Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

37tï A nemzetgyűlés 537. ülése 1926. évi április hó 24-én, szombaton. Megengedem, hogy bizonyos százalékig Trianon is hozzájárult ehhez, hogy a magyar ipar igy pusztul (Perlaki György : És egész Európa elszegényedése is !) Maradjunk csak itthon, t. képviselőtársam s méltóztassék megengedni, hogy a rendelkezésre álló néhány percig még a hazai viszonyokról beszéljek. (Perlaki György : Ezek összefüggnek a külföldiekkel !) A legborzasztóbb bizonyítéka ennek az, hogy az a hajdani magyar malomipar, amely az egész világon hires és felülmúlhatatlan volt s amely szállitotta termékeit az egész világba, ma úgyszólván tönkrement, úgyannyira, hogy 11 budapesti gőzmalom közül mindössze három van üzemben, a 4000 vidéki malom közül pedig csak 3O00. Ne akarják az urak szépíteni és enyhíteni ezt a képet. (Perlaki György : Igen, de Ausztriának és Svájcnak nem volt malomipara, ma pedig van.) Elismerem és koncedálom, hogy a malmok számának ez a csökkenése nem egyedül Trianonban keresendő, hanem ennek nagyrészben a nagyfokú elszegényedés is oka. Hiszen éppen az előbb emiitettem, hogy mivel nincs kereset, a munkanélküliség folyton emelkedik, úgyannyira, hogy már kenyérre se kerül s természetes, hogy elsősorban a malomipar érzi meg ezt. Még van egy érdekes szám, ami szintén a lerongyolódás, a pusztulás és a nyomor szörnyű képét festi és ez a zálogházak statisztikai kimutatása. Önök boldog vidéki képviselőtársaim, talán nem is tudják, mi az a zálogház. (Perlaki György : Hogyne, még diákkorunkból tudjuk !) A zálogház mentsvára nagyon sokszor a városi embernek. A munkás, az állami és magántisztviselő, az iparos és a kereskedő nagyon sokszor kénytelen szörnyű kétségbeesett helyzetén úgy segíteni, hogy összeszedi, ami otthon értékes holmi található, mint amilyen a fehérnemű, az ékszer, — ha ugyan van, — a családi emlékek stb. és ezeket elviszi a zálogházba, hogy kölcsönt kapjon. S minél több tárgyat visznek be, annál nagyobb a nyomorúság s minél kevesebb a zálogházi betétek száma, annál kisebb a nyomorúság. Nézzük, hogy miként állunk ezzel a kérdéssel. 1925-ben, tehát a múlt esztendőben a betétek száma 243.919 darab ékszer volt. Ebben benne van a családi ékszer és a külön vásárolt ékszer is, ez mind bevándorolt a zálogházba. Az ingók száma, amiket a zálogházba bevittek, 577.614 darab volt. Ezek között szerepelt a férfi és női fehérnemű egyaránt, az ünneplőruha stb., szóval olyan jobbfajta holmik, amikre a zálogházban kölcsönt adnak. Nem egy esetben történik meg, hogy annak a közvagy magántisztviselőnek a felesége vagy a munkásnak a felesége kénytelen már másodikán vagy harmadikán összeszedni férje ünneplőruháját, avagy a saját maga fehérneműjét vagy felsőruháját és elvinni a zálogházba, hogy az ajtón kopogtató mindennapi éhséget lecsillapíthassa, vagy pedig a gyermekek éhségét kielégíthesse, hogy jó nadrágot tudjon venni köztisztviselő urának vagy annak a magántisztviselőnek, amelyben az hivatalba jár vagy hogy a gyermekeknek cipőt vagy ruhát tudjon venni, hogy a gyermekek iskolába járhassanak. Ez olyan mérőfoka a dolgozó nép lerongyolódásának, amelyhez hasonlót nem találunk és nem láttunk a magyar gazdasági életben. Ezután a kép után ismételten kérdezem, szabad-e a kormányzatnak az állam pénzét ugy kezelni, mint azt a kormány csinálja. Szabad-e az ország dolgozó é-, izzadó népének a filléreiből behajtott adókból egyetlenegy fillért is olyan célokra fordítani, amelyek semmiféle formában nem szolgálják az állam érdekét s amelyekből az államnak egyetlen fi'lér haszna nincs. Erre a kérdésre minden elfogulatlanul gondolkodó ember, legyen az akár képviselő vagy bárkicsoda, csak azt felelheti, hogy nem szabad. '(Perlaki György : Nem is teszi !) Köszönöm, majd mindjárt rátérek az ellenkező bizonyítására. Ezzel szemben azt kell megállapítanunk és ez fáj nekünk, hogy nem birunk ezen segíteni, nem birjuk megállítani a kormányt ebben a romboló és pusztító munkájában. Amikor ilyen a helyzet, miként a budapesti mentőegyesület legutóbbi jelentéséből látjuk, amely szerint egyszer 24 óra ; alatt 104 esetben voltak kénytelenek hívásra kimenni, — s ezeknek legalább is 70%-a öngyilkossági kísérlet volt — amikor nap-nap után olvashatják a lapokban, hogy őrültek szaladnak és futkosnak az utcán, amikor az utóbbi napokban a budapesti lapoknak elmaradhatatlan rovattá kellett változtatniuk a Dunából kifogott holttestek nyilvánosságra hozatalát és amikor keressük, kutatjuk ezek okát, mindenütt a nyomor, a szegényedés az indító ok, akkor ismételten kérdezem : szabad-e, megengedhető-e az a politika, amelyet a pénzügyi politika, de általában a kormány egész gazdasági politikája terén látunk? Most legyen szerencsém Perlaki t. képviselőtársamhoz, ön azt mondotta, hogy a kormány egyetlen fillért sem ad ki olyan célra, amelyből magának az államnak nem volna haszna. Méltóztassék megengedni, hogy ennek ellenkezőjét demonstráljam. Ismételten számtalan esetben épen ebből a szempontból panasz tárgyává tettük ezekről a padokról azt, hogy a kormány drága pénzen fentart olyan szerveket, amelyeknek abszolúte semmi elfogadható céljuk nincsen. Fentartanak az adózók pénzéből olyan intézményt, olyan szervet, amelyből az országnak legalább is idáig egyetlen egy fillér haszna nem volt és biztosra veszem, hogy a jövőben sem lesz. Ez a szerv az u. n. nemzeti munkavédelmi szervezet. (Perlaki György : Mindjárt gondoltam !) Ennek a nemzeti munvavédelmi szervezetnek a kormány részéről bevallott célja az, hogyha valahol az országot felforgató szocialisták sztrájkot rendeznek, bérharcba mennek, rögtön abban a pillanatban megnyomjanak a központban egy gombot, engedjék vígan sztrájkolni a sztrájkolókat, a szocialistákat és a nemzeti munkavédelem jól kiépített szerve a munkát folytatja mindjárt ott, ahol a sztrájkolok elhagyták. (Perlaki György : Nem ez a célja !) Mélyen t. Nemzetgyűlés, ne tréfáljunk (Perlaki György: Tényleg, ne tréfáljunk!) és ismerjük be, hogy hosszú esztendők óta, amióta fentartják, számtalan esetben alkalom nyilott volna arra, hogy a nemzeti munkavédelmi szervek, amelyek egyébként az országnak a mostani költségvetés szerinti 473.900 pengőjébe, papirkoronában 5*5 milliárdba kerülnek, létjogosultságukat dokumentálják, de ezt nem láttuk. Méltóztassanak megnézni, ennyi összeg szerepel a költségvetésben a belügyi tárcánál. Kérem Önöket, t. Nemzetgyűlés, álljon fel az urak közül bárki, akár a belügyminister ur, akár az államtitkár ur vagy bárkicsoda ebben a teremben és igazolja nekem, hogy ez a nemzeti munkavédelmi szerv, amely csak egy esztendőben 5.5 milliárdjába kerül az adózó polgárságnak, az ország közgazdaságának, kultúrájának, hozott-e egyetlen papírkorona hasznot is ? (Kószó István : A villámhárítót azért jó feltenni, még pedig olyan időben, mikor még nincs vihar ! •— Kabók Lajos : Sokat érnek vele ! Bebizonyosodott, hogy nem ér semmit Î Hasztalanul pocsékolják az ország pénzét ! — Zaj. — Perlaki György : Miért harcolnak mindig ellene ?) Méltóztassanak egy pillanatig türelemmel várni. Ezer esztendőnél idősebb a magyar. Ezer esztendőn keresztül sok vihar közt megállta helyét, sok belső, testvérharc volt, de soha nemzeti munkavédelmi szervezetre szükség nem volt. Add meg a császárnak ami a császáré, add meg a munkásnak ami a munkásé, hogy az a munkás kedvvel, meg-