Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

À nemzetgyűlés 537. Ülése ±926. évi április hó 24-én, szombaton. 2,1b az egyik tárcáná összetalálkozom ezzel a Takarékossági Bizottsággal, de ott is meg kell majd állapitanom, hogy nem is a Takarékossági Bizottságnak célja az, amiről majd szó lesz — előre jelzem, hogy a bevásárlási központra gondolok — hanem egészen más valakinek ötlete és törekvése ez. Tehát ez a semmi produktív munkát nem végző, az ország közgazdaságára semmi haszonnal, előnnyel nem járó Takarékossági Bizottság az ország adózó népének belekerül 27.200 pengőbe. Ha volna kedvem a kedélyeskedésre, azt mondanám, hogy díjat tűzök ki annak, aki meg tudja mondani, hogy a Takarékossági Bizottság milyen munkát végez és ha végez valamilyen munkát, mennyiben válik êz előnyére, mennyi haszna van ebből az országnak. Hogy 27.200 pengőbe belekerül azt látjuk, de azt, hogy ebből egy pengő vagy egy fillér hasznot is húztunk volna, még eddig nem láttuk. Azután, amikor azt látjuk, hogy ilyen irtózatos tékozlás folyik pénzekkel, kérdezem, hogy a kormány nem látja azt, amit mi, akik itt élünk és nyitott szemekkel járunk, látunk ebben az országban? Hát a kormány nem látja már az irtózatos nyomort a gazdasági téren ? Nem hiszem, hogy ne látná mert látnia kell. Amint én és mi látjuk ezekről a padokról, ugy a miinister uraknak is látniok kellene és ha látják, kérdezem, mi az oka, hogy a rendelkezésükre álló anyagi erőket nem használták fel arra, hogy megakasszák ezt a folyamatban levő pusztulást ? Napjainkban ugyanis irtózatos pusztulást tapasztalunk, nem is beszélve arról a katasztrofális pusztulásról amelyet a frankügy idézett elő. A múlt esztendő novemberétől kezdődő időt nem is választom el az előbbi időktől, csak megállapítom, hogy az utóbbi két esztendőben olyan irtózatos rohammal megy ez az ország a gazdasági katasztrófa felé, amelyhez hasonlót nem láttunk. Nem tudjuk meddig tart ez, és mikor melyik pillanatban omlik minden össze, ha kellő időben nem hallja meg a kormány az iparosság és kereskedelem segélykiáltását. A szép beszédek, amelyek a nemzetgyűlésen némelykor elhangzanak, nem segítenek az iparosokon és kereskedőkön, és senkin sem segítenek ebben ez országban. Egyetlen segítési lehetőség van, és ez az, hogy a kormány minél hamarabb, inkább ma, mint holnap, használjon fel minden rendelkezésére álló időt arra, hogy megmentse a pusztulásban levő exisztenciákat. Tisztelt kisgazda képviselőtársaim, önök ezt a sötét képet fogadják azzal a komolysággal és megértéssel, amilyennel mi viseltetünk önökkel szemben. Ne csalja meg önöket t. képviselőtársaim a mának a helyzete. Pusztul a városi lakosság, a magyar városi nép, a kereskedelem és kisipar, és ezidőszerint a gazdatársadalom az egyedüli, amely birja még az iramot. (Perlaki György : Dehogy birja.) Birja az iramot, de t. kisgazda képviselőtársaim, vigyázzanak, figyeljenek jól, hogy az a politika, amelyek önök követnek és támogatnak, ne váljék délibábbá. Tudniok kell önöknek, hogy az, hogy önök még az iramot birják, előre megfontolt szándékos politika a kormány részéről. Vigyázzanak jól. Ma a gazdatársadalmat politikai arzén-injekciókkal, mesterségesen felhizlalják s ennek ellenértékét azzal veszik ki, hogy önök ezt a politikát támogatják. (Szijj Bálint : Ne mondjon ilyen nevetségeseket !) Jól figyeljenek képviselőtársaim, mert amikor már a városi lakosságon nem lesz venni való, amikor ennek a kormánynak pénzügyi és más irányú politikája mindent elszedett a városi néptől, kereskedőtől, iparostól és munkástól egyaránt, amikor nincs egyebe, mint a meztelen teste, akkor önökön van a sor, s mindezt a húst, amelyet önökre rakott mesterségcsen, durva, kegyetlen kezekkel le fogja önökről szedni. (Szijj Bálint : Mikor rakta ránk, mikor tőlünk rekvirált? Ezt még maga se hiszi !) T. közbeszóló képviselőtársam, megérem még én azt az időt, hogy valahol, kint a magyar Alföldön vagy a Dunántúlon találkozni fogunk és ön azt fogja mondani : képviselő ur^ önnek igaza volt, itt áll a gazdatársadalom ugyanúgy levetkőzve, mint ahogy a városi lakosságot levetkőztették. (Szijj Bálint : Le van az vetkőztetve, de a városi lakosság maga vetkőzik le önként ! — Pikler Emil : Este, ha lefekszik ! — Szijj Bálint : Nem, látni az utcán is félmezteleneket !) Méltóztassék megengedni, hogy ennek a gazda*sági pusztulásnak képét néhány ecsetvonással jobban aláfessem. (Perlaki György : Megérdemli?) Megérdemli, t. Perlaki képviselőtársam, ezt még ön is fel fogja használhatni. (Perlaki György : Direkt figyelek !) 1921-től 1925-ig Budapesten 30.599 uj vállalkozás, iroda és üzlet nyilt meg. Ebből 13.983 szűnt meg 1921-től 1925-ig, több mint 40%-a. 1921-ben 5500 uj üzletből 1798 csukott be, 1925-ben 6024-ből már 3163. Méltóztatnak tehát látni ezt az iramot, amely a kereskedelem pusztulását jelzi. (Perlaki György : Azt is meg kell mondani, hogy mi az oka ennek ! Ez a kis Magyarország nem képes olyan nagy kereskedelmet tartani !) Ha futja az időm és annyi meghosszabbítást adnak, mint amennyit Frühwirth képviselő ur elbeszélt előlem, akkor erre is rátérek. (Derültség.) Nagyon jellemzőek a csődök és fizetésképtelenségek esetei is. 1922-ben a fizetésképtelenségek és csődök száma 272 volt, a szanálás első évében 1924-ben ez 524-re emelkedett. 1925-ben a fizetésképtelenségek és csődök száma már 4914. 1926 első negyedében a birói eljárások száma ezekben az ügyekben 1300 volt, ebből csőd 185, kényszeregyezség 818. Kérdezem, vájjon lehet-e a magyar kiskereskedelem szörnyű pusztulását jobban bizonyítani, mint ahogy ezekkel a számokkal lehet ? Sokkal többet mondanak, sokkal több szomorúságról tesznek tanúságot ezek a számok, mint aminőt a t. túloldal el tud képzelni, mert ha el tudná képzelni és át tudná érezni, akkor azzal a hatalommal, amelylyel az egységes párt rendelkezik, rákényszerítené a kormányt, hogy tegyen gazdasági intézkedéseket, tegye lehetővé azt, hogy a kisexisztenciák pusztulása megálljon. (Szabó István (sókorópátkai) : Hogy még olcsóbban vásároljanak és drágábban adják el. A múlt évben is kétszer annyiért adták a búzát, mint amennyiért összevették és mégis csődbe vannak.) Ezzel összefügg pl. a kenyérkérdés is. A háború előtti időben se volt a dolgozó magyar népnek valami virágos a helyzete, mert a háború előtti időkben is örülhetett a dolgozó magyar nép, ha hetenkint egyszer húshoz jutott. Dacára ennek az 1914. évi húsfogyasztáshoz képest az 1925. évi husfogyasztási statisztika pont 50%-os csökkenést mutat. Ha ez sem a nyomor jele, akkor nem tudom mi jelenti a nyomort, ha a szanálásnak második esztendejében vagy a háborúnak a nyolcadik esztendejében a nyomorúság ilyen irtózatos. De tovább kell mennem és meg kell említenem, hogy nemcsak a húsfogyasztás, hanem a kenyérfogyasztás is lényegesen" csökkent, ami pedig a nép fő tápláléka. Nagyon jól tudják, t. képviselőtársaim és különösen vidéki képviselőtársaim, hogy kerületeikben is nagyon sokan élnek nincstelen földmunkások, akikpek az év hosszú időszakában egésznapi élelmezésük egy darab kenyér s a legjobb esetben egy darab vöröshagyma jut ehhez. Tehát szörnyűnek és kétségbeejtőnek kell lennie a helyzetnek, ha a kenyérfogyasztás is megcsappant. Már a kenyérgyárak és a pékek is panaszkodnak. Apró kis pékexisztenciák kénytelenek bezárni az üzleteiket, mert nem fogy a kenyér. 54*