megmutatni az elmúlt öt félesztendőt, hogy mit csinált a kormány, hogy a szanálást valóban a szanálás művének, a lábra58*