Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

37Ö A nemzetgyűlés 537. ülése 1926. pörhetik azt, ami ma van, mint kártyavárat, melyet emberek, mégpedig rövidlátó emberek tákoltak össze és ami ép ezért soha sem maradandó. Mindezt a háború és — valljuk be — részben a magunk bűnei is idézték fel.» (Vargha Gábor : Ez röviden Trianon !) Megrázó és tragikus a ministerelnök urnák ez a mondása. Szörnyű valami, hogy a ministerelnök ur uralmának ötödik esztendejében kénytelen felállani, nem a nemzetgyűlésen, hanem más magán összejövetelen, ünnepségen és alkalmat iparkodik találni mindannak bevallására, amit eddig nem akart bevallani, és mindannak megállapítására, amit eddig nem akart elfogadni. T. Nemzetgyűlés ! Nem szedem, nem boncolom szét a mondatokat, csak azt kérdezem, mit jelent annak a mondatnak utolsó része, amelyben azt mondja a ministerelnök ur, hogy »a magunk bűnei is idézték elő. Mi ez ? Méltóztassanak megengedni, én ugy érzem, hogy egy bűnös vallomása. .(Ellenmondások a jobboldalon és a középen.) Egy bűnös vallomása, aki beismeri, hogy mindannak a szörnyűségnek, gazdasági összeomlásnak, pusztulásnak és romhalmaznak előidézője és oka a saját maga bűnei is, oka az a politika, amelyet itt követnek. (Berki Gyula : A forradalmi és a bolsevista bűnök !) Engedje meg nekem Berki Gyula t. képviselőtársam a következőt : 1919 augusztus 7-ike óta nincs már. Magyarországon bolsevizmus, — két vagy három hónapig tartott mindössze — március 21-től augusztus 1-ső napjáig. (Haller István: Szóval négy hónapig !) Négy hónapig volt bolsevizmus s kérdezem, hogy hét esztendőnek politikai uralma és hatalma, ha akarta volna és ha nem irányította volna a vértől tajtékzó bosszú érzése, nem tudta volna-e rendbehozni annak a szörnyű négy hónapnak . rombolásait és pusztításait. (Láng János :.Miből ? — Berki Gyula : Négy hónap alatt nagyon sokat lehet rombolni s mindent tönkre lehet tenni ! — Haller István : Nem négy hónapnak, hanem legalább harminc esztendőnek politikai hibáit és mulasztásait kellett volna rendbehozni !) Meg vagyok róla győződve, hogy Haller t. képviselőtársam, aki azt mondja, hogy legalább harminc esztendő mulasztásait kellett volna rendbehozni, szintén nag yon jól tudja, hogy ha az erdőben fákat akarunk kivágni, nem egyszerre kell az egész erdőt kivágni, hanem először az erdő erősebbik részét s csak azután jön az erdő gyengébb része. Ha tehát ennek az erdőnek, amelyben élünk, a legerősebb, a legvastagabb kivágandó fája a bolsevizmus s a bolsevizmus által okozott károk és rombolások voltak, akkor az elmúlt hat esztendős politikai uralomnak elsősorban nem a harminc esztendő politikai hibáit és mulasztásait kellett volna rendbe hozni, hanem azt a fát kellett volna kivágni, mely önök szerint a rombolás és pusztulás oka s az lett • volna kötelessége mindazoknak az uraknak, akik 1919 augusztus 7-ike után jöttek, hogy kezdjenek hozzá a romok eltakarításához, hogy helyet készitsenek az uj épületnek, amelyet az összes dolgozó kezek összefogásával kell megalkotni. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy az alkotó és építőmunka helyett soha sem tapasztalt, a magyar történelemf ben páratlanul álló harc indult meg a magyar nép ellen, megindult a bosszú és tart még ma is. T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassanak megengedni, hogy kijelentsem Berki képviselő ur közbeszólására, nem fogadom el közbeszólás alakjában a mai közállapot védelmére tett ama állítását, hogy azt a bolsevizmus idézte elő. De maradjunk csak a ministerelnök ur legutóbbi beszédénél. A ministerelnök ur beszédének ez a része valóságos tetemrehívás. Szörnyű bosszúja ez a sorsnak mindazokért, amiket a Bethlen-kormányzat a dolgozó magyar nép ellen politikájával elkövetett. Méltóztatnak emlékezni 1922-re, amikor már túl . évi április Jió 24-én, szombaiort. volt a magyar politika az első nemzetgyűlés — csak igy nevezem — furcsaságain s amikor már kialakulhatott a magyar politikai életben az a politikai irányzat, amelyet Magyarország jelenének és jövőjének érdekében kellett volna folytatni s akkor ahelyett, hogy a ministerelnök ur iparkodott volna politikájának iránytűjét a becsületes demokrácia felé irányítani, belehajtotta az ország népét, egy olyan választásba, amely emlékezetes marad a maayar történelemben. Tudjuk, hogy az első nemzetgyűlést az általános, egyenlő és titkos választójog alapján választották meg s a második nemzetgyűlés megválasztásánál a kormány részéről helyes politikai érzésből és felfogásból nem kellett volna egyebet csinálni, mint a régi Friedrich-féle rendelet alapján kiirni a választásokat, s az általános, egyenlő és titkos, községenkénti és nőkre is kiterjedő választójog alapján egybehívni a második nemzetgyűlést. De a Bethlen-kormány akkor ezt nem.találta helyesnek és jónak, hanem összehivatta az ország bölcseit és kereste a mentséget és a takarót arra a reakciós politikára, amelynek megtestesült képviselője maga a ministerelnök ur. Irtózott 1922-ben az általános, egyenlő, titkos . . . (Halász Móric : községenkénti és nőkre is kiterjedő választójogtól.) Keresett tehát mentséget, hogy annakidején, amikor majd a felelősségrevonásnak nagy napja bekövetkezik, azt mondhassa a ministerelnök ur : uraim, nem én csináltam, én csak eszköze, végrehajtója voltam azoknak a bölcseknek, akik Magyarország érdekében, Magyarország jelene és jövője érdekében szükségesnek tartották azt a reakciós választójogi rendeletet, amellyel a választást megcsinálták. Itt van a nemezis. A ministerelnök ur ajkáról szólalt meg. A ministerelnök ur beismeri a csődöt, beismeri, hogy bűnösök vagyunk mindazért, ami ma van, de ez nem is lehet másként. Hiszen emlékeznek 1922-ben a választási hadjáratra, hogy akkor az esetek milyen tömegei fordultak elő. Megtörtént, hogy erőszakkal, szuronyok erejével és erdejével hajtották a nyilt szavazás mellett a választókat az urnához, hogy szavazzanak nyíltan az egységespárti jelölt mellett. Láttuk, hogy az 1922. évi választások után hosszú időn keresztül napirenden voltak a választási atrocitások. Az itt ülő képviselők elmondták, hogy miféle emberi agyafúrtsággal, micsoda emberi gonoszsággal akarták megakadályozni az ellenzéki képviselőket abban, hogy a kerületükbe elmenjenek és hogy kerületük lakóival, választópolgáraival érintkezhessenek. A panaszoknak tömegei jöttek, amelyek heteken, hónapokon keresztül hangzottak el itt a nemzetgyűlésen, hogy ellenzéki képviselőjelölteket lefogtak, összevasalva végigKÍsértek az országúton az egyik községből a másikba, amig elértek a szolgabírói hivatalhoz, és ott azután, ha nem is tartóztatták le, de személyes biztonságuk megóvása címén ott tartották őket mindaddig, amig a választás be nem fejződött. így csinálta Bethlen István gróf, magyar ministerelnök ur 1922-ben a második, magyar nemzetgyűlésnek választását. És kérdezem én, történhetett-e ezekután más, mint ami eddig történt ? Lehetett-e mást kivánni ettől a nemzetgyűléstől, lehet-e mást kivánni attól a közigazgatástól, amely támasza és segítő oszlopa ennek a kormányzati rendszernek, mint ami itt esztendőkön keresztül történt ? És most a ministerelnök ur szinte összeomolva mondja, hogy mindaz, ami van, nem maradhat meg, másnak kell jönni, valami szebbnek, jobbnak Én, bár nem viseltetem bizalommal a ministerelnök ur iránt, méltóztassék megengedni, hogy mégis előlegezzem azt a föltevést a ministerelnök urnák, hogy amikor ezeket a tragikus szavakat mondta, akkor nemcsak Trianonra gondolt, nem-